Bár a Fox csatorna kifejezetten a bögyömben van, valahogy a Halálos fegyvert mégis sikerült úgy eltalálniuk, hogy pillanatok alatt a kedvencemmé vált – korábban már két alkalommal, a pilotmustrában és az első évad értékelőjében is nagyon dicsértem. A második évad ugyan itt-ott gyengébb lett, de az akció és a humor még mindig száz százalékon pörgött.
Martin Riggs (Clayne Crawford) fejét elöntötte az a bizonyos lila köd, és halott feleségének gyilkosa után eredt, aki ráadásul Mexikóban bujkál testőrökkel és korábbi katonákkal védve. Murtaugh (Damon Wayans) persze nem lenne az aki, ha nem loholna társa nyomában, segítő szándékkal, ám olykor a szándék néha nem elég, és a páros nagyobb kulimászban találja magát, mint korábban. Ráadásul az őrsön sem nézik jó szemmel a srácok kicsapongását, de nagy nehezen sikerül elsimítani a dolgot. És miközben Riggs végre képes túljutni múltján és elvesztett életén, valami a mélyről előmászik, hogy emlékeztesse őt, honnan is jött.
Meg kell hagyni, a sorozat egyáltalán nem vesztett a tempójából, ami az akciót és a humort illeti: lövöldözés, autósüldözés, robbantás, helikopterek – minden akadt, ami szem-szájnak ingere. A páros élcelődése még mindig zseniális, ugyanakkor egy egészen szép ív is kezdett kirajzolódni, ami szerint Riggs már nem egy öngyilkos alkat, mivel megtalálta életének új célját, Molly (Kristen Gutoskie) személyében.
Molly egy szintén texasi lány, aki Kaliforniában igyekezett szerencsét próbálni, ám bűnöző volt férje megnehezítette ezt. Molly ráadásul egy kisfiú anyukája, Riggs gyerekkori legjobb barátja, és úgy főz, mint egy Michelin-csillagos szakács. A nővel azonban van egy hatalmas gond: minden pillanatban érződik rajta, hogy az alkotók azért hozták létre, hogy Riggsnek legyen barátnője, minden apróság, minden jellemvonás, minden múltbéli emlékkép arra szolgált, hogy belénk sulykolják, ő az igazi, ő az, aki Riggsnek kell. Eközben a karakter önmagában nem létezik, csak úgy írható le, mint Riggs valakije, nem mint önálló entitás – szomorú, hogy a sorozat, ami nyíltan beszélt a férfi impotenciáról, a férfiak közötti barátságról ilyen nagyfokú és béna hibát tett le az asztalra.
A második évad nagy részét azután pörgettem végig, hogy kijött a hír, miszerint a Riggset alakító Clayne Crawford távozik a sorozatból, vele együtt a karakter is, és már meg is van a helyére a megfelelő jelölt, Seann William Scott személyében. Van bennem ugyan egy kis félsz a harmadik évaddal kapcsolatban, na, nem azért, mert a történet nem bír el egy ilyen váltást, vagy, mert Scott nem tudná klasszisokkal megugrani a szerepet, hanem vajon az írók elég kemények és ötletesek ahhoz, hogy jól beleírják a változást, de erre a kérdésre csak ősszel kaphatjuk meg a magunk válaszát.
Nagyjából az évad utolsó öt epizódjában már érezhető volt, hogy Riggs karakterét leépítik, és talán még korábban felvett csak le nem adott anyagokat is bevágtak a történetbe, hogy jobban illeszkedjen a dinamika, de őszintén, működött. Kicsit sajnálom, hogy a színésszel nem jött ki a stáb egésze, de valahol érthető, ha egy emberrel nem tud senki együtt dolgozni, akkor annak mennie kell. Riggstől való búcsú nem hagy bennem keserű szájízt, az alkotók ügyesen és színvonalasan oldották meg a búcsút.
Szerző
