Van abban valami keserédes, hogy a széria utolsó évada napra pontosan a legelső rész után tizenegy évvel debütált – és bár ez az új szezon érezhetően tőle minden telhetőt megtesz, azért már érződik a kora.
A fonalat az utolsó rész – tehát Sheldon és Amy esküvője – után pár nappal vesszük fel: az ifjú házasok éppen nászútjukat töltik, ami olyan programokkal van tele, mint például a Lego Land, az Elátkozott gyermek megtekintése, vagy éppen az előre napirendbe pontba vett, társadalom által elvárt koitusz. Mindeközben otthon, Pasadenában sem telnek unalmasan a napok, hiszen Leonard és Penny arra lesz figyelmes, hogy Amy apja bevette magát Sheldonék lakásába, hogy így kerülje el kis feleségét – ezt látva viszont Pennyben s Leonardben felmerül, hogy vajon mennyi közös lehet kettejükben és Amy szüleiben. De Raj sem rest, hiszen felkérést kap a helyi hírektől, hogy meghívott vendégként beszéljen a közelgő csillaghullásról, szereplése viszont nem éppen úgy sül el, ahogy tervezte, így a végeredmény nem más, mint egy Twitter-vita közte és Neil Degrasse Tyson közt.
Nem hiába vezettem fel úgy ezt a részt, hogy próbálkozik, de látszik a kora – ugyanis jó volt, nem fogom azt mondani, hogy nem volt jó, hiszen élveztem és egész sokat is nevettem rajta, ám megtekintés közben mégsem tudtam elhessegetni azt a gondolatot, hogy valami márpedig itt hibádzik. És azt hiszem, ez a hiba legfőképp abban rejlik, hogy nagyon tömött volt az epizód. De nézzük csak sorjában!
Amy és Sheldon nászútja egyszerre vicces és megható, szóval itt igazából nem lehet panasz. Az írók szépen belevitték a dologba Sheldon őrültségeit, a geek dolgoktól kezdve a görcsös ütemtervezésig, ami egyfelől jó poénforrás volt, másfelől pedig lehetőséget adott arra, hogy a két karakter kapcsolatát is fejlesszék. Sheldon indoka arra, miért is tette bele a közösülést a napirendbe végtelenül megható, és mutatja, hogy milyen messzire is jutott el a karakter az elmúlt több, mint tíz évben, és hogy mennyire azon van, hogy boldoggá tegye Amyt.
Penny és Leonard, nos… Oké, szóval nagyon bírtam Amy szüleit, és tök jól működtek az őket érintő poénok, az, ahogy Pennyék rátaláltak a lakásfoglalóra, a reakcióik zseniálisak, Amy apja is valami zseniális, az anyja is hozza azt, amit kell, ám mégis volt ebben a történetszálban valami, ami zavart. Ez pedig az, hogy már a sokadik kört futjuk azt illetően, hogy Leonard és Penny talán nem illenek össze és úgy alapból is rossz hatással vannak egymásra. Mi lenne, ha ahelyett, hogy ezen poénkodunk, inkább azon dolgoznánk, hogy jobban működjön a kapcsolat, és ebből próbálnánk poénokat gyártani?
Amit pedig Raj művelt, arra van az angolnak egy remek kifejezése: secondhand embarrassement – vagyis másodlagos égés, vagy hogy is mondjam. Amikor te érzed magadat kényelmetlenül attól, amit a szereplő a képernyőn csinál. persze, megint nem azt mondom, hogy ez nem volt vicces, csak éppen, Raj, most komolyan? Bár ötletes volt, amire kifutott a dolog, azért pedig külön jár a dicséret, hogy ezzel a résszel nem csak Neil Degrasse Tysont hozták vissza cameózni, hanem Bill Nye-t is, akinek a jelenete valami fenomenális.
Azonban azt mégis meg kell említenem, hogy tényleg sok volt ez a három történetszál így együtt, főleg úgy, hogy igazából egyik sem kapott prioritást. És ennek technikai hátulütője is volt, hiszen többször is nagyon rövid jelenetek követték egymást egészen random módon, ami kicsit nehézkessé tette a történetvezetést.
Ugyanakkor viszont egy cseppet sem tudok haragudni rá, hiszen ott él bennem ez a keserédes érzés: ez az utolsó évad nyitánya, és, ha a fene fenét eszik is, én akkor is élvezni fogom ezt az utolsó menetet.
Szerző
