A szolgálólány meséje továbbra is hozza a már megszokott és bevált formulát: múltkor egy lassabb lefolyású epizódot láttunk, és a mostani rész is ragaszkodik a kényelmesebb tempójú, ám jelentőségteljes cselekményhez. Ahogy korábban, úgy most sem lehet a sebességet felróni a széria számlájára, hiszen bőven volt most is alkalmunk együtt izgulni, félni és olykor pityeregni a szereplőkkel.

A Putnam családot, akiknél Janine (Madeline Brewer) volt szolgálólány tragédia rázza meg, hiszen kislányuk, a tíz hónapos Angela súlyos állapotban kórházba kerül. Serena Joy (Yvonne Strahovski) úgy érzi, nem tesznek meg az orvosok mindent a baba felépüléséért, és Offred (Elisabeth Moss) tanácsára megkerülik Parancsnokukat és engedélyezik, hogy az ország legjobb csecsemőorvosa, aki egy nő, megvizsgálhassa a kislányt. Ez, és az asszony néhány korábbi lépése kihúzza a gyufát a betegségéből épphogy felépült Fred Waterfordnál (Joseph Fiennes), és büntetést szab ki feleségére, valamint Offredre bűnrészessége miatt. Eközben Janine újra találkozik a Putnam családdal, akik eleinte nehezményezik a jelenlétét, ám a kis Angelára gyakorolt hatása miatt úgy döntenek, hogy maradhat a lány.

Egészen eddig nem gondoltam volna, hogy valaha is ilyen kijelentést teszek, de Serena Joy kezd a sorozat egyik legérdekesebb figurájává válni. Ugyan sajnálni továbbra sem fogom, minél többször ellenkezik férjével – és ezzel együtt a gileádi rendszerrel is – annál jobban felfigyelek rá. Yvonne Strahovski ismét nagyot alkotott, el nem tudom képzelni, milyen nehéz lehetett megeleveníteni a feleség kettősségét, de neki sikerült. Mert hogy Serena Joy igenis egy komplex jellem, aki foggal-körömmel kapaszkodik az elveibe, ugyanakkor egyre jobban tisztában van azzal, hogy mindaz, amiben eddig hitt, illetve amit felépített, az szép lassan tönkretesz körülötte mindent és mindenkit – úgyhogy bizony rá nagyon is érdemes lesz figyelni a közeljövőben!

Már korábban is megfigyeltem párszor, ám az utóbbi két epizódban aztán abszolút szembeötlő volt, hogy Gileádban minden mennyire steril, komor és totálisan személytelen. Ez természetesen mind-mind alapfeltétele az uniformizálódásnak és az egyszerű életvitelnek, ám nekem akkor is nagyon szúrja a szememet, hogy minden egyes épület, beleértve a kórházakat, sőt még az otthonokat is, mennyire iszonyatosan rideg. A Waterfordok háza – amin én a lakberendezés szerelmeseként egyébként sokszor csorgatom a nyálamat – egy remekmű, ám az operatőrök és a rendezők képesek olyan visszataszító hangulatot varázsolni oda is, hogy mindenki feszélyezve és bezárva érezze magát, legyen szó a nézőről, vagy éppen egy ott lakó szereplőről.

Ha egyvalamit bizonyít A szolgálólány meséje, az nem más, minthogy nem kell ahhoz eget rengető akció szcénákat a nézők elé tárni, hogy végig a körmeiket rágják, hanem bizony a kevésbé eseménydús jeleneteket is meg lehet úgy csinálni, hogy izgalmasak legyenek.

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .