Városi pokol, avagy honnan származik Cloak és Dagger?

A mai napon debütál a Marvel legújabb élőszereplős sorozata, a Cloak & Dagger, ami két tinédzser, Tyrone Johnson és Tandy Bowen kalandjait és megpróbáltatásait mutatja be – de vajon honnan is indult ez a két karakter?

Tandy és Ty története még 1982-re nyúlik vissza – legelőször a Peter Parker, the Spectacular Spider-Man #64 számában tűntek fel, alkotójuk Bill Mantlo. A történet szerint Ty nehéz sorsú, fekete tinédzser, aki dadogása miatt képtelen volt megmenteni barátját, mikor azt egy tévedés miatt lelőtte egy rendőr, míg Tandy egy gazdag, fehér lány, akit szupermodell anyja elhanyagolt, ami körülmények végül ahhoz vezettek, hogy mindketten megszöktek otthonról. A két kamasz New York felé vette az utat, ahol találkoztak és előbb gyors barátság, majd szerelem szövődött köztük. Ezután azonban hamarosan bajba keveredtek: egy olyan helyen húzták meg magukat számos más, hontalan tinivel, ahol kísérleti nyulakká váltak – rajtuk próbáltak ki egy új drogot, ami a legtöbb gyerek halálához vezetett. Azonban Tandyre és Tyra más hatással volt a szer – felszínre hozta különleges képességeiket. Ty lett Cloak, aki képes saját testét átjáróként használni a Darkforce dimenzióba és másokat is odaküldeni, míg Tandy ezt követően a Dagger nevet vette fel, mivel képes lett „fénytőröket” létrehozni, és ezekkel támadni ellenségét. A két rémült és dühös fiatal ezek után pedig megesküdött, hogy bosszút áll azokon, aik ezt tették velük.

Cloak és Dagger a Modern Age hajnalán (ami hivatalosan csak négy évvel a megjelenésük után kezdődött, ám a korszak stílusjegyei már egyértelműen itt is feltűnnek) született, történetük központjába pedig az urbán valóság, azon belül is a nyolcvanas évek eleji kokainválság került. Bill Mantlo tudatosan alkotta meg karaktereit: Tandy és Ty merőben eltérő háttere (jómódú fehér versus szegény fekete) azt hivatott ábrázolni, hogy a drogfüggőség nem osztályfüggő, és bárki az áldozatává válhat. Ám a függőség, mint motívum, nem állt meg a drogoknál, hiszen Mantlo a két szereplő kapcsolatát is erre alapozta. A történet szerint Ty átváltozása óta képtelen ételt fogyasztani, és helyette „mások életéből és fényéből” táplálkozik, a legnagyobb örömet azonban az jelenti számára, ha Tandy erejéből vehet magához – ami viszont csak mértékkel hajlandó megtenni, mivel fél, hogy felemészti a lányt. Mivel ez egy egyenlőtlen kapcsolathoz vezetett a karakterek közt – amihez hozzátartozott az is, hogy Tandy folyamatosan pozitív tulajdonságokkal lett felruházva (gyakori jelzője például, hogy „angyali”), míg a sötét Ty állandóan a háttérbe szorult –, Mantlo 1988-as Cloak and Dagger graphic noveljében tovább árnyalta karaktereit. Itt már Tandy hibái is a felszínre kerülnek, valamint azt is megtudjuk, hogy erejének használata égető fájdalommal jár, amit csak Ty tud enyhíteni, ami újra egyensúlyba hozza a karaktereket. Ezért is jegyzi meg Adalifu Nama néger szuperhősökről írt könyvében, a Super Blackben, hogy bár első ránézésre Cloak és Dagger története ellentétekre épül, ahol, a sztereotípiáknak megfelelően, továbbra is a negatív (sötét, hideg, démoni, gonosz) tulajdonságok kapcsolódnak a néger karakterhez, a két figura kapcsolata valójában inkább a yin-yanghoz, az egyensúlyhoz köthető.

Cloak és Dagger aztán 2013-ban, az Ultimate univerzum keretein belül új eredettörténetet kapott, ezúttal Brian Michael Bendis tollából. Csakúgy, mint Mantlo esetében, itt is egy Pókember-történeten keresztül – az Ultimate Comics Spider-Man Vol. 2 #23-ban –, azonban a maszkot ebben az esetben Peter Parker helyett már Miles Morales viseli. Ám, bár az alapfelállás hasonló – Ty és Tandy első megjelenésükkor itt is bosszúra szomjazik –, nem ez az egyetlen különbség a két változat között. Míg Mantlo történetében Cloak és Dagger kifejezetten szürke moralitással jelenik meg – első megjelenésükkor hidegvérrel megölnek egy gonosztevőt, aminek etikusságát Pókember is megkérdőjelezi –, ami kifejezetten jellemző volt a nyolcvanas évekre, addig a Bendis-féle duó kevésbé halálos, és morálisan is sokkal „tisztább” – az is elég árulkodó, hogy első ellenfelük, Bombshell, végül a harcostársuk lesz. A másik fontos különbség Tandyék hátterében rejlik: míg Mantlónál merőben különböző társadalmi rétegből jöttek, hogy az író így szemléltesse az átfogó drog-problémát, addig Bendisnél sokkal közelebb állnak egymáshoz a társadalmi ranglétrán – mivel 2013-ban már az volt a fontosabb, hogy bemutatásra kerüljön a feketék szociális mobilitása. Ebben az inkarnációban Tandy és Ty mindketten a maguk iskolájának diákelnökei (Tandy a Midtownigimié, ahová Peter is járt a halála előtt), akik előbb egy diáktanácsi találkozón, majd pedig a plázában találkoznak, majd egymásba szeretnek. Hat hónappal később együtt mennek a végzüs báljukba, mikor a kocsijuk karambolozik, ők ketten pedig kómába esnek, amit követően a Roxxon agytrösztje elrabolja őket, és öntudatlan állapotukban kísérletezik rajtuk, ami végül ébredésükhöz és erejük megszerzéséhez vezet. Bendis verziója egyfelől „politikailag korektebb”, másfelől viszont kétségkívül elvesz a karakterek éléből – az ő Cloakja és Daggerje morálisan sokkal tisztább, feddhetetlenebb, családbarátabb (amivel tulajdonképpen talán nincs is probléma; ízlés kérdése az egész).

Most pedig jön a sorozat, benne Aubrey Joseph-fel Cloakként és Olivia Holttal Daggerként. Bár a széria a Freeformra érkezik, amitől, bevallom, nem várok sokat, azért mégis izgulok, mert kíváncsi vagyok, eme harmadik inkarnáció miképpen fog változtatni a két karakter eredettörténetén. Jó, meg persze azt is várom, milyen lesz az összhatás – de erről majd holnap.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..