
Immár több mint két éve, hogy útjára indult a Pokemon őrület a Niantic kiterjesztett valóságot alkalmazó mobil játékának köszönhetően. Azóta rengeteg közösség épült és kovácsolódott össze, sok közös program szereződött már, lure-ozások, közös vadászat vagy raidelés, illetve az utánozhatatlan hangulatú Community Day-ek, ahol három röpke óráig együtt játszanak a kicsik és a nagyok is, és közösen örülnek mindig, mikor valaki shiny pokemont talál. Ezeket mind együttvéve is talán a legkülönlegesebb program tegnap este volt,a jól ismert városligeti “3-as lure”-nál (a hídtól nem messze ahol három pokestop is elég közel van egymáshoz, hogy ott összegyűlve, pokemon csalogató lure modulokat lehessen elhelyezni a játékban).
Miért is volt ez a lure-party különlegesebb, mint az összes többi, ami eddig részt vettem? Azért, mert ez nem csak az önfeledt szórakozásról szólt, ugyanis a játék mellett jótékony gyűjtést is rendeztek a Pokemon GO Budapest Raid csoport és a Gyermekétkeztetési alapítvány közös szervezésében.
A kissé borús időjárás nem tántorított el senkit sem, és már hat óra előtt is többen összegyűltek, felkerültek a lure modulok, a szervezők pedig kihelyezték a rekeszeket, amik csak arra várak, hogy jól megpakolják őket az adományokkal. Amint közeledtünk a hat órához, egye többen érkezek, és persze mindeni hozott egy-két kisebb-nagyobb szatyornyi tartós élelmiszert is magával, ezáltal egyre csak növelve az adománykupac méretét.

A hangulat kimondottan jó volt, és természetesen mindenki szeretet volna megkaparintani egy shiny Wingullt is (egy sirályra emlékeztető pokemont), aminek a shiny verzióját a Yokosukában tartott esemény
alkalmából tették be a játékba, ugyanis Yokosuka városának kabalája egy tengerész ruhába öltözött sirály. Már javában tartott a lure party, amikor befutott ZsImi is – egy magyar pokemonos youtuber -, egy csapat rajongóval körbevéve, és miután leadta az adományokat, rögtön meginvitálta az embereket egy legendás raidre, és utána is gondoskodott a remek hangulatról.

A lure party végéhez közeledve megérkeztek a Gyermekétkeztetési alapítvány munkatársai is, hogy elvigyék az addigra összegyűjtött adományokat, amit egy fordulóval nem is sikerült. Összesen 30 rekesznyi, nagyjából 300 kg-nyi élelmiszer gyűlt össze, amiért hálás köszönet illeti az összes résztvevő ember. Ezután már nagyon sokáig nem tartott a rendezvény, ugyanis vészesen közeledett a beígért vihar.
Végül csak egy kicsit elázva, de sok kellemes élménnyel és két shiny wingullal gazdagodva értem haza, és egy biztos,ha legközelebb is lesz hasonló esemény, én biztosan ott leszek.