Patrick Melrose S01E02 – Never Mind

Egy meglehetősen eseménydús premier után a folytatás enyhébbre sikerült. Nem azt mondom, hogy a Never Mindban nem történik semmi, mert bőven akad mit kielemezni, a tempó azonban tény, hogy nem olyan féktelen, mint az első részben. A második epizód szintén Edward St. Aubyn regénysorozatának egyik darabját mutatja be, ami ugyan javarészt a múltban játszódik, ám az alkotóknak sikerült egy ügyes húzással hozzákapcsolni a nyitány jelenéhez is.

Az 1960-as években járunk, a Melrose-ok Dél-Franciaországban töltik a vakációjukat a pompás nyaralójukban és vendégeket várnak. Az apa, David (Hugo Weaving) reggelihez készül, majd zongorázik, a még gyerek Patrick (Sebastian Maltz) a kertben játszik a szőlők közt. Az anya, Eleanor (Jennifer Jason Leigh) pedig begyógyszerezve, félig részegen indul el felszedni a vendégeket a reptérről a család barátjával, Anne-nel (Indira Varma), míg annak társa, Victor (James Fleet) szintén hátra marad. A két hölgy nem igyekszik annyira a reptérre, hanem előtte inkább szórakoznak egyet egy vidámparkban, majd ebédelnek. Mindeközben a kis Patrick egyre magányosabbnak és tehetetlenebbnek érzi magát otthon.

Ez az epizód totálisan körbejárja a családon belüli erőszak témáját, hiszen fizikai és lelki bántalmazást is színre vittek az írók, emiatt rettenetesen nehéz megemészteni a látottakat, főleg hogy az egyik áldozat egy gyermek. Azonban, amilyen tragikus téma került terítékre, annyira jól sikerült a kivitelezés. Nem kellett kiszúrni a nézők szemét a szörnyűségekkel, elég volt a tökéletes sejtetés: a hirtelen csend, a gondosan megválogatott kameraállások és a pazar színészi játék mind-mind elég volt ahhoz, hogy átérezzük a helyzet súlyát. Itt szeretném megjegyezni, hogy általában nem rajongok a gyerekszínészekért, de Sebastian Maltz már most nagyon ügyes – nem tudom, hány éves lehet a kissrác, ám olyan mesterien hozza ezeket a nehéz jeleneteket, hogy le a kalappal előtte.

Jennifer Jason Leigh is nagyot alakított most az anya, Eleanor szerepében. Tökéletesen átjött, mivé válhat az ember egy olyan alak mellett, mint David Melrose. Egy, az éveken át tartó érzelmi manipulációtól megcsömörlött asszonyt látunk az ő személyében, aki ugyan néha még próbálja fenntartani az úri pompa látszatát, gyakorlatilag folyamatosan valamilyen szer (gyógyszer, alkohol vagy épp mind a kettő) hatása alatt áll, és amint férje hallótávolságon kívül van, egyből őszintébben beszél a helyzetéről. Hugo Weaving pedig továbbra is, a szó szoros értelmében, ijesztően jól játssza az erőszakos, gőgös apát.

Egyelőre úgy tűnik, a Patrick Melrose-nak nem feltétlenül kell eseménydúsnak lennie ahhoz, hogy szórakoztatni tudjon, hogy izguljunk a szereplőkért, vagy éppen gondolkodásra bírjon, és ez nagyon biztató jel.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..