A Libri által alapított irodalmi díjat 2018-ban a Budapest Music Centerben adták át. Az irodalmi díj az előző év legjobb szép- és tényirodalmi könyveit díjazza, a díjakra a szakmai zsűri és közönség is szavazhatott. A díjat Tompa Andrea Omerta című regénye kapta, a közönség kedvence pedig Bödőcs Tibor Addig se iszik című kötete lett.

A szakmai zsűri tagjai Fullajtár Andrea, Szilágyi Zsófia, Bálint András, Beck Zoltán és Károlyi Csaba voltak. Érdekesség, hogy a döntős szerzők között csak egy női név szerepelt, de ő vitt is mindent!

A végső mezőny: Földény F. László: A melankólia dicsérete, Kemény István: Lúdbőr, Nádas Péter: Világló részletek I-II, Parti Nagy Lajos: Létbüfé, Peer Kriszitán: 42, Spiró György: Kőbéka, Tolnai Ottó: Nem könnyű, Vida Gábor: Egy dadogás története.

A díjat elnyerő könyvek szerzői 1-1 millió forintot kapnak, illetve 25-25 millió forint értékű médiatámogatást, amit bármelyik könyvük promóciójára felhasználhatnak.

 

Szerző

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .