Aki bújt, aki nem – Hunt for Wolverine

Wolverine kétség kívül a Marvel egyik legnépszerűbb karaktere, így egyáltalán nem meglepő, hogy nem maradhat sokáig halott, és hogy visszatérését nagy fanfárnak kell jeleznie. És ez mind rendben is van – mert megérdemli –, nekem mindössze csak az a problémám, hogy egyelőre nagy a füst, kicsi a láng, és egyre csak gyűlnek a kérdőjelek.

Halála után Wolverine testét az X-Men adamantiumba öntette, az így létrejött emlékművet pedig elrejtette egy kis kunyhóba a kanadai vadonba, hogy aki akarja, leróhassa előtte a tiszteletét. Wolverine azonban még halálában is rettentő értékes, és hamarosan a Reavers – egy androidokból álló kalózbanda – meg is próbálja elrabolni. Ezt persze az X-Men megakadályozza, ám a titokra így is fény derül: az adamantium szobor üres. Ez persze nem mindenkinek újdonság, hiszen Kittyék, pont ilyen támadástól tartva, már jó ideje újratemették Logant, és erről a második nyughelyről mindössze csak egy maroknyi ember tudott. Azonban mikor Kitty meglátogatja régi barátját, vérfagyasztó felfedezést tesz: a sír üres.

Ez a Hunt for Wolverine #1 dióhéjban, amit négy, egyenként négyrészes minisorozat – Weapon Lost, Adamantium Agenda, Claws of a Killer és Mystery in Madripoor – követett, amik heti bontásban, vetésforgó-szerűen jelentek meg. Ezek mindegyike más és más hangnemet üt meg, és az volt a mögöttük álló alapelképzelés, hogy mindegyik teljesen különálló, önmagában is megérthető történet legyen, és mindenki megtalálhassa azt, amelyik neki a legjobban tetszik. És ez tulajdonképpen meg is valósult, mert bár vannak ügyes kis egymásra utalások, meg visszatérő motívumok, a sorozatok szépen megállnak magukban. Az már más kérdés, hogy – szerény véleményem szerint – a minőség elég ingadozó.

A Charles Soule által jegyzett Weapon Lost főszereplői Daredevil, Misty Knight, Frank McGee, és a mutáns Cyper, a sorozat maga pedig egy kis noir-os, krimis beütéssel közelíti meg a Logan utáni vadászatot. A szereplőket belső démonjaik kínozzák, ami talán a leginkább hozzájárul az alaphanghoz: Misty és Frank jól elmereng a rendőri múltjukon, és azon, miért is hagyták ott a szolgálatot, míg Cyper szó szerint az internet függőjévé válik. A hangsúly emellett a nyomozói munkára nehezedik, ami végül elég homályos, de megrendítő eredményt hoz. Nem kifejezetten az én stílusom, de a történet szép kerek, a karakterek haladnak valahová, és azt sem éreztem mintha a vége a levegőben lógna.

Az Adamantium Agenda, aminek írója Tom Taylor, kétség kívül a kedvencem volt a négyből. Itt a történet két idősíkon játszódott: egyszer a múltban láthatjuk az akkori Bosszúállók (Logan, Iron Man, Spider-Man, Luke Cage és Jessica Jones) egy bevetését, ami majdnem Logan életébe került, és ami után Wolverine egy szívességre kérte Starkot esteleges halálával kapcsolatban. Mindeközben a jelenben Kitty felkeresi Tonyt és értesíti Logan testének eltűnéséről, mire ő rögtön akcióba lendül és összehívja a régi bandát, hogy együtt Wolverine testére bukkanjanak. Nyomozásuk egy feketepiaci árverésre vezeti őket, ahol, információjuk szerint, el fogják árverezni egy, szuperhős közösséghez köthető személy genetikai mintáját – azonban kiderül, hogy ez a személy nem az, akire először gondoltak. Taylor ügyesen vegyíti a komoly témát könnyed humorral, miközben a maga történetének végére szép kis masnit köt, ügyes lezárással, csattanóval, és remek karakterrajzokkal.

Ezzel szembe a Mariko Tamaki írta Claws of a Killer véleményem szerint a leggyengébb a sorban. A Lady Deathstrike—ot, Dakent és Sabretooth-ot felsorakoztató szériában (ani)hőseink azért kutatják Wolverine-t, hogyha az esetleg visszatért az élők közé, akkor újra megölhessék. Útjuk egy arizonai kisvárosba vezet, ahol valami titkos szervezet kísérleteket végzett, így az összes lakó meghalt, hogy aztán zombiként térjen vissza. Ezt követi aztán három lapszámnyi kőkemény hentelés, sokkolóbbnál sokkolóbb pillanatokkal és hatalmas kérdőjelekkel, hogy aztán végül semmire se kapjunk választ – a negyedik szám nem úgy záródik, mintha éppen most ért volna véget egy mini, hanem mintha most indulna csak be egy sorozat.

Jim Zub Mystery in Madripoorját papírforma szerint imádnom kellett volna, de ezt is inkább csak fillernek éreztem, még úgy is, hogy történik benne valami, ami a későbbiekben az egész Marvel-univerzumra kihatással lesz. Ebben az X-hölgyek – Kitty, Storm, Jubilee, Psylocke, Rogue és Domino – Madripoorba utaznak, hogy kérdőre vonják Magnetót Wolverine eltűnésével kapcsolatban. Ott azonban egy imposztor fogadja őket, hamarosan pedig egy csupa nőből álló zsoldoscsapat csapdájába esnek – akiket amúgy ugyanaz a szervezet bérelt fel, ami a Claws of a Killerben is kísérletezgetett (csakhogy ennél egy betűvel sem tudunk meg többet). De azért szépen pörög az akció, Psylocke-nak külön szép az íve, a hölgyek nosztalgiázása Logan holmija és hagyatéka felett pedig szép, érzelmes felhangot ad – a végkimenetelen azonban ez sem változtat, vagyis hiáb a cliffhanger, összességében ez a történet sem megy nagyon egyről a kettőre.

Mindezek ellenére azért nem akarom teljesen leírni ezt a „sorozatot”, mert önmagukban – na, jó, a Claws of a Killert leszámítva – egyáltalán nem rosszak, megállnak a maguk lábán, meg aztán nem sokára jön a Hunt for Wolverine: Dead Ends, ami, biztos vagyok benne, mindent megmagyaráz majd. Csak akkor is kicsit sok ez a négyhónapnyi felvezetés.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..