Kelly Thompson mester idén nyáron immár harmadik szériájával jelentkezik, ami éppen olyan jó, mint ahogy arra számítani lehetett.
Kate Bishop – vagyis Hawkeye – továbbra is Kaliforniában múlatja az idejét, és egyelőre Clint Barton – vagyis a másik Hawkeye – is ott lóg vele. Azonban amikor Santa Monicát földcápák (komolyan mondom: cápák, amiknek lába van) támadja meg, Hawkeye-nak (mármint Kate-nek) be kell látnia, hogy a nyugati part komoly szuperhős-hiánnyal küzd, amit ő egyedül nem tud pótolni. Így hát úgy dönt, tagfelvételt hirdet, és összedob egy új csapatot, ami nagy nehezen össze is jön, tagjai pedig Kate maga, Clint (részidőben), America Chavez, Gwenpool, valamint Kate pasija, a kezdő szuperhős Fuse. Azonban hiába van meg a banda, még mielőtt elkezdenének hősködni, egy problémát még meg kell oldaniuk, ez pedig nem más, mint a piszkos anyagiak – hiszen a szuperhősnek is meg kell valamiből élnie. A megoldást, meglepő módon, Quentin Quire, az omega szintű és enyhén egoista mutáns szolgáltatja, méghozzá úgy, hogy magával hoz egy filmstábot, akik, nem kevés anyagi juttatásért cserébe, gyakorlatilag valóságshow-vá változtatják Kate-ék életét.
Azt előre tisztázzuk: ez a sorozat éppen annyira őrült, mint az a leírásból látszik, és én minden egyes panelját imádtam – komolyan, az első blikkre az egyetlen dolog, amibe bele tudok kötni, hogy az első pár oldal után már nem látszik Clint hallókészüléke. De azon felül? Egy abszurd, őrült, csodás menet az egész. De nézzük csak sorjában!
Már az alapötlet gyönyörűen megadja a széria hangját: mert ugyan mi lenne, ha összezárnánk pár kétlábon járó vonatszerencsétlenséget (Clint és Kate) pár nem éppen konvencionális, sőt, igencsak kérdőjeles szuperhőssel (Gwenpool és Quentin Quire), hogy utána valóságshow-t csináljunk az életükből? Elsősorban káosz, annyi szent, de ezt a káoszt baromi szórakoztató lenne nézni (és olvasni is az).
És ha már itt tartunk: a humor egyszerűen elsőrangú. Kelly gyönyörűen játszik mind a karakterekkel, mind az alaphelyzettel, és így olyan csodás, abszurd jeleneteket hoz létre, hogy belefájdul a hasam a nevetésbe. Ez leginkább a kis interjú-jelenetekben (na, meg azok hátterében) nyilvánul meg, meg amikor Kate csapatának új tagjait keresi – a háromoldalas szcéna mind (egyszerű) ütemezésében, mind a szövegkönyv tekintetében remek: bár csak egy-két panel elejéig tűnnek fel, Kelly király karaktereket hozott itt össze, akik megérdemelnének egy spin-offot (oké, oké, csak viccelek; de akkor is jó karakterek). Az utolsó pár oldal csattanóján – ami miatt, ahogy azt a címben is jeleztem, eldurrant az utolsó agysejtem – azóta is nevetek. (Azt pedig még szeretném ehhez hozzátenni, hogy a magas humor-fokozat nem jelenti azt, hogy a gyengédebb érzelmek és a lelkizés ne kapna helyet a West Coast Avengersben.)
A sztori… abszurd és pörgős és szórakoztató, bár bevallom, egyelőre még nem túl kiemelkedő – nem mintha ez probléma lenne! Egyszerűen csak az első rész a hangnem kialakítására és csapat összerakására ment rá. De ez nem jelenti azt, hogy ne kóstolgatnánk bele már most abba, amiből majd valószínűleg a fontosabb, sorozaton átívelő történet lesz. Annyi biztos, hogy van a háttérben valaki, aki furcsa lényeket gyárt, meg (valószínűleg) hősökön kísérletezget, sőt, én a filmstábot – pontosabban a megbízóikat – is 
bizonyos fokú gyanakvással kezelem.
Mindezt pedig Stefano Caselli gyönyörű rajzaival illusztrálva olvashatjuk, Triona Farrell színeiben. A vonalvezetés csak egy egészen kicsit szögletes, pont úgy, hogy még melléférjen némi lágyság, az anatómia és a mimika gyönyörűen a helyén van, a testbeszéd pedig egyszerűen zseniális – ám a legjobban mégis talán a kihúzás, és az egybefüggő, fekete felületek festése tetszik, ami egy kicsit akvarelles hatást ad a rajzoknak.
Szóval foglaljuk össze: Kate is Clint zseniális, ezt már egy ideje tudjuk – viccesek, tökéletlenek, sorsuk, minden egyes kis rezzenésük teljes mértékben átérezhető az egyszeri olvasó által. Kelly Thompson zseniális – mind a humor, mind az akció remekül megy neki, méghozzá úgy, hogy közben újra és újra aláhúzza az emberi kapcsolatok, az összefogás fontosságát. Mindenki más a sorozatban szintén zseniális – ezt nem is ragozom tovább. Vagyis ugyan kit lep még meg, hogy a West Coast Avengers a hónap egyik legjobb kötete?
Szerző
