A Marvel első családja visszatér – Fantastic Four #1

A Fantastic Four előkelő helyet foglal el a képregénytörténelemben: Stan Lee és Jack Kirby 1961-es alkotása, ami egy akkor még teljesen ismeretlen szuperhős-fajtát – a gyarló embert, hétköznapi problémákkal – mutatott be, és ezzel útjára indította a szuperhősök Ezüstkorát. A csapat felének, Reed Richards és Sue Stormnak, valamint gyermekeiknek, Franklinnek és Valeriának azonban évekkel ezelőtt, a Secret Wars  event alatt nyoma veszett, és mindenki halottnak hitte őket – most azonban visszatérnek.

Ám még nem az első lapszámban (hopsz, spoiler alert), hiszen az a Fantasztikus Négyes csapat két a Földön maradt tagját, Johnny Stormot és Ben Grimmet helyezi a középpontba, és azt, ők hogyan is dolgozzák fel Reedék elvesztését. A két férfi hozzáállása teljesen más: Ben már beletörődött abba, hogy barátai meghaltak, és bár ez mélyen elszomorítja, úgy próbálja meg tiszteletben tartani az emléküket, hogy továbblép; ezzel ellentétben Johnny makacsul ragaszkodik hozzá, hogy Sue-ék bármelyik pillanatban hazatérhetnek, amikor pedig a várakozásai nem teljesülnek, többször is dührohammal felel a helyzetre. Például amikor két srác ellop egy régi jelzőpisztolyt, amivel a Fantasztikus Négyes hívójelét lehet az égre vetíteni, Ben szinte fásultsággal reagál a történtekre, de megérti a két fiút, nem haragszik, és még azt is eléri, hogy ejtsék a vádakat; ezzel ellentétben Johnny pont azt akarja elérni, hogy az elkövetők súlyosabb büntetést kapjanak.

Tehát tulajdonképpen az egész lapszám nem másról szól, mint arról, mennyire másképpen is megélhető a gyász: Ben már beletörődött a történtekbe, és egyfajta melankolikus nosztalgiával gondol elveszett barátaira – amit még jobban kiemel a kis visszaemlékezés –, és emiatt képes hideg fejjel kezelni az eseményeket; vele ellentétben Johnny tagad, ami, képességéhez hűen, sokszor heves dühkitörésekben nyilvánul meg. És az a szép ebben az egészben, hogy mindkettejük helyzete tökéletesen megérthető és átérezhető, és még egymás helyzetét is belátják, anélkül, hogy a nap végén neheztelnének egymásra. Például van egy jelenet – ami amúgy talán a legjobban megérintett a lapszámban –, amikor… Nem akarok spoilerezeni, szóval maradjunk a következőben: Ben megkéri Johnnyt valamire, amivel viszont első körben megbántja őt, mivel Johnny úgy érzi, Ben ezzel Reed ellen tesz. Lángolva ott is hagyja egykori csapattársát, hogy aztán pár perc múlva, miután már kitombolta magát, visszatérjen és bocsánatot kérjen. És, szerény véleményem szerint, ez egészen kiemelkedő írói munka, ami nem csak, hogy gyönyörűen hozza az eredeti Fantastic Four szellemiségét (emberi hősök emberi hibákkal), hanem egy csodás jellemrajzot is ad, és attól sem félt, hogy heves érzelmekkel vagy éppen gyengédséggel ruházza fel férfi szereplőit.

Szóval igen, nagyon tetszett a történet, az, ahogy az író, Dan Slott a karaktereivel bánt, és hogy felismerte, mielőtt nekikezd az akciónak, Reed és Sue tényleges visszatértének, előbb meg kell alapoznia a történetet, és ehhez Ben és Johnny lelkének a mélyére kell ásnia – és így létrehozott egy érzelmes, keserédes, ám mégis boldog, bensőséges pillanatokkal teli történetet, ami éppen csak utal arra az izgalomra, ami ezután következik, és amit Sara Pichelli rajzai csak még nagyszerűbbé tesznek.

Azonban nem Ben és Johnny története – ami amúgy a „Signal in the Sky” címet kapta – az egyedüli a lapszámban: őket követi előbb a Simone Bianchi rajzolta „Our Day of Doom and Victory”, valamint Skottie Young „What the Pop?!”–ja, mindkettő szintén Dan Slott tollából.

Az „Our Day of Doom and Victory”, ahogy arra a cím is utal, Dr. Doomot helyezi a középpontba, ahogy egy lelkes követője segítségével újra magához ragadja a hatalmat Latveriában. Ez a röpke fejezet egyértelműen Dr Doom helyzetét készíti elő a sorozat majdani cselekményéhez, figyelembe véve azt, hogy milyen utat járt be a karakter Sue-ék eltűnése óta. Ezzel ellentétben a „What the Pop?!” egy egyoldalas, comic strip-re hajazó kis vicc, amiben Impossible Man azon hőbörög, hogy Reedék nem is igazán voltam benne a lapszámban, egy humoros kis csavarintást téve az amúgy komorabb kiadvány végére.

Mindent egybevetve tehát nagyon is kiemelkedő lett a Marvel Fantastic Four újraélesztése, ami nem csak egyszerűen tiszteletben tartja a csapat múltját, hanem ügyesen építkezik is rá, bámulatosan kihasználva az egyes karakterek jellemvonásait, hogy egy részletgazdag, érzelmes drámát hozzon létre – mindezt úgy, hogy a valódi cselekmény szinte még be sem indult. Szóval jól indul ez is.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..