Hestia Potter: Legendary – Lázadás

Körülbelül két éve történt, hogy megkeresett az egyik közösségi oldalon egy írónő és első könyvét ajánlotta számomra. Akkor csak annyit tudtam, hogy egy fantasy témájú történetről van szó. Időközben eltelt az idő én pedig születésnapomra ajándékba megkaptam a könyvet. Pár napja ezt olvastam, amiről pedig beszélek nem más, mint Hestia Potter: Legendary – Lázadás című kötete.

Bevallom elsőre nagy reményeket fűztem ehhez a könyvhöz, hiszen a címe kifejezetten tetszik, és az írónő is elég erős marketinget folytatott, hogy az olvasókhoz eljusson a történet. Tanulmányaim során szert tettem egy alapszintű marketing elméletre is, így könnyedén be tudtam azonosítani, hogy a hölgy bizony a gerillamarketinget alkalmazza, vagyis inkább 2016-ban, a megjelenés évében azt alkalmazta. Azóta már ritkán találkozom össze vele. Elfogadott dolog ez, bár én magam nem a legszerencsésebb választásnak tartom. Könnyű vele elijeszteni a potenciális vevőket sajnos.

Most pedig a történetről. Azt már említettem, hogy fantasy kötetről van szó. Adott sok-sok és még annál is sokkal több különböző lények által lakott világ. Ezeknek a világoknak van egy találkozási pontja, amelyet úgy neveznek, hogy a Perem. Mióta világ a világ ezek a lények nem keverednek egymással, egészen tizenhét-tizennyolc évvel ezelőttig, amikor is megszületnek az első félvér babák. A fajok között háború dúlt, az apróságok életét pedig menteni próbálták. Előzmény vége. A jelenben pedig négy fiatal próbál boldogulni, megtalálni helyét a világban – vagy inkább a világokban –, megtalálni önmagukat. Ehhez útjuk a Peremre vezeti őket, ahol addig meselényeknek hitt társakat találnak.
Nagyjából ennyit tudok spoilermentesen elmesélni.

„Mindenki a saját háborúját vívja legbelül a lelkében.”

Azt kell mondanom, hogy maga az alaptörténet igazán érdekes, számomra egy teljesen új megközelítés volt. Kifejezetten tetszett, hogy nem találkoztam vámpírokkal – sem napon elégőkkel, sem a naptól csillogókkal (sorry) –, azonban voltak wolferek, tündérek, néhány törp és ízelítőt kaptam a vége felé abból is, hogy lesznek még itt mások is. Mert bizony ennek a könyvnek folytatása várható!

Olvasás közben egész végig nem hagyott nyugodni az a gondolat, hogy ez a könyvecske egy piszkozat, egy nagyobb, jobb, részletesebb történet összefoglalója. Az írónő túl sok mindent szeretett volna belesűríteni, ezáltal túl tömör lett – rövidségéhez képest kifejezetten – túl sűrű, és sajnos túl kusza is helyenként.
Az előszóban leírja, hogy a kisfiának szokta mesélni. Ez helyenként teljesen jól meg is állja a helyét szerintem, mert vannak benne több helyen gyermekmesékre jellemző elemek, mint például maga a fogalmazás. Többször viszont inkább már az ifjúsági kategóriába soroltam volna be. Az tény, hogy ez egy fantasy mese, csak azt nem tudom eldönteni, hogy melyik korosztály a célközönség.

„Azonban, ne feledd, el kell vesznünk, hogy megtaláljuk önmagunkat és meg kell járnunk a poklot, hogy értékelni tudjuk a mennyországot.”

A legnagyobb szívfájdalmam a helyesírás hiánya volt. Olyan szép és csodás az anyanyelvünk, használjuk szépen és jól. Ez a könyv sajnos dugig volt helyesírási hibákkal, elgépelésekkel, szerkesztései malőrökkel, rövidsége ellenére. A betűméret nagyobb az általam megszokottnál és így is csupán 202 oldal volt, amin egész gyorsan át lehet suhanni.
Teljesen úgy érzem, mintha nyomdába kerülés előtt senki nem nézte volna át igazán. Az előszóban az írónő megköszönte a bétájának a segítséget. Én pedig olvasás közben azon gondolkodtam, hogy vajon a béta miért nem jelezte ezeket a hibákat? Többször találkoztam helytelenül alkalmazott kifejezésekkel is, mint pl. halálra vált helyett halállá vált.
Azonban javára kell írnom, hogy sorkizárt bekezdést alkalmaztak és voltak benne szépen csengő bölcsességek is (lásd: beszúrt idézetek).

Legvégül hadd beszéljek egy kicsit a borítóról. Tény, hogy abszolút egyedi. Mégpedig azért, mert a front oldalon egy darab betű nincs, ellenben egy sárga szemű farkas tekint vissza ránk. A kötet gerincén természetesen ott az írónő neve és a könyv címe is, a hátlapon a fülszöveg, és egyediség ide vagy oda, én azért jobban szeretem, ha a borító beszél hozzám. Ez a borító nem beszél, ez csak néz. Sajnos a borító alapján sem tudtam szívembe zárni.

Végezetül, s kicsit összefoglalva a mondanivalómat. Ez egy kifejezetten jó és izgalmas történet lehetne, amennyiben a neki kijáró törődést, átolvasást, átdolgozást és javítást megkapná, hiszen fantázia bizony bőven van benne. Kedves Írónő, én nagyon szeretném szeretni ezt a könyvet, kérem, foglalkozzon még vele, varázsolja sokkal-sokkal jobbá.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..