Habkönnyű anime, csinos kiscsajokkal, és egy sráccal. Fiataloknak, könnyű esti móka, kikapcsolódásképp. Ecchi tartalma miatt mégis inkább elsősorban fiúknak ajánlanám.



Az anime egy igen kemény, és komoly témát boncolgat a felszín alatt, és ezt szépen, cukormázas papírba csomagolva nyújtja át nekünk.

Masamune egy értelmes talpra esett gimnazista srác, akinek életében minden szép és jó, mármint a suliban. Otthon technikailag egyedül neveli egy éves  mostoha húgát. Van ugyan egy gyámjuk, de ki tudja, merre tekereg. A fiú egyedül vezeti a háztartást és gondoskodik a testvéréről, miközben igyekszik nem feladni az álmát sem, hogy Light-novel író legyen. Valamint szeretné megismerni azt a személyt, Eromanga senseit, aki az illusztrációkat készíti a műveihez, mivel rendkívül perverz embernek képzeli.


A húga, Sagiri egy éve él a szobájába zárkózva, és nem hajlandó találkozni a testvérével. Amíg egy véletlen folytán ki nem derül hogy Sagiri és Eromanga sensei ugyanaz az ember. Miután a sokkból magához tér Masamune, rögtön erőt vesz magán és addig dörömböl a húga ajtaján míg végül ajtót nyit.


Lassan bontakozik ki a történet, amibe sokan bekapcsolódnak, többek közt a csinos, de eléggé megfontolatlan, önmagát sztároló Yamada Elf, aki sokkal nagyobb megjelenést volt képes produkálni, mint  Masamune. És ezt a főszereplőnk orra alá dörgöli, minden egyes beszélgetés alkalmával.

A főszereplőnk, Masamune, egyszerű iskolás srác, akinek nagy teher nyomja a vállát, ami egy felnőttnek is sok lenne.  De jó japán mentalitáshoz méltó, nem akar segítséget kérni és kitart ameddig erejéből telik. Minden álma, hogy nagyon sikeres író legyen. Szigorú munkamorálja, valamint a többi light-novel szerző által produkált nyomás meg is hozza neki a sikert. Életvidám, és igazi küzdő szellem lakozik benne.

Sagiri egy nagyon csendes, könnyen zavarba hozható kislánynak , de a történet végére rengeteget változik. Megjelenik a kitartás és a vidámság benne, emellett aokkal nyitottabbá és szorgalmasabbá válik. Igazi kis perverz, olykor talán túlságosan is.


Yamada Elfről kiderül, hogy nem csak az a tipikus üresfejű buta liba. Lustának, lusta, de ha munkára kerül sor, kiderül, hogy igazi tehetség. Bár maga a karakter nem mutat meg sokat magából, azért a hátterét nagyon jól bemutatja a sorozat. Bár gazdag, a vele szemben támasztott elvárások elől menekül az írásba. Ennek ellenére sokszor hangoztatja, hogy csak hobbi számára az írás.

A könnyed hangvételű, de komoly dolgokat felvonultató kezdet után kissé elfelejtkeztek az alkotók arról, hogy mit is akartak eredetileg kihozni belőle, mert egyre csak jönnek a lányok, akik semmilyen szinten nem kötődnek az eredeti pároshoz, vagy csak nagyon gyenge szálon, nélkülük is ugyanolyan izgalmas maradna a történet. Egy idő után csinos csajok hada lepi el a részeket, igazi háremet alkotva. Már a főszereplő Sagiri sem mindig a kijelölt útján marad, hanem néha logikátlan dolgokat tesz.


Ha valaki csak egy csendes estére, nevetésre vágyik, és érdeklik az ecchik iránt, azoknak meleg szívvel tudom ajánlani.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .