Tudom, mondtam már, de A szolgálólány meséje tényleg képes bármikor meglépni a váratlant és meglepetést okozni a nézőinek. A múltkori epizóddal ellentétben most a tempó kicsit lassabb, ám közel sem unalmas. Ugyan eddig is jellemző volt a meglehetősen naturalista ábrázolás a szériára, ezt a Holly címre hallgató részben teljesen kimaxolták – íme tehát a kendőzetlen valóság, és egy aprócska reménysugár a sok szörnyűség közepette!

Offred (Elisabeth Moss), miután Nicket (Max Minghella) elragadja egy kis csapatnyni Őr, egyedül marad a házban, ahová Waterford parancsnok (Joseph Fiennes) korábban elhívta őt. A szolgálólány még a szülés határán is próbál felkészülni mindenre, ezért összegyűjt minden élelmet amit a házban talál. Időközben a Waterfordok is megfordulnak a házban, a lányt kutatva, ám ő elbújik előlük. Offred még egy autóra is lel, amivel azonban nem tud kiállni és esetleg elmenekülni, mert beragadt a garázskapu. Offred így megpróbál berendezkedni a lakatlan épületben, majd végül megindul nála a szülés, és világra hozza kislányát, akit édesanyja után Hollynak nevez el.

Szegény főhősnőnk igazán megérdemelné most már, hogy el tudjon menekülni Gileádból, ám ez most sem sikerül neki, holott pár epizóddal korábban azt tervezte, hogy külföldön fogja megszülni gyerekét. Ha már témánál vagyunk, az alkotók semmit nem köntörfalaznak ezen a téren sem, és egy az egyben a nézők elé tárják a szülést, vérrel, fájásokkal és kiáltásokkal együtt. Ennek ellenére ez a hosszúra nyúló jelenet mégsem undorítóra vagy rémisztőre, hanem sokkal inkább művészire és meghittre sikerült, ami nem csak az írók érdeme, hanem bizony Elisabeth Moss is bőven kivette a részét a sikerből.

A tizenegyedik felvonás második csúcspontja egyértelműen a Waterfordok vitája, amit akkor csapnak le, amikor Offredet keresik a házban. Serena Joy (Yvonne Strahovski) ismét szembe száll férjével és kiáll a maga igazáért, amit ezúttal ugyan megúszhat büntetés nélkül, ám szavai annál erősebben vágnak. Joseph Fiennest eddig nem nagyon dicsértem, pedig neki is bőven kijárnak a pozitív jelzők, hiszen remekül hozza a hataloméhes, erőszakos Fred Waterfordot, akitől még a legapróbb szőrök is felállnak az ember hátán.

Jól épül a feszültség a fináléhoz A szolgálólány meséjének háza táján, még egy aránylag lassabb epizódban is. Ezek, és a korábban látottak alapján egyértelműen a legnagyobb kedvenceim közé sorolandó ez a széria.

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .