Imádom, amikor egy horrorfilm az emberi kapzsiság és a misztikum kettősségét keveri egy jól ismert, ámde meglehetősen kicsavart alak képében. Ilyen film a Leprechaun, vagy magyar címén a Gyilkos Kobold is, ami után kétszer megnézi ember, hogy van-e nála négylevelű lóhere.
A film első pár percében megismerhetjük Dan O’Grady-t (Shay Duffin), aki egy útjáról egy nagyon értékes, ám veszélyes dolgot hozott haza: egy üst aranyat, amit egy koboldtól lopott el. Ám arra nem számított, hogy a vérszomjas lény hazáig követi, és meg is kezdi az aranya visszaszerzésért való mészárlást. Az öregnek mondjuk sikerült időben elzárnia a lényt, de mivel ő maga is súlyos károkat szenvedett, így lény bármikor kiszabadulhat – amit meg is tesz tíz évvel később.
Tory (Jennifer Aniston), mint az elkényeztetett tinilányok többsége cseppet sem vágyik arra, hogy távol legyen a várostól egy rozoga állapotu házban, amin bár dolgozik egy jóképű srác Nathan (Ken Olandt), de vele együtt ott van még az öccse Alex (Robert Hy Gorman), valamint a meglehetősen egyszerű Ozzie (Mark Holton). Utóbbi miatt (persze nem rossz szándékból) szabadul ki börtönéből Leprechaun (Warwick Davis), akinek feltett szándéka, hogy visszaszerezze aranyát – bármi áron.
Igazából, ez a kis horror remek tanmese a kapzsiságról és bosszúról, ebben a filmben persze minden az előbbiből indul ki: O’Grady lopása és a Lepreachaun támadása, majd a lény későbbi kegyetlen tettei is. Az egyetlen őszinte dolog az Ozzie – akit én leginkább a Dellamorte Dellamore Gnahijához tudnék hasonlítani – egy valóságos óriás, de végtelenül jámbor lelkű és segítőkész. Alexel együtt a legjobb karakterei a filmnek – az emberi oldalról nézve persze.
Sajnos a több karakter már nem annyira érdekes, mint a fentebb említett duó: Tory és Nathan jellemrajza kimerül nagyjából két mondatban, a többi karakter – akiknek amúgy a nevére sem lehet emlékezni – pedig csak arra jók, hogy ők legyenek azok, akik mennek a levesbe. Még szerencse hogy Ozzie, Alex és ugye maga a címadó Leprechaun képes elvinni az amúgy nem éppen egetverő, ámde élvezhető történetet a hátukon.
Régi, misztikusnak mondható, de mégis véres horrorfilm a Gyilkos Kobold, ami bár koránt sem műfajának legijesztőbb, vagy éppen legjobban megrendezett alkotása – mégis található benne valami, amitől az ember nem képes nem szeretni, vagy nosztalgiával tekinteni rá. egy jó kis tanfilm arról, hogy ne lopkodjuk el mások dolgait.
Szerző
