Pilotmustra – Patrick Melrose (2018)

Igazából nem sok fogalmam volt arról, mire számítsak amikor leültem megnézni a Patrick Melrose sorozat pilotját. Előtte picit utána olvastam a dolognak, és kiderült, hogy egy könyvadaptációról van szó, a széria forrása az angol Edward St. Aubyn erős önéletrajzi vonatkozású regényei, amit idehaza kevesen ismernek, külföldön viszont annál nagyobb sikere volt. Ahhoz, hogy megnézzek egy részt, számomra elég volt látni Benedict Cumberbatch nevét a stáblistán, a végeredmény azonban tett arról, hogy a többire is kíváncsi legyek.

 

Patrick Melrose (Benedict Cumberbatch) egy tehetős családba született, ám komoly alkohol- és drogproblémákkal küzdő fiatalember. Patrick egyik nap, egy heroinnal átitatott kómából ébredvén, azt a hírt kapja, hogy édesapja elhunyt, és New Yorkba kell utaznia, hogy elhozza az ő hamvait. A férfi ugyan mások felé szomorúságot mutat, ám legbelül ünnepel, hiszen sosem ápolt jó kapcsolatot az apjával. Az idősebb Melrose halálával Patrick elhatározza, hogy változtat eddigi életén és leszokik legalább a keményebb drogokról, mint a heroin vagy a kokain, ám alig hogy leszáll a repülőről, máris utolérik őt a komoly elvonási tünetek, és egész New yorki tartózkodása alatt belső démonjaival küzd.

Cumberbatchről mostanra már nagyjából mindenki tudja, hogy zseniális színész, és ebbem az epizódban is rendesen kitett magáért, hiszen egy óra alatt csaknem az egész érzelmi skálát kellett színre vinnie – a hotelszobában játszódó kifakadós jelenete egyértelműen a rész csúcspontja. Az apát alakító Hugo Weaving – akit először alig ismertem fel, szégyenemre szóljon – szintén pompás volt. Az ő karakterének ugyan nem jutott annyi szereplési idő, ám remekül hozta a bigott, erőszakos, megsavanyodott arisztokratát, akinek leáldozóban van a csillaga – Weaving olyannyira hitelesen hozta ezt a cseppet sem szerethető jellemet, hogy egy bizonyos szcénát nézvén picit megfagyott az ereimben a vér.

Kiemelném még a széria atmoszféra teremtését, mivel igencsak érdekes. A nyolcvanas években járunk, ám nem a megszokott, talán kissé giccses, túlromanticizált, és szivárványszínű, laza világ tárul elénk. Ugyan a Patrick Melrose-ban is minden rendkívül színes, sokszor elegáns, és a ruháktól elkezdve a járműveken át a legapróbb kellékekig minden korhű, itt mégis inkább a nosztalgia helyett nyomasztó érzést vált ki belőlünk ez a látványvilág, szépen alátámasztva a főszereplő érzéseit, valamint a történet mondanivalóját.

Tudnám még tovább ragozni, hiszen a lényegretörő összefoglalóra való törekvés érdekében csak a legfontosabbakat emeltem ki, de gyakorlatilag csak a felszínt kapargattam meg, hiszen a Patrick Melrose már a pilotban egy meglehetősen rétegelt sztorit mutat be, amit nem lehet uszkve négyszáz szóban kielemezni. Az biztos, hogy ezek után kíváncsi leszek a folytatásra.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..