You Are Deadpool (2018)

Deadpool megalkotása óta a Marvel jolly jokere, és a kiadó most meg is találta a módját, hogy ezt teljes mértékben kihasználja – mivel a You Are Deadpool nem egy szimpla képregény, hanem egy interaktív kalandjáték.

Az ötrészes minisorozat egy kis útmutatóval indul, amiben Deadpool elmagyarázza, hogyan is kell „játszani”: a történet döntések sora elé állítja az olvasót, amik mindegyike különböző irányba tereli a történet folyását. Egyes döntésekkel „rosszaság” vagy „szomorúság” pontokat szerzünk (ezek határozzák meg az egyes lapszámok végén, merre is kell tovább haladnunk), mások ellenfelek felé sodornak, akikkel meg kell küzdenünk, ezeknek a küzdelmeknek a kimenetelét pedig kockadobás dönti el, ami elől megmenekülhetünk, ha bizonyos tárgyak a birtokunkban vannak – ugyanis a kaland folyamán bármilyen tárgyat (de maximum hármat) magunkhoz vehetünk, amit csak a paneleken látunk, valamint kisebb, mint egy kenyértartó, és ezeket akár át is vihetjük az egyik lapszámból a másikra.

A történet maga amúgy nem túl nagy szám )de itt nem is ez a lényeg, hanem a tálalás): az időutazó Tomorrow Man felbéreli Deadpoolt, hogy lopjon el neki egy időutazó sisakot a Roxxon egyik kutatóbázisáról, hogy hazatérhessen a saját idejébe. A lopás azonban nem megy zökkenőmentesen, és Deadpool csakis úgy tud meglépni, hogy felveszi a sisakot, és elkezd ugrálni az időben – aminek aztán az lesz a vége, hogy nem tud hazajutni. Ezt követően mindegyik lapszám egy-egy feladat elé állítja az olvasót, hogy Deadpool végül hazajuthasson: a másodikban fel kell töltenünk a lemerült sisakot, a harmadikban ékköveket kell gyűjtenünk, a negyedikben el kell jutnunk Kingpin lakására, végezetül pedig az ötödikben magával az időutazás okozta paradoxonnal kell szembenéznünk.

Ám mint ahogy azt már mondtam, nem a sztori a lényeg. Ez az idősisak-kerettörténet csak a hátteret biztosítja a játékhoz, ami már önmagában élvezet, és ahhoz, hogy Deadpool kellőképpen szét tudja trollkodni a teljes időfolyamot, és ezzel együtt az egész Marvel (és képregény) történelmet. Ugyanis a második/harmadik/negyedik lapszám a hatvanas/hetvenes/nyolcvanas évekbe (bár a legutolsóban van egy kis kitekintés a kilencvenes évekre is) kalauzolja az olvasót, ahol gyönyörűen (és kellő gúnnyal) reflektál az adott kor stílusjegyeire: hatvanas években nem ússza meg sem a pop-art, sem a beat költészet, a hetvenes években a kung-fu mánia és a Comics Code Authority kap fricskát, a nyolcvanas években pedig a borongós hangulatnak és a hipermaszkulinitásnak szól be Deadpool (bár nekem a kedvencem az az oltás volt, amit a kilencvenes évek kapott, de nem spoilerezek). És ezek a beszólongatások nem csak szimplán viccesek, hanem oktató jelleggel is bírnak, hiszen gyönyörűen bemutatják az amerikai képregényipar korszakait. Az ötödik lapszám ugyan már nem fókuszál így egy-egy korszakra, azért abból sem marad ki a maró gúny: ott maga az időutazás és az általa gerjesztett, felbonthatatlan paradoxonok kerülnek terítékre.

Amúgy állítom, hogy a You Are Deadpoolon legalább kétszer kell végighaladni: egyszer a szabályok szerint (amiból aztán lehet, hogy kettő-három nekifutás is lesz, mert amúgy meg is halhatsz, ha rosszul döntesz, vagy éppen rosszat dobsz), hogy kiélvezhesd a játékot, egyszer pedig szimplán végigpörgetve az adott lapszámot, hogy azokat a történetszálakat is megismerd, amikből a döntéseid alapján kimaradtál. És azt hiszem, ennél nem is kell többet mondanom: tessék szépen elolvasni (és végigjátszani) a You Are Deadpoolt, mert vicces, mert tanulságos, és mert szimplán király.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..