Reverie S01E03 – No More Mr. Nice Guy

Úgy tűnik, nem cicóznak a Reverie alkotói, hiszen a múltheti kémes játszma után ismét egy olyan részt kaptunk, ahol a felszínen leginkább az akcióé volt a főszerep, ám a No More Mr. Nice Guy-ban már azért több teret kaptak az érzelmesebb, karakterközpontú jelenetek is. Aztán, ami talán még fontosabb, a főhősnőnk mellett néhány olyan szereplőről is megtudhatunk pár bennfentes információt, akik eddig inkább a háttérben mozogtak, én pedig nem győzök újra és újra beleszerelmesedni ebbe a szériába.

Marát (Sarah Shahi) újra utolérik a program mellékhatásai, és ismét hallucinációk gyötrik – főszereplőnk nem mást, mint halott unokahúgát, Brynnt (Madeleine McGraw) látja, akit anno nem tudott megmenteni. A nőt főnöke, Charlie (Dennis Haysbert) és kollégája, Paul (Sendhil Ramamurthy) is figyelmezteti arra, hogyha továbbra is hagyja, hogy a tévképzetek befolyásolják őt, akár el is vesztheti a kapcsolatot a való világgal. Marának és a csapatnak azonban túl sok ideje nem is marad ezzel foglalkozni, hiszen egy dühös feleség (Paton Ashbrook) épp beperelni készül az Onira Techet, amiért férje (Ashley Zukerman) a Reverie függőjévé vált. Mint kiderül, több van a dolog mögött, mint egy egyszerű függőség, Mara pedig megígéri a feleségnek, hogy felébreszti párját, mielőtt túl késő lenne.

Imádtam, hogy ez az epizód egy az egyben a félelmek leküzdését tűzte ki a legfontosabb témájának. Ott van Mara, aki két évvel ezelőtt egyszerre veszítette el testvérét, sógorát és unokahúgát, és az incidens óta nemhogy a rettegett házba, de még az utcába sem merte betenni a lábát. Most azonban, a történtek által ihletve mégis megtette, és Sarah Shahi gyönyörűen vitte színre a poszt-traumatikus stresszből eredő pánikot a záró szcénában. Paul a sorozatban most először nyílt meg, nem csak Marának, hanem vele együtt a nézőknek is: a srác teljesen őszintén beszélt nehéz gyermekkoráról és az alkoholista édesapjáról. Aztán természetesen ott van a héten megmentésre szoruló férj, aki egy bankrablós fantáziába menekült egy olyan traumatikus esemény után, amit eddig nem tudott feldolgozni, ám Marának köszönhetően ő is szembe tudott nézni a múlttal és túllépni rajta.

Eddigi megfigyeléseim alapján a másik nagy erőssége ennek a szériának nem más, mint hogy mi is a karakterekkel együtt ismerjük meg a Reverie programot. Ugyan Mara teljesen laikusként kezdte velünk együtt, ám a program még Paulnak és Alexis-nek (Jessica Lu) is tartogat meglepetéseket, pedig ők tervezték az egészet. Egy mesterséges intelligencián alapuló rendszerről van szó, ami közvetlen kapcsolatban áll az emberi aggyal, és nem csak a feltöltött adatokból táplálkozik, hanem az emberek emlékeiből és reakcióiból is, így nem csoda, hogy még a legtapasztaltabb felhasználókat is képes meglepni, és nem csak rossz értelemben. Ezért egyelőre nagyon nehéz megítélni, hogy jó vagy rossz-e a Reverie: mint mindennek, ennek a programnak is vannak nem éppen elhanyagolható hátulütői, azonban úgy tűnik, rengeteg jóra is lehet használni.

Mickey Fisher és csapata egyelőre eléggé kitettek magukért, hiszen a Reverie egy pazar széria, ami tele van meglepetésekkel, a szereplők és a köréjük épülő sztorik rétegeltek, és a geekek is kiélhetik magukat a felvonultatott technológiával.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..