
Vajon hány szinonimám maradt még, hogy tovább dicsérjem a The 100-ot?
Octavia hajlandó megvívni a háborút a Föld utolsó élhető területéért, még akkor is, ha ehhez súlyos veszteségekkel kell számolnia, és akár örökre lakhatatlanná teszi a helyet. Természetesen az egész Wonkru a Vörös Királynő mögött áll, ahogy azt tették az elmúlt hat évben, azonban Bellamy és Clarke kétségbe vonja a lépés jogosságát és szabotálni akarja Octavia tervét egy borzasztóan kegyetlen, ám szükségszerűnek érkező lépéssel.
Eközben a völgyben Kane előadja terveit Diyozának, aki beavatja titkába a férfit, és bár úgy tűnik, az Eligius IV legénysége között minden rendben van, mélyen a felszín alatt azonban hatalmi harcok dúlnak, amibe ezúttal a Skikru tagjai is rendesen beleállnak.
Kicsit sok szálon futottak most az események, amit ugyan nem volt nehéz követni, de a zsúfoltság most nem tett annyira jót ennek az epizódnak – persze még így is szuperlatívuszokban érdemes róla beszélni. A sok szál viszont szépen kezd összeérni, és ennek köszönhetően sokkal világosabbak és láthatóbbak az erőviszonyok.
A testvérpár közötti belső feszültség egyre jobban elharapódzik, és néha magam sem értem, kinek a pártját kellene fogni, vagy melyik lépés a helyes egyáltalán. Tényleg megéri harcolni bűnözők ellen egy aprócska földért, miközben az emberiség a kihalás szélén áll, vagy pedig a feltétlen megadás-e a jobb döntés, azonban ekkor elítélt gyilkosok és bűnözők veszik át az emberiség irányítását.
Be kell valljam, egyre jobban kedvelem Diyozát, rendkívül összetett személyiséggel rendelkezik, és a csapatának köszönhetően végre bepillantást nyerhetünk Alie pusztítása előtti világba, amire én különösen kíváncsi vagyok. Ugyan még mindig nehezen barátkozom meg a kissé hippi stílusú Kane-nel, de azért tetszik az optimista hozzáállása a világhoz és a jövőhöz, különösen mivel az elmúlt hat évet Octavia uralma alatt élte meg.
Az epizód legbájosabb pillanatait ismét Montynak és Parkernek köszönhetjük, a srác minden tudásával és erejével azon van, hogy megakadályozza a vérontást, és hozott magával valamit, ami talán megoldást nyújthat, azonban egy emberen kívül senki sem figyel rá, pedig nagyon is kellene!
A The 100 eheti epizódja megmutatta, hogy gőzerővel haladunk a finálé felé, azonban nem kell attól tartani, hogy nem kapjuk meg a magunk hajtűkanyarjait, csak ezúttal még ravaszabban és még pörgősebben bukkannak fel!
Szerző
