Már csak négy epizód választ el minket az évad fináléjától, és ez bizony nagyon is érződik a mostani résznél – avagy a sorozat mostani kaotikus állapota pont annyira kell nekünk, mint egy falat kenyér.

Bellamy és Clarke terve sikerült, amihez hozzájárult Indra segítsége is, ám amint Octavia fülébe jutott a szerencsétlen eset Cooperrel, a lány azonnal rájött az árulásra. Bellamy így kénytelen-kelletlen olyan erőhöz nyúlt, amit önmaga is bizonytalannak ítél meg, de talán ez lehet az egyetlen esély, hogy elkerüljék a háborút, ehhez azonban szembe kell mennie Clarke akaratával.

Eközben Murphy terve jól halad, és a vita Diyoza és McCreary között pattanásig feszült, amit akár egy apró információ is azonnal elindíthat. Azonban Murphyéknek fel kell készülniük minden eshetőségre, mielőtt beindítja az általuk előkészített folyamatot.

Az eheti epizód kissé kusza lett, de ez a rendkívül sok szálon futó eseményeknek köszönhető, amik ugyan egy-egy ponton összeértek, de nem sokkal ezután szét is váltak.

Különösen tetszett, hogy kedvenceink egyik fele, tudta nélkül a másik csapat ellen dolgozott – korábbi szériákban általában látatlanul is minden klappol, és még az írói önkényt sem restek bedobni, azonban a The 100 alkotói tisztában vannak a saját maguk által felépített világ szabályaival és logikájával, és eszerint csavarják tovább a történetet.

Muprhy és Emori kettőse olykor idegesítő, a páros se veled se nélküled kapcsolata azonban most új szintre lépett, és Emori végre a felszínre hozta az igazságot kettejükről, ami egyszerre volt humoros, izgalmas, és egy kicsit szomorú is.

Diyoza lassan átlépi azt a bizonyos határvonalat, ahonnan már kedvelni lehet őt, és ehhez közrejátszott az is, amit Shaw mesélt a katona Diyozáról. Nagyon szeretem, hogy itt ennyire összetettek a karakterek, és biztos vagyok benne, hogy még McCreary hátterében is olyan dolgok állnak, ami színesíti a karaktert, csupán még nem kerültek felszínre.

A kissé meggyötört ám ettől még badassabb Raven ámulatba ejtő, az őt alakító Lindsey Morgan fantasztikus munkát végez, és nagyon remélem, hogy a megpendített szerelmi szál vele kapcsolatban szépen, lassan révbe ér, mert megérdemli a karakter.

A finálé nagyon durva csapást ígér számunkra, ahol nemcsak két szembeálló fél harcol egymással egy talpalatnyi földért, hanem a múlt, a jelen, a jövő, a szörnyű rémtettek és a hatalmi mámor csap össze egyetlen egy csatamezőn.

Szerző

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

2 thoughts on “The 100 S05E09 – Sic Semper Tyrannis”

  1. Annyi pontosítás ráférne, hogy nem a sorozat, hanem az évad fináléja közeledik. Nem ugyanaz a kettő. 😛

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .