Erős kezdés után erős folytatás jött A szolgálólány meséjének háza táján – Gileád két ellentétes területének feltérképezése után ismét ugrálunk a helyszínek között, ám a fókusz végig egy személyen marad, így nem tűnik olyan sűrűnek a cselekmény. Ami a sztorit illeti, nagyjából egyenlő arányban kutatjuk a múltat mint ahogy a jelennel haladunk előre, és rendkívül érdekes, ugyanakkor szívfacsaró dolgok derülnek ki egy-két karakterrel kapcsolatban.

June (Elisabeth Moss) két hónapnyi várakozás után végre kiszabadul a raktárépületből, ahol eddig megbújt a hatóságok elől a felkelés tagjainak segítségével, ám lelkesedése hamar lankad, amikor kiderül, hogy egy újabb raktárépületbe kerül, csak picit messzebb. A várakozástól és a kilátástalanságtól kiakad az egykori szolgálólány és megkéri azt a férfit, aki szállította őt, hadd menjen vele. A sofőr végül elviszi June-t a saját lakásába, aminek felesége eleinte nem örül, ám végül a család mégis befogadja őt ideiglenesen. Mikor a feleség, a férj és kisfiuk szentmisére mennek egyik délután, June, egy hirtelen ötlettől vezérelve magára ölti a feleség zöld ruháit, hogy álcázva magát megszökjön, és egy elhagyatott reptér felé vegye az irányt. A férj elmondása szerint a reptéren tud találkozni pár taggal az ellenállásból, akik egy szállítmányos repülővel el tudják vinni őt az országból. Eközben Moira (Samira Wiley), June legjobb barátnője a határ túloldalán próbálja feldolgozni a Gileádban szerzett traumákat, mialatt új életét éli Kanadában.

Az epizód majdnem teljes egészében June és édesanyja, Holly (Cherry Jones) viszonyára helyezi a hangsúlyt, és az ő kapcsolatukon keresztül a Gileád-előtti időszakba is kaphatunk egy kis betekintést. Megtudhatjuk például, hogy June gyerekkorában sem volt minden fenékig tejfel ami az emberi jogokat illeti, és anyja mindig is aktívan kivette a részét a tüntetésekből. Holly egy olyan jellemnek tűnik, akire fel lehet nézni, és aki büszke lehet a saját eredményeire, ám egyben a kevésbé kedves oldalát is megismerhetjük, amikor lánya pálya- és partnerválasztását, valamint az életmódját kritizálja. Gileád eljövetelével Holly sorsa természetesen rosszra fordul, ám úgy tűnik, pont ez ad egy újabb löketet a már-már teljesen reményvesztett June-nak a harc folytatásához.

Az alkotók azt is megmutatták pár rövid jelenet erejéig, hogy annyira Kanadában sem rózsás a helyzet, legalábbis az ex-gileádiaiaknak semmiképp sem. Az egy dolog, hogy ők megmenekültek az elnyomó hatalom karmai közül, ám folyamatosan családtagjaik és barátjaik miatt aggódnak, akiknek hiányát a parkokba kiragasztott fényképek és a köré gyűjtött koszorúk és mécsesek jelenléte erősíti. Moira szökése óta talán most először ment szórakozni egy klubba, és rögtön össze is ismerkedik egy hölggyel, azonban nem tud érdemben közeledni felé, a még aránylag friss traumái megakadályozzák őt ebben.

Egyelőre úgy tűnik, úgy folytatódik A szolgálólány meséjének második évada, mint ahogy az első kezdődött: a minden epizódot végigkísérő komor hangulat a szívbemarkoló, olykor könyörtelen jelenetek és a váratlan, ám jól csavarok mind-mind jelen vannak eddig a mostani szezonban is.

Szerző

Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .