Ant-Man and the Wasp #1

Közeledik a Hangya és a Darázs premierje, amit egy dolgot jelent: képregénydömping! Ahogy az lenni szokott, a Marvel most is több az adott karakterekkel fémjelzett képregénnyel készült, hogy, nem igazán felvezesse, hanem inkább hype-olja a közelgő mozit. Ezek közül az egyik az ötrészesre tervezett minisorozat, az Ant-Man and the Wasp, aminek a múlt héten jött ki az első füzete.

A történet központjában a filmekből is ismert Scott Lang, valamint Nadia Pym, Hank első házasságából született lánya áll (akivel eddig például az Unstoppable Waspban találkozhattunk, és aki jelen pillanatban a Champions tagja). Ami a cselekményt illeti: miután kalandozott egyet a Galaxis Őrzőivel, Scott a Nova hadtest anyabolygóján ragad, de sietne haza Cassie születésnapjára, ezért – a nem túl lelkes – Nadia segítségét kéri a hazajutásban. A lány meg is oldaná a dolgot, Scott azonban (szó szerint) az utolsó pillanatban mindent elszúr, emiatt ki tudja, hol kötne ki, úgyhogy Nadia utána ered, így viszont mindketten a szubatomi világban kötnek ki, ahonnan látszólag nincs kiút.

Az első dolog, ami megfogott ebben a képregényben, az volt, hogy milyen jól működik együtt a két karakter: Nadiát már ismerem is szeretem egy ideje, Scott-tal viszont még nem sok dolgom volt (hm, most hirtelen nem is emlékszem, hogy olvastam-e már valaha olyat, amiben ő is benne volt… Hank Pymmel már nem egyszer találkoztam, de Scott nem rémlik), viszont itt ő is megfogott. Alaphelyzetben mindketten elég vidám, könnyed természetűek – Scott, úgy tűnik, a klasszikus csirkefogó, Nadia pedig mindent tágra nyílt tekintettel és gyermeki lelkesedéssel fogad –, itt viszont gyönyörűen egymás idegeire mentek (pontosabban Scott Nadiájéra). Ugyanis a lány, bár ugye alapból vidám természet, azért jóval felelősségteljesebb, mint Scott, akinek hebehurgyasága (meg az, hogy anno ellopta a Hangya ruhát) eléggé irritálja. Ugyanakkor viszont van ott némi tisztelet is – az író Mark Waid gyönyörűen belevitte a sztoriba, hogy ez a két hős bizony nem egy generációba tartozik. Nadia a „felnőtteknek” kijáró alap tisztelettel közelít Scott felé (végig Mr. Langnek szólítja Scottot), akkor is, ha közben folyamatosan beszólogat, míg mintha Scott – még úgy is, hogy ő kér segítséget, és rá van utalva Nadiára – kicsit azért apáskodik felette, és ez újabb réteget ad a kapcsolatuknak.

Nadia és Scott adok-kapják túl a történet maga… érdekes. Mármint nagyon elrugaszkodott, nagyon pszeudo-tudományos, nagyon képregényes. A szubatomi világ működést, meg egyáltalán azt, hogyan jutottak oda a szereplők, kicsit nehéz felfogni, de talán nem is kell – csak el kell fogadni, hogy ez van. Ezen az elrugaszkodottságon túl azonban maga a sztori teljesen rendben van: Scotték segítenek kicsit a… helyi élővilágnak (már ha neveztem ezeket a lényeket annak), miközben remekül működik a felszültségkeltés, amit a már emlegetett beszólongatás old fel. A lapszám vége pedig az olvasó elé tol egy csavart, amitől, bevallom, kicsit meg is borzongtam, és ami kifejezetten érdekessé teszi a folytatást. Na, szóval Mark Waid hozza a formáját, és a sztorira nem lehet panasz.

Mindezt pedig Javier Garrón illusztrálja, akinek rajzai nem csak szimplán szépek, hanem egyszerre tudják átadni a történet feszültségét és a karakterek közti frikcióból adódó humort. Garrón munkáját pedig Isreal Silva gyönyörű, élénk színei teszik teljessé.

Mindent összefoglalva tehát engem teljesen meggyőzött az Ant-Man and the Wasp első száma, ami nem csak egy érdekes ígérkező történetet vezetett fel, hanem remek karakterdinamikával és ebből fakadó, ügyes humorral is dolgozik, így hát már most várom a folytatást.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..