Midnight, Texas (2017-), 1. évad

Ó, drága misztikus sorozatok, de hiányoztok a mostani tévés felhozatalból – vagy talán nekem kell jobban figyelnem?

Manfred (François Arnaud) ismét menekülésben van, de könnyű dolga van, hiszen bepattan lakókocsijába, beszélget egy kicsit a nagymamájával, és útnak is indul egy újabb helyre, ahol reméli, eltűnhet kicsit a világ szeme elől. Xylda (Joanne Camp) javasolja unokájának, hogy menjen a Texasbeli Midnightba, egy kedves kisváros, a semmi közepén, ahol biztosan nem találhat rá egy bizonyos Hightower, akinek nem kevés pénzzel tartoznak. Manfred ugyan csak rövid megállónak tekinti a várost, de az ott történt események arra bíztatják, hogy tartózkodása tovább tart, mint azt elsőre hitte.

A korábban mindig kívülálló Manfred szó szerint otthonra talál a városban, ahol a médium srác, aki a tavaly meghalt nagymamájával beszélget egy lakókocsiban, kicsit sem furcsa – mondjuk, boszorkányok, vámpírok, angyalok és alakváltók között nem is csoda, hogy nem tűnik fel Manfred, aki csak később döbben rá, hogy a városnak nagyobb szüksége van rá, mint neki a városra.

Valahogy az utóbbi években eléggé megkopott a misztikus sorozatok száma (mondjuk a jó sci-fié is, de ez most mellékes), így nagyon örültem, mikor Orlissa ajánlotta nekem a Midnight, Texas sorozatot, ami úgy a pilot tizedik percében megnyert magának, és annyira rabjává tett, hogy két hét alatt kétszer néztem végig – mondjuk az első évad tíz epizódból áll, így azért egészségesebb volt.

Az első évadban megvan minden, amit szeretni lehet: kaland, misztikum, humor és egy kis szerelem is, de nem a nyálas, csöpögős fajtából, hanem az igaziból, amikor ott vannak egymásnak az emberek, nem számítanak a körülmények.

Nem mondom, hogy nagy fordulatokkal operált az éved, mivel nagyjából kiszámítható volt az események folyama, de ez nem is akkora baj, mivel a sorozat alkotói nem erre tették hangsúlyt hanem a szereplőkre. Minden egyes epizóddal közelebb jutunk a város lakóinak hátteréhez, és megláthatjuk mennyire összetett karakterek is ők, nem pedig csak egyszerű szörnyetegek. Külön kiemelném, hogy pont ez a szó, a „szörnyetegek” az, ami nem illik egyikükre se, miközben a folklór és a hagyomány mégis őket tekinti annak – ellenben az emberekre nagyon is illik.

Szerencsére az NBC berendelte Charlaine Harris írónő adaptált sorozatának második évadát, így ősztől viszont láthatjuk a kedvenc boszorkánkat, egy zsörtölődő macskát, egy ragyogó szemű vámpírt, és nagyjából mindenkit, akit megszerettünk az első évadban.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..