Wilson, Wade Wilson – Deadpool: Secret Agent Deadpool #1

Bevallom, pár oldal után majdnem feladtam ezt a történetet, mert generikus, semmitmondó sztorinak tűnt, amit egyedül Deadpool őrültködésével lehet eladni. Ám végül mégis végigolvastam, és minden kétség nélkül állíthatom, hogy ezzel jól döntöttem.

Deadpoolnak nem áll túl jól a szénája: vállalkozása hanyatlik, mindjárt kilakoltatják, így hát gyakorlatilag minden melót bevállal, ami csak jön – azonban a munkában sincs szerencséje, hiszen mikor felbérelik, hogy szerezzen vissza egy elrabolt minipónit, az állatot gyakorlatilag a kezei közül lopja ki egy fura, európai pasi, akinek az arcának egyik fele mintha szobor lenne. A kudarc utáni következő meló sem sül el túl jól: Wade-et egy felszarvazott férj keresi fel, aki ki akarja nyíratni a férfit, akivel a felesége megcsalta. Csakhogy, mint később az kiderül, ez a fickó – Jace Burns – valójában egy titkosügynök, aki harcba száll Deadpoollal, aminek egy jó nagy robbanás lesz a vége, amit csak Wade él túl. Azonban Burns csapata azt hiszi – Deadpool alapból sérült bőre miatt –, hogy ügynökük a túlélő, úgyhogy elviszik a bázisukra. Deadpoolnak pedig esze ágában sincs lelepleznie magát.

Azt azért szeretném tisztázni, hogy gyakorlatilag ez a teljes első lapszám cselekménye – vagyis bocsi, visszamenőlegesen is spoiler. Vagyis igazából mégsem bocsi, hiszen már a képregény hivatalos leírása is beszél arról, hogy Deadpoolt összekeverik valakivel, és nem is lehet érdemben beszélni erről a sztoriról úgy, hogy elkerüljük ezt a csavart.

Mert itt jön be az amit már az elején mondtam, hogy majdnem félbehagytam a történetet – mivel engem elősorban a címe ragadott meg, és olvastam, olvastam, és az első nyolc-tíz oldalban egy cseppet sem kaptam az ígért titkosügynökből. És emiatt bizony az első lapszám eleje… unalmas. Jó, persze, van Deadpool, van a minipóni, ami kellően abszurd ahhoz, hogy érdekes legyen, meg van egy gonosztevő. De igazából ennyi. Tulajdonképpen semmi olyan, ami elég lenne ahhoz, hogy egy első lapszám úgy igazán megfogja az embert.

De aztán jött a második fele, és onnantól kezdve, hogy belépett Burns, máris sokkal melegebb érzelmekkel közeledtem a történet felé. Hiszen hirtelen, egyik panelről a másikra, a Secret Agent Deadpool egyszerre lett egy James Bond-paródia és tisztelgés a karakter előtt (megjegyzés a margón: személy szerint ki nem állhatom azt az ideológiát, amit Bond képvisel, bár értem, hogy miért vonzó sokak számára; emiatt tehát a paródiát, a szatírát jobban tudom értékelni). Jace Burns figurája, bár csak pár oldal erejéig van jelen, gyönyörűen mutatja be Bond tudását és rátermettségét, amivel egyidőben viszont gyönyörűen rá is mutat a karakter hibáira – szóval ezért jár az ötös.

Aztán persze jön a csavar a végén, amikor is Deadpool-t Burnsnek nézik – ez ugye még csak éppen egy kis ízelítő abból, ami majd a későbbi lapszámokban jön, de már most nagyon működik a dolog. Szóval számomra ez az, ami valóban eladja a sztorit: hogyan fogja Wade elintézni, hogy ne bukjon le? Milyen baromságokat fog művelni Burns nevében? Burns eredeti csapattársai hogyan fognak hozzá viszonyulni? Szóval lesznek itt azért érdekes dolgok – az előbb említetteken felül például az, hogy vajon kinek és miért kellett a minipóni.

Szóval bár az elején nem győzött meg, végeredményben azt kell mondanom, hogy a Deadpool: Secret Agent Deadpool egészen ügyesen nyitott, éppen annyira, hogy felcsigázzon, vajon mi is fog még itt történni a jövőben.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..