Kevésbé feszített tempó, mégis rengeteg izgalom jellemzi az eheti The 100 epizódot, ahol ugrottunk is egy picit az időben, de ez egyáltalán nem volt probléma.

Diyoza utasította Abbyt és Kane-t, hogy járjanak utána a legénységét érintő furcsa megbetegedésnek, és ehhez egy igen veszélyes bűnözőt is ott hagy számukra vizsgálati tárgyként. Eközben McCreary Ravent kínozza a már jól ismert sokkoló nyakörvvel, hogy állítsa vissza a rakéták hozzáférhetőségét. Raven azonban nem törik meg, legalábbis addig, amíg fel nem bukkan Diyoza pilótája, aki magával hozza a szintén megkínzott Murphyt. De Ravent nem olyan fából faragták, hogy ne a menekülés lehetőségein dolgozzon, még akkor is, ha ehhez különleges szövetséget is kell kötnie.

Octavia harcba hívja legjobb katonáit, hogy a sivatagon átkelve megtámadhassák a Völgyet, és visszaszerezhessék azt maguknak. Bár Bellamy és Clarke is óva inti az úttól, Octavia bizonyos abban, hogy semmi sem állíthatja meg a Wonkrut – ebben igaza is lenne, de nem számolt az elemi erőkkel.

Ezen a héten nagyobb bepillantást nyerhettünk az Eligius IV embereinek az életébe, és különösen Diyoza mesélt sokat életéről – ezzel együtt fokozta a kíváncsiságot, hogy milyen is volt a világ, mielőtt Alie elpusztította. Diyoza egy igen összetett személyiség, aki katonai kiképzést kapott, tisztában van azzal a veszéllyel, amit Octavia és a Wonkru jelent, miközben azt is tudja, az ő emberei nemhogy nem fanatikusok, de valószínűleg még a torkát is átvágnák, ha nem fél szemmel aludna. De pontosan ezért egységgé kell őket kovácsolnia, a kérdés már csak az, hogy sikerül-e neki.

Most már az is kezd körvonalazódni, hogy miért olyan fontos nekik egy orvos, sőt, miért olyan fontos nekik Abby és az ő rutinja. Nagyon érdekes mondatot ejtettek már el két héttel korábban is, és ez csak még tovább fokozza a dolgot.

Octavia és a Wonkru kapcsolata nagyon érdekes, és kissé ijesztő is. Valahol megértem, hogy egy ilyen erős vezetőre volt szükség, és azt is, hogy nem engedi meg a kételyt a csapatában, ugyanakkor az, ahogy a bunkerben irányította az embereket már nem alkalmazható ebben a közegben, és ezt lassan neki is be kell látnia. De vajon mennyire beszélte tele Gaia a fejét Octaviának?

Szerző

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .