A Szépség és a Szörnyeteg (2014) – avagy a francia szüzsé hazatalál, 2. rész

A Szépről és a Fenevadról – ismerősen csengő, régies neve a modern kor képzeletét is oly élénken megmozgató szüzsének, amelyet 1991-ben karolt fel a Disney és tett széles körben jól ismertté és kedveltté, ugyanakkor ugyancsak a Disney volt az, aki olyanformán újította meg a történetet, ahogy – véleményem szerint – nem feltétlen volt szerencsés, azonban a szüzsé kereke, már ezzel a csorbával forog tovább, még akkor is, ha a történet visszatér a hazai vászonra. A 2014-es Szépség és a Szörnyeteg ennek ellenére – és ezzel együtt – kísérletet tesz arra, hogy fogja a legismertebb elődöket az eredeti tanmesétől kezdve forgatásának idejéig bezárólag és összedolgozza, egyszersmind meg is újítsa. Hogy mindeközben miféle Szépség és Szörnyeteg motívumtörténeti húsvéti-tojás parádét rendeznek az alkotók annak taglalására vállalkoztam 2. részes cikksorozatomban.

Korábbi cikkemben olvashattatok arról, hogy miként lettem a történet számos változatának ritka nagy rajongója – és ha így tetszik: önjelölt szakértője, valamint arról is, hogy miként változott változatról változatra ennek a jól ismert mesének az alapfelállása és az fordulat beálltának módja. Jelen  – nem különben SPOILERES cikkemben pedig onnan folytatom, ahonnan a cselekmény érdemi része is kezdődik: A Szépség és a Szörnyeteg találkozásától.

Az apa (André Dussollier) tehát hazatér, hogy elbúcsúzzon gyermekeitől, ám Belle (Léa Seydoux) egy csellel elköti a lovat és apja helyett tér vissza a kastélyba, amelyben a halál helyett pazar ruhakölteményre bukkan, s ahogy az már megszokott, gyakorlatilag minden változatban, este együtt kell vacsorázzon a Szörnyeteggel (Vincent Casel). Ennél a momentumnál keverednek össze nem túl szerencsés elegyben a nagy francia elődök, a Disney és a duhaj újítási kedv, amelynek eredményeképp kapunk egy végletesen arrogáns, agresszív és úrhatnám Szörnyeteget, aki nem csak külsejében, de megnyilvánulásaiban és jellemében sem vonzó. És ez még nem is lenne baj, ha ez a hiba nem lenne a film teljes hosszán átívelő.

Hadd fűzzek ide is egy rövid magyarázatot: A vacsora, mint a kapcsolatteremtés esélye a főszereplők között, nem új motívum – sőt, kezdetektől fogva létezik. A tanmesében és Cocteau változatában azonban arra szolgál, hogy egyrészről a Szépség megtapasztalhassa a Szörnyeteg kellemes jellemét, másrészről, hogy alkalmat szolgáltasson arra, hogy a Szörnyeteg újra és újra megkérje a kezét. A Szörnyeteg azonban, bár elátkozott és az átok miatt rettenetes külsejű és okosságát kimutatni képtelen, a Szépséggel gyengéd és kedves, noha erre a Szépség eleinte nem igazán fogékony. Disney az első, aki a vacsorába egy kis türelmetlenséget, követelődzést vegyít a Szörnyeteg részéről és egy kis dacos ellenállást a Szépségéről – feltehetően ez ihlette a 2014-es feldolgozás Szörnyetegét: csakhogy jelen esetben a franciák alaposan túllőttek a célon. Ez a Szörnyeteg ugyanis, nem csak elkeseredetten dühös, mint helyenként Cocteau szörnyetege, vagy szimplán követelődző és kicsinyesen agresszív, de alapvetően láthatóan veszélytelen, mint Disneyé – a 2014-es változat Szörnyetege végtelenül arrogáns és lekezelő a nővel, de emellé még valóban félelmetes is. Esetében nem lehet biztosan tudni, hogy képes lenne-e bántani, akár meg is ölni a Szépséget, és ez óriási hiba!

A történet folytatásában, ahogy az már lenni szokott, Belle a szobájában aludni tér, itt azonban – visszatérve a tanmesei gyökerekhez: álmot lát, amelyben éjről éjre ismeri meg a Szörnyeteg történetét. Itt az álmot nem egy segítő szándékú jótündér, hanem az erdő nimfája, a Szörnyeteggé változtatott herceg halott felesége küldi a Szépségre. Miközben a valóságban a Szépség és a Szörnyeteg képtelenek zöldágra vergődni egymással: Belle kitartóan undorodik a Szörnyetegtől (igazából nem csak a külsejétől, de arrogáns jellemétől is), a Szörnyeteg pedig továbbra is lekezeli a nőt és agresszív vele – birtokolni akarja, nem szeretni, addig az álomokból kiderül, mennyire szerette is az erdő nimfája a valamikori herceget, és az is, miért és kitől kapja az átkot a herceg, a személyzet és a kastély.

És én mondom, átok még a szüzsé történetében ilyen jogos nem volt! A tanmesében ugyanis, azért kapja a herceg az átkot, mert egyszerre okos, jóképű, gazdag és jóságos és ezért megharagszik rá egy gonosz tündér. Cocteu szörnyetegét azért átkozza el egy tündér, mert a szülei nem hittek a tündérekben, akik ezért így büntették meg őt. Disneynél az átok oka, amiért a (khm, 11 éves!) herceg „szívtelenül” elutasít egy szállást kereső idős asszonyt egy rózsával, míg a Beastly esetén azért kapja a bálherceg Kyle az átkot, mert egy tipikus iskolai zaklató.

A 2014-es francia változatban azonban azért átkozza el az erdő istene a herceget, mert az akaratlanul ugyan, de megöli a lányát, az erdő nimfáját (Yvonne Catterfeld) – a saját, szeretett feleségét, aki nimfa alakjában épp az az aranyszőrű őzsuta volt, akire a herceg szenvedélyesen vadászott, és akivel kapcsolatban alkut kötött a feleségével, hogy letesz róla, ám nem tartotta meg adott szavát, és ezzel vesztett el mindent. Azzal egyidőben, hogy az asszony meghal, az Erdő Istene elátkozza a herceget és teljes házanépét, lánya teste köré pedig hatalmas rózsafát növeszt: épp azt a vörösrózsafát, amelyről később Belle apja virágot szakít, kivívva ezzel a Szörnyeteg, mint bűnbánó és gyászoló férj haragját.

Azt tehát, hogy a herceg miért kapja a rettenetes átkot, könnyű megérteni és átérezni, azt azonban, hogy a nimfa miért szerette az egyébként vele is meglehetősen birtoklóan és arrogánsan viselkedő herceget, vagy hogy a Szépség miért szeret bele a nimfa sugalmazta álmok nyomán a Szörnyetegbe, annál nehezebb megérteni és átérezni, mindazonáltal megtörténik, meeeeert… így kell annak lenni. És pont.

Tartogat azonban még szüzsétörténeti ínyencséget a film, azon túl is, hogy a görögös-rómaias háttérmitológia eredete feltehetően Cocteau, ahol a Szörnyetegnek varázsereje volt és Diana pavilonjában őrizte a kincseit. Apropó, kincsek – hogy meg ne feledkezzünk a Szépség családjáról, mihaszna bátyjairól és a lator hitelezőről, mialatt a Szépség tulajdon apjáért és a Szörnyeteghez való visszajutásért küzd, Maxime (Nicolas Gob) és a középső bátyja felkínálják Perducas-nak (Eduardo Noriega), hogy rabolja ki nyugodtan a Szörnyeteg kastélyát, aki viszi is a sleppjét, hogy szétverjék a kastélyt a kincsekért és aranyért. Ennek a történetelemnek az eredete szintén Cocteau-ig nyúlik vissza, ahol a Szépség egyetlen bátyja és gyenge gerincű udvarlója elhatározzák, hogy kirabolják Diana pavilonját, és megtalálható egy abban is, amikor a Disney változatban Gaston vezeti a falu népét arra, hogy megöljék a Szörnyeteget: e kettő kombinációja lett végül a fenti jelenet.

Ez a Szörnyeteg azonban, ellentétben elődeivel, akik afeletti bánatukban, hogy a Szépség nem tért vissza hozzájuk, inkább meghalni igyekeztek, semmint harcolni, felveszi a kesztyűt és rittyent egy kis kiegyenlítetlen mitikus CGI csatát a filmvégi hangulat fokozására, amiben kis híján el is esik, de a Szépség végül, bátyjai segítségével megmenti, ééééééés boldogan élnek, amíg meg nem halnak, minden különösebb levonható tanulság vagy mélyebb tartalom nélkül.

Összegzésül: tagadhatatlan, hogy engem, mint a szüzsé rajongóját és alapos ismerőjét, az előzmények tükrében jócskán elbűvöl ez a történet, még azokkal a hibákkal együtt is, amelyeket fentebb kifejtettem. Oka ennek az, hogy a franciák, bár részint beletört a bicskájuk, de parádés és monumentális kísérletet tettek arra, hogy felnyalábolják a legismertebb változatokat (első sorban itt most Cocteu és Disney alkotására gondolok), építkezzenek az elemeikből és hozzákössék az eredetihez, de meg is újítsák azt. Néhol ez jól sikerült, mint azzal, hogy VÉGRE egy igazán érthető és motiváló okot teremtettek az átoknak, néhol azonban – sajnos igen kardinális pontokon – mint a főszereplők jellemében és a közöttük kivirágzó szerelem átérezhetőségében, csúfos kudarcot vallottak. Sajnálom, mert ha csak egy kicsivel több időt tölt krikusi-kreatív Szépség és a Szörnyeteg rajongói csapat keze alatt ez a változat, én úgy látom, lehetett volna a modern kor legjobb feldolgozása is. Így sajnos megmarad egy elég jó és rendkívül látványos próbálkozásnak.

U.i.: Viszont plusz egy piros pont jár az alkotóknak azért, mert a Disney változat hektikus évszakváltogatós agymenését egy szó szerint varázslatos huszárvágással megmagyarázzák és helyre teszik. Így kell, kérem szépen egy elrontott motívumból előnyt faragni.

 

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..