A múltkori premierhez hasonlóan az utód epizód sem az eszeveszett tempójáról fog elhíresülni, ám a Breathe ennek ellenére sokkal cselekménydúsabbra sikeredett, mint az elődje. Van itt minden, mi szem-szájnak ingere: személyes tragédiák sokasága, újrakezdés, újabb bukás, remény és kilátástalanság, félelem és reszketés, de erő és hatalom is. Emellett Peter Gould és Vince Gilligan újra elővett egy kissé takaréklángra helyezett történetívet is, amit most tovább göngyölítettek, méghozzá nem is akárhogy – ezen a ponton döbbentem rá ismét, milyen ügyesen színezgeti és gazdagítja az eddig kialakított univerzumot ez a páros.
Jimmy (Bob Odenkirk) bátyja halála után elhatározza, hogy összeszedi magát és rendbe teszi az életét, és a temetés után szinte rögtön álláskeresésbe fog. A fiatalabbik McGill egy nap leforgása alatt egy tucat állásinterjún vesz részt, ám mégis úgy érzi, valami nincs teljesen rendben. Jimmy távollétében lezajlik Chuck végrendeletének áttekintése is Howard (Patrick Fabian), Chuck ex-felesége, Rebecca (Ann Cusack), valamint Kim (Rhea Seehorn) jelenlétében. Kimet felháborítja, mennyire nevetséges a Jimmyre eső rész, és jól összeveszik emiatt Howarddal, majd faképnél hagyja őt. Eközben Gus Fring (Giancarlo Esposito), Hector Salamanca kórházba kerülésével próbálja felvenni a fonalat, ami a kartellt illeti, különös figyelmet szentelve Nachónak (Michael Mando), aminek azonban nincs túl sok pozitív vonzata a srácra nézve. Nacho tetteit leplezve próbálja a legjobbat kihozni még ebből a nem túl ideális helyzetből is, kezdve azzal, hogy édesapját biztonságba helyezi.
Hálát adok az égnek és az alkotóknak, hogy ebben a részben végre Rhea Seehorn tehetségén is ámuldozhattunk. Kim Wexlert kemény fából faragták, talán túl keményből is, hiszen az ügyvédnőt nem igazán láthattuk ennyire kiborulni, talán csak az autóbalesetét követően. Kim viszont a Howarddal folytatott beszélgetése során engedte, hogy felszínre törjenek az érzelmei és foggal-körömmel kiállt Jimmy mellett, még úgy is, hogy ő akkor nem volt jelen. Seehorn alakítása páratlan ebben a szcénában, én végig tátott szájjal és visszafojtott lélegzettel figyeltem őt, és mikor a végére ért a mondandójának, ugyanúgy lefagytam, mint Howard Hamlin. Egyébként Patrick Fabian szintén remek volt ebben a jelenetben, hiszen karaktere olyan szituációkat és érzelmeket él meg, amiket korábban vélhetőleg nem, és nagyon jól átjön Howard sokkja és tehetetlensége az ilyen pillanatokban.
Ami az epizód legjobb momentumait tekinti, volt egy jelenet, ami kivitelezésében csodálatos, tartalmában és jelentésében azonban kissé megosztó. Jimmy fénymásolós állásinterjújáról beszélek, ami tényleg tökéletes a színészi játékot – Odenkirk ismét hozza a formáját – illetve a szimbolikát tekintve, az értelmezéssel viszont nem minden néző ért egyet, azok alapján, amit én olvastam. Elsőre nekem sem volt tiszta, Jimmy miért tette azt, amit, de jobban belegondolva érthető a karakter logikátlan viselkedése. Ne felejtsük el, hogy egy gyászoló emberről van szó, aki valamilyen szinten magát okolja bátyja vesztéért, és aki egyből a munkába menekülne gondolatai és problémái elől. Ebből kifolyólag abszolút „logikus”, hogy Jimmy nem tudja igazából mit is akar, és az utolsó pillanatban tesz egy 180 fokos fordulatot. Az interjú remekül mutatja Jimmy személyiségének két oldalát is, hiszen először megpróbálja „tisztán” megszerezni a melót, aztán amint látja, hogy ez nem működik, rögtön felszínre tör a nyájas, manipulatív énje. Én személy szerint tenyeremet dörzsölve nézem az ilyen szcénákat, mert Odenkirk – és vele együtt Jimmy is – játszi könnyedséggel vált a két szerep között, úgyhogy ha ilyen pillanatokkal lesz tele ez az évad, akkor én nagyon boldog leszek.
Nem szeretek előre inni a medve bőrére, de a korábbi tapasztalatok, és az eddig látottak alapján továbbra sem ad majd okot panaszra a Better Call Saul negyedik szezonja, és izgalmas heteknek állhatunk elébe.
Szerző
