Azt hiszem, véget ért nálam egy korszak. Eddig francia és/vagy fura filmek jöttek tőlem folyamatosan, de ennek vége. Jöjjenek a “Hogyhogy erről még nem írtunk?” filmek, elsőként pedig a sokak által kedvelt Guy Ritchie féle Sherlock Holmes.
A sztori természetesen egy titokzatos gonosztevő, Lord Blackwood (Mark Strong) körül forog, aki fekete mágiát használ, hogy megszerezze magának a hatalmat, és megfélemlítsen mindenkit. Már a történet elején sikerül őt elfogni, természetesen Holmes (Robert Downey Jr) és Watson (Jude Law) segítségével, Blackwoodot pedig halálra ítélik a tetteiért. A halál beálltát maga Watson doktor állapítja meg, minden jel arra utal, hogy sikerült leszámolni a bűnözővel. Azonban pár nap múlva Blackwood felébred a koporsóban, és egyszerűen kisétál a kriptából, ami hatalmas pánikot kelt. De vajon hogy csinálta? Főképp pedig, mire készül most, hogy visszatért a halálból?
Nézzük csak azt, ami itt a legfontosabb kérdés. Hogyan ábrázolja a film az ikonikus párost? Holmes detektívszerűségét kicsit háttérbe szorítja, hogy sokkal inkább lükének, mint okosnak van beállítva. Persze mindent tud és mindent megold, de az őrült zseniből az őrült nagyon erős. Nekem ez személy szerint nagyon tetszett, ettől lesz a film is szórakoztató. Ami viszont kicsit sok volt, hogy mind ő mind Watson állandóan csak verekszenek. Persze, eszesek, rájönnek dolgokra, amire mások nem, de körülbelül minden nyomozási lépés abból áll, hogy elmennek egy titokzatos helyre, ahol találnak valami érdekeset, aztán megjelenik egy csapat gorilla, akiket jól szétvernek.
Kettejük kapcsolata a tipikusnál is tipikusabb se veled se nélküled viszonyt mutatja be, vagy inkább tolja az arcunkba. A sablonossága ellenére ez is nagyon szórakoztató, és valamennyire még helye is van, hiszen különösen kiéleződik ez a viszony annak köszönhetően, hogy Watson nősülni készül.
A vágások nagyon dinamikussá és részletessé teszik a jeleneteket, és bár nem tudom, mennyire korhűek vagy nem, de a helyszínek nagyon nagyon tetszettek.
Ami viszont igazán zavart a film nézése közben, az a tény, hogy Holmes orrában egy komplett kémiai labor van, és kis emberek dolgoznak benne, akik molekulák kovalens kötéseit meg mindenféle ilyeneket rajzolnak fel a férfi orrnyálkahártyájára, aminek eredményeképp ő csak beleszagol a levegőbe, és így: “Hmm, ammóniumszulfát…”. Persze ez nem egyedül ennek a filmnek a hibája, lassan már kötelező nyomozós kellék bármilyen filmben, sorozatban, könyvben, csak az lehet okos, aki szagról felismeri mások lábméretét, vércsoportját és kedvenc pokemonját.
A másik pedig, hogy nem elég, hogy szegény Mark Strong amúgy is egy gonosztevő-fejű hapsi, erre még rá is kellett tenni egy lapáttal és kompletten Drakulának kellett öltöztetni. Most komolyan, hátranyalt haj, gallér, pecsétgyűrű, fura fogsor, hozzá pedig megy Strong sajátosan fura arca, és tádám, Drakula. Még inkább rájátszik a rajzfilmfigura-szerű megjelenésre, hogy végig ugyanaz a ruha van rajta, és a hátranyalt haja ellenáll minden viszontagságnak, mintha nem “rajzolták” volna meg egy különböző változatát sem.
Alapvetően, mint detektívtörténet, nem alkot hatalmasat, de mint akciófilm, magasan veri az átlagot a műfajban. A csihi-puhi néha túl hosszú, de az akcióba kell az ilyesmi.
Szóval egy nagyon szórakoztató, izgalmas és jól összerakott filmről van szó, nem mozgatja meg igazán az agytekervényeket, de az biztos, hogy nem is untat. Már csak a színészek miatt is érdemes megnézni, mert hozzák a szokásos színvonalat, és tényleg jókat lehet nevetni Holmes hülyeségein. Ha még nem láttad volna, jó szívvel ajánlom bármikorra esti programnak.
