A legbájosabb egyszarvú – Gru 3. (2017)

A Gru első filmje számomra nagy ugrást jelentett az animációs filmek kínálatában, mivel egyszerre szólt felnőttnek és gyereknek, volt benne téma és mondanivaló, mégis hajlandó volt ezt szeretettel és tanító jelleggel közölni. A második film is bájosra sikerült, de valahogy a mondanivaló elsikkadt benne, így kissé lejjebb tettem a mércémet a soron következő filmmel kapcsolatban, amit bizony rosszul tettem, mert a Gru 3. visszahozott mindent, amiért az egész történetet szeretni lehet.

Gru (Steve Carell) és Lucy (Kristen Wiig) még közösen sem képesek legyőzni az emberiséget fenyegető Balthazar Brattet (Trey Parker), ráadásul annyira a rabjává vállnak a gonosztevőnek, hogy túlmennek egy bizonyos határon, aminek az lesz a következménye, hogy a házaspárt kipenderítik az Anti Gonosz Ligából, amit mindketten igen nehezen viselnek. Ugyan akadnak helyeslői ennek a lépésnek, mivel a minyonok úgy vélik, ezzel Gru biztosan visszatér gonosztevői énjéhez, azonban ez nem történik meg, a furcsa kis szerzetek pedig fel is mondanak.

Azonban Gru és családja kap egy érdekes meghívást, ahol olyan személlyel találkoznak, aminek a létezéséről sem tudtak, és míg Gru újdonsült rokonával ismerkedik, addig Lucy az anyaság mindennapi megpróbáltatásain próbál túljutni, olykor kevés sikerrel.

A Gru legújabb filmje ismét belecsempészett jó pár kemény kérdést a filmjébe, amikre természetesen igyekszik is választ adni, a maga könnyed, bájos és szívmelengető módján.

Itt van nekünk Lucy, aki esküvő után azonnal édesanyává is vált, és bár a három lány: Margo (Miranda Cosgrove), Edith (Dana Gaier), és Agnes (Nev Scharrel) bűbájosak, azért nehéz megburkoznia Lucynek a ténnyel, hogy már anya, és ez a szó egyszerre megnyugtatja és meg is rémíti, hiszen ezt nem lehet könyvből tanulni, és ha valamit elront, akkor életeket tehet örökre tönkre. Lucy belső, és olykor nem csak belső vívódása áthatja az egész filmet, miközben igazi, valós reakciókat láthatunk a problémára és annak kezelésére, és egy egyfajta megoldást is, amiben pont az a jó, hogy nem kizárólagos és kicsit sem elitélő. Különösen úgy érdekes a film ezen íve, hogy Gru eközben zsigerből jó apaként viselkedett, mint egy tehetség, aki erre született, és ez egyszerre inspirálta Lucyt és persze feszéjezte is.

Eközben Gru egyfajta kapuzásári pánikkal küzd, mint a leszerepelt gonosz és jófiú egyaránt, keresi identitását, kapcsolatát a családjával, új énjével és úgy az egész világgal – ehhez ugyan segítséget is kap, de valahol mégis egy belső vívódási folyamaton megy végig.

A Gru 3. méltó folytatása az első filmnek, és egy sokkal jobb folytatása a másodiknak, és reménykedve várom a következő történetet, ahol bárkiből lehet egyszarvú, és néha elég csak szeretni, és a világ egy sokkal jobb hellyé válik!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..