X-23 #2 – Two Birthdays and Three Funerals

Bevallom, az All-New Wolverine után (hiába nem voltam kibékülve az utolsó narratív ívvel) kicsit tartottam Laura és Gabby most induló sorozatától, hiszen az All-New elég magasra tette a lécet az új alkotói csapatnak, és erősen kételkedtem, hogy ők ezt képesek lesznek majd megugrani. Viszont örömmel jelenthetem, hogy az X-23 ígéretesen indul.

Laura Kinney-nek holnap lesz a születésnapja, ám erről a legszívesebben megfeledkezne (bár Gabby nem igazán hagyja). A klónoknál amúgy is furcsa dolog a születésnap. Meg aztán fontosabb dolga is van: Laura elhatározta, megakadályozza, hogy bárki is újra arra használhassa a Wolverine–DNS-t, hogy élő fegyvereket gyártson, így hát ő és Gabby egymás után ütnek rajta azokon, akik visszaélnek a tudomány hatalmával. Ebben Beast is a segítségükre van, első körben azzal, hogy felhívja Laura figyelmét egy eltűnt tudósra, aki ugyan nem volt benne az X-23 programban, ám munkássága sokakon segíthet. Amit viszont Laura nem tud, hogy a nő nincs is olyan messze – a Stepfordi Kakukkok tartják fogva, hogy a nő tudását felhasználva felélesszék két halott testvérüket.

Mielőtt belekezdenék a sorozat tényleges elemzésébe, hadd szánajk pár szót két apróságra: az egyik Laura kódneve, a másik pedig a Kakukkok kinézete.

Bevallom, amiatt is féltem kicsit ettől a szériától, mivelhogy a címben és a történetben is visszatértek az X-23 kódnévhez. Persze, ha logikusan gondolkodom, akkor értem: Logan most visszatér a pályára, ezért a Wolverine név többé már használható, az X-23 azonban továbbra is jól ismert, meg aztán Laurát nehéz is lenne – marketing szempontból – „rebrandolni”. Másfelől viszont a bennem élő irodalmárnak csalódás ez a választás. Laura bemutatkozó ívében, az Innocent Lostban (amiről egynap még írni fogok, esküszöm), az egyik tetőpont, amikor nevet kap – amikor megszűnik fegyvernek lenni, és ember lesz. Nagyjából olyan ez, mint mikor Pinokkió igazi kisfiú lesz. Pont emiatt az X-23 név a múltjához köti, és bár a Wolverine név felvétele az apafigurával való azonulásra tett kísérlet, mégis jellemfejlődést, az önmegvalósítás felé vezető utat jelzi. Így hát az, hogy most Laura visszatért az X-23 kódnévhez, számomra kissé csalódást, hiszen a visszafejlődés jeleként tudom csak olvasni. Akkor is, ha marketing-szempontból megértem.

És a Kakukkok: lemaradtam volna valamiről? Amikor utoljára láttam őket (Dennis Hopeless Jean Greyébe) már pont azon voltak, hogy saját személyiséget, saját stílust alakítsanak ki maguknak, emiatt pl. mindhármuknak másmilyen haja volt. Szóval most hogy lettek mindannyian tök egyformák?

Na, de akkor nézzük az X-23-at magát: az írónő, Mariko Tamaki már az elején nagyon szépen felvázolja a fő tematikákat, és ezeket ügyesen is fonogatja. Ezek a témák amúgy a tudomány felelőssége, a klónok realitása, a határvonal az emberi és a nem-emberi lét között (amit olyan hétköznapi dolgok határoznak meg, mint például egy születésnap), és, természetesen, a testvéri – nővéri – kapcsolat.

Laura és Gabby nagyjából hozza a már az All-New Wolverine-ben, vagyis nincsen rájuk semmi panasz: egyszerre mennek a könnyed szóváltások, az akció, és az anyáskodás, bár ez a Laura mintha valóban egy kicsit komorabb lenne, mint az előző szériában – és zárkózottabb is, ami, remélem, enyhül majd, ahogy mélyebbre gázolunk a történetben.

Ami azonban igazán megfogott, azok a Kakukkok voltak (ici-pici háttér, biztos, ami biztos: a Stepfordi Kakkukok Emma Frost klónjai; eredetileg öten voltak, most már egy ideje csak hárman vannak életben). Elvileg ők lennének (talán) a széria gonosztevői, és bár felkavaró, amit tesznek (amire rendesen rájátszanak Juan Cabal gyönyörű rajzai is), az ember mégse tudja őket elítélni. Tulajdonképpen ők is csak azt akarják, amit Laura, és még az eredettörténetük is nagyon hasonló, mindössze annyi a különbség, hogy ők messzebbre hajlandóak elmenni a cél érdekében, mint a klasszikus „jófiúk”. Ami persze érdekes kérdéseket is vet: ha Laura és Gabby tudnák, hogy lehetséges, vajon ők mit tennének, hogy visszahozzák halott nővéreiket?

Persze ez első körben a Kakukkoknak sem sikerül, ezért jön a fordulat a lapszám a végén, ami még több kérdést vet fel, és még érdekesebb morális dilemmával kecsegtet.

Így hát, bár ez nem az All-New Wolverine, a sorozat egy kifejezetten erős első lapszámmal nyitott, ami – bár talán egy kicsivel több, elborult poén ráférne – remek, egyszerre felkavaró és elgondolkodtató tematikával nyit, ügyesen körbejárva az emberi lét, a tudomány, és a család tematikáját. Szóval engem sikerült meggyőzniük.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..