Interjú Bakti Viktor íróval

Bakti Viktor első regénye, az Integrálva (korábbi cikkünkben elolvashatod kritikánkat) a Könyvmolyképző kiadó pályázatának keretein belül jelent meg. A szerző első pillantásra a legegyszerűbb emberek egyikének tűnik – azonban amikor elkezd beszélni a történeteiről, egy színes és inspiráló egyéniséget ismerhetünk meg benne, akivel beszélgetve könnyedén repül az idő.

viktor1

Az első könyved az Aranymosás regénypályázat győztese. A történet már korábban is létezett a fejedben, vagy ezt kifejezetten a pályázatra írtad?

Volt egy regényötletem és akkoriban jelent meg ez a lehetőség az Aranymosásban és ez remek volt arra, hogy továbbléphessek vele.

Mikor alakult ki a fejedben a regényed alapja?

Több részletben alakult ki, de nagyjából három éve, ha nem több. Korábbi ötletek voltak, amelyekből aztán összeállt egy egésszé. Delphoi már korábban megvolt, ő volt az egyik ötletmag, aki régebbi szerepjátékos kalandokból és egyéb eseményekből. A többiek út közben alakultak a történethez.

Delphoi karakterét illetően: őt más gyerekként is egy hányattatott sorsú kislánynak ismerjük meg, akinek nagyon rögös az útja az életben, akinek a történetét olvasva valószínűleg a nagy többségnek összefacsarodik a szíve és megsajnálja. Mennyire volt tudatos az ő karakterének az effajta használata?

Alapvetően sok kritikát kaptam arra vonatkozóan, hogy túltoltam az ő kínzását, de igazság szerint ha jobban belegondolsz, az ő életének az állomásai és hogy miken ment keresztül és ezáltal hová jutott az egy ponton mind kumulálódik és okot szolgáltat arra, hogy mivé válik. Ez egyszer el is van magyarázva a történetben.  És igazából én ebben egy szenvedésből születik a hős típusú dolgot láttam benne, bár a klasszikus értelemben nem nevezhetjük hősnek.

Ezt a kérdést bizonyára már megkaptad, de akaratlanul felmerül: Victor karaktere mennyiben kötődik hozzád?

Igen, ezt a kérdést nagyjából minden alkalommal megkapom. A regény megjelenése előtt eszembe sem jutott, hogy ez bárkiben felmerül, de valójában semmi köze nem volt ahhoz, hogy engem Viktornak hívnak. Ha egy karakterrel kellene azonosulnom, akkor leginkább Jareddel tudnám elképzelni, de vele sem egészen.

A szerepjátékot már említetted. Milyen tényezők inspiráltak még a történeted megalkotásában?

Három főbb ötletmag volt, ami megalkotta a regényt: Delphoi, aki egy szerepjátékos kalandban jelent meg és saját történetért kiáltott, valamint volt egy nagyon érdekes beszélgetésünk egy fórumon, hogy milyen furcsa lenne egy olyan világ, ahol annyira fontos lenne a statisztika, hogy akár képesek legyenek embert ölni érte. Illetve egy világképbeli ötletem már volt a nagyvárosi életről, szemben a vidékivel.

viktor2

Tudatosan keresed az inspirációidat, vagy az életeddel együtt jönnek?

Tudatosan nem. Amikor már megvannak az ötletek, akkor már nyilván keresi az ember a forrásokat, de úgy gondolom, hogy az író élje az életét annyira teljesen, amennyire csak lehet, ismerjen meg minél több embert, tapasztaljon meg új dolgokat és ennek hatására fel tud szedni minél több inspirációt.

Ráadásul a párod is művész. Mennyire vagytok hatással egymás munkájára?

Szerintem abszolút, főleg azért, mert nagyon támogatjuk egymást. Hajtjuk a másikat, hogy „csináld”, hogy dolgozzunk tovább.

Vannak írói rituáléid, mielőtt leülnél alkotni?

Nincs. Csak leülök és írok. Egyszer whiskyvel is írtam, de következő nap kevesebb  szöveget találtam, úgyhogy azóta azt sem erőltetem. Kifejezett rituálém viszont nincs.

Említetted többször is a szerepjátékot. Mennyiben volt ez hatással az írói pályádra?

Tulajdonképpen emiatt kezdtem el írni.

Mire számíthatunk tőled a jövőben? Tervezed már a következő regényedet?

Ami készül, az egy kicsit más, ez egy western dark-fantasy történet. A regénykoncepció már egy ideje megvolt, de most épp paradigmaváltásban vagyok a dramatugiát illetően, ezúttal kevesebb karakterrel és történéssel, de nagyobb mélységgel szeretnék dolgozni. Jobban szeretnék belemenni a karakterek lelkivilágába és alaposabban körüljárni az eseményeket. Lassabbra akarom venni a tempót, hogy el lehessen mélyedni. Ennek következtében volt egy ötletem és azt kidobtam és egy egészen más, kicsit rövidebb sztorit szeretnék alaposabban kidolgozni.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..