Színház a világ: Rocksuli, avagy rock őrület két felvonásban

Megvan az a film, amiben egy Dewey Finn nevű, rockot játszó srác a legjobb barátjának adja ki magát, ezáltal helyettesítő tanárként kezd dolgozni egy igen elitnek számító magániskolában, majd a gondjaira bízott gyerekekkel megalakít egy rock együttest és elindulnak a Bandák Csatáján?

Igen? Szuper! Üdv a klubban!
Nincs meg? Akkor gyorsan nézd meg a Rocksuli (School of Rock) című filmet Jack Black főszereplésével … vaaaaagy menj el a Madách Színházba és élvezd az egész estés rock-őrületet két felvonásban, ugyanis egy hete volt az első bemutatója az azonos címet viselő rockmusicalnek.

Idén több előadást is megnéztem, de főleg a komolyabb témákkal foglalkozó, történelmi vonatkozású darabokkal szórakoztattam magam. Nagyon szerettem mindet, lehengerlőek voltak, de amit kedden este ezek a színészek, ezek a gyerekek műveltek a színpadon az valami döbbenetesen pazar volt! Imádtam és leborulok a rendezés, a díszlet, a ruhák, a szöveg, a dalok, a zenék … de valójában az egész darab előtt.

Igaz, ami igaz, már akkor nagyon rá voltam készülve a darabra, amikor tavasszal megláttam a Madách Színház beharangozóját, kb. úgy vártam a jegyvásárlás megnyitását, mint ahogy a felsőoktatásban résztvevő hallgatók a Neptunban a tárgyfelvételt. Szóval nagy elvárásaim voltak, mivel a filmet is imádtam és sose volt szerencsém eddig rockmusicalhez. Az sem elhanyagolható tény, hogy Európában a Madách Színház az első, akik ezt az előadást színpadra vihették. Hatalmas feladat állt a társulat előtt és úgy érzem, hogy ezt bizony ők megugrották. Egy igen komplex darabot alkottak meg együtt és maximálisan odatették magukat az előadás során.

„… robbantsd a házat szét,
lesz még ebből rock ’n’ roll!”

A színészi játék elhitette velem, hogy ez tényleg az a Rocksuli, amit anno láttam. Szemenyei János nagyon jól alakította a rock-szerelmes fiatal férfit, Dewey Finnt. Persze akarva, akaratlanul is összehasonlítottam olykor a filmbeli Dewey-t megformáló Jack Blackkel, aki – véleményem szerint – kiváló színész és az ilyen karakterek megformálására született. Ugyan Szemenyei nem egy Jack Black, de vérbeli Dewey volt. Én elhittem neki, hogy „Mick Jagger, maga a tömegvonzás!” (fizika) és hogy „Ozzy Osbourne nem oszt, nem szoroz.” (matematika).
Sánta László és Baranyai Annamária hűen hozták Ned és Petty karakterét. Nem volt hiba az iskola igazgatónőjét, Miss Mullinst alakító Krassy Renáta játékában sem.
Akik előtt azonban emelem a kalapom, azok bizony a gyerekek, akiken látszott egész végig, hogy mennyire élvezik a színpadon töltött időt. Teljes átéléssel énekeltek, zenéltek, játszottak. Apropó zenéltek. Igen, a srácok az egész darab alatt élőben játszottak. Tehát nem a zenekari árokban helyet foglaló és amúgy kiválóan játszó zenészek csaptak a húrok közé, ütötték a dobokat vagy verték a billentyűket. Minden egyes megszólaltatott hang Drapos Fanni (Katie – basszusgitár), Náray-Kovács Zsombor (Freddie – dob), Halász Dávid (Zack – szólógitár) és Havasi Tamás (Lawrence – billentyűk) érdeme. A legvégén csúszott be egy kis baki, amikor a hangosítás sajnos valahova elvándorolt, és Katie basszusgitáros szólója nem volt hallható. Fanni arcán egy pillanatra ugyan átfutott a pánik, de végül nagyon ügyesen megoldotta, mert nem esett kétségbe, nem esett ki a szerepéből. Ilyen sajnos a technika ördöge.

„… és senki sem fog eltiporni már,
ordíts, hogyha fáj!”

A Summert alakító Domonyi Amira is levett a lábamról. A filmben is rajongtam a minden lében kanál kislányért, Amira pedig nagyon jól hozta ezt a karaktert.
Akihez viszont igazán nagy reményeket fűztem, az a Tomikát játszó Mikes Zsüliett volt. Nagyon vártam már, hogy előlépjen a kislány a háttérből és megmutassa milyen fantasztikus hangja van. Természeten nem csalódtam. Amikor elkezdett énekelni még a szememet is elfutotta a könny.
De nagy dicséret illeti meg Csányi Áront (Billy), Vass Gellért Áront (Mason), Sebők Dórát (Marcy), Rohonczi Elinát (Shonelle), Sütő Zalánt (James), Halász Hannát (Sophie) és Lucza Gergőt (Metthew) is, akik megformálták a banda vokalistáit, biztonsági embereit, stylistját és technikusait.
Ezek a gyerekek nagyon nagyot alakítottak. Rengeteg munka, gyakorlás, számtalan próba van a hátuk mögött, azon pedig már nem is merek gondolkodni, hogy vajon hány és hány jelentkező közül választották ki őket a szerepekre.

A jelmezek hűek maradtak a filmhez. A gyerekek iskolai egyenruhában, a tantestület szolid kiskosztümben, zakóban, élére vasalt nadrágban, Dewey pedig tornacsukában, laza bársonyzakóban, alatta Rock Star feliratú pólóban. Tökéletes jelképe a szabályok elleni lázadásnak, a lazaságnak, az „Élj az álmaidnak, harcolj értük! Ne add fel őket!” életérzésnek.
Továbbá nagyon tetszett, hogy a rock sokszínűségét is próbálták bemutatni, hiszen visszaköszönt például a hard rock, felvillant a glam rock, valamint említésre került a heavy metal is.
A díszlet is kiváló volt. Az osztályterem, az iskolai csarnok, a folyosó, a gyerekek otthonaiba való bepillantás, Dewey szobája, mind jól tervezett, érthető volt. Mondhatnám úgy is, hogy átjött.
Természetesen musical lévén a daloknál, az énekelve mondott szövegrészeknél egyértelmű volt, hogy ez egy zenés-éneklős darab. A tipikusan a musicalekre jellemző elemek, hajlítások sem maradtak el. Ezeknek köszönhetően nem mosódott össze a darab a filmmel, és megmaradt a színházak valódi hangulata, szépsége.

A történet lazasága és játékossága, lázadása ellenére erősen hangsúlyossá teszi a jelenkor egyik nagy problémáját, mégpedig azt, ahogy a szülők a nagy rohanásban megfeledkeznek csemetéikről. Hangoztatják, hogy a gyerek a legfontosabb, járjon kiváló nevű iskolába, tanuljon, érjen el jó eredményeket, mégis a legfontosabbról elfeledkeznek, egyszerűen nem veszik észre, hogy a gyermeknek a leginkább figyelemre van szüksége. Persze elengedhetetlen a minőségi oktatás, de meg kell találni azt a bizonyos aranyközéputat. Az „én majd tudom, hogy mi a legjobb neked” mellett nem árt beszélgetni a gyerkőccel, hogy mégis ő, hogy érzi magát a bőrében, a mindennapokban.
Az odafigyelésen túl a mások elfogadására is rávilágít. Bemutatja, hogy élet és élet is között mekkora különbség van, hogy mit okozhat a megfelelési kényszer, hogy egy bizonyos feladat miatt, az elvárt viselkedés válhat dominánssá, ezzel egy úgynevezett álarcot erőltetve magunkra.
Évekkel ezelőtt a filmből valahogy ezeket a mondanivalókat nem tudtam leszűrni. Kellett ez a darab, kellett, hogy én is magam is felnőttebb legyek, hogy meglássam a mögöttes tartalmakat is.

Szóval ez egy remek musical, paraz előadásban. Persze nem mondhatom, hogy teljesen tökéletes – olyan nincs is – és valójában a film iránti szeretetem miatt bele is estem abba a hibába, hogy próbáltam párhuzamot vonni a kettő között és természetesen akadtak eltérések. A filmben rám kifejezetten nagy hatással volt, amikor a gyerekek az igazgatónőnek azt mondják, hogy „ő az arc”. Persze ott ez egy negatív hangot kapott, és bár ezt valamennyire visszakapjuk a darabban is, még sincs igazán nagy jelentősége. Amit amúgy abszolút meg is értek, mivel a gyerekek az egyik célközönség. Azáltal, hogy a főszerepben egy olyan embert ismerhetünk meg, aki sokkal inkább a gyerekkel ért hangot, mint a felnőttekkel, valamint, hogy több gyermek játszik a musicalben, mint felnőtt, talán sokkal közelebb is érezhetik magukat hozzá. Amíg a film a felnőtteknek készült, addig én magam úgy éreztem, hogy ez inkább szól a fiatalabb korosztálynak és szüleiknek.

Na de elég lesz a szócséplésből! Ha szerettétek a filmet, akkor nézzétek meg azért a darabot, ha pedig nem szerettétek vagy nem láttátok, akkor azért. A Rock istene legyen veletek!

Szereposztás:
Dewey Finn (Borbély Richárd, Serbán Attila, Szemenyei János), Rosalie Mullins (Gallusz Nikolett, Krassy Renáta, Mahó Andrea), Ned Schneebly (Berényi Dávid, Puskás Péter, Sánta László), Patty Di Marco (Balogh Anna, Baranyai Annamária), Theo (Kiss Ernő Zsolt, Pesák Ádám), a Rocksuli gyerekcsapata (Bacsur Dániel, Brunner Panna, Csányi Áron, Domonyi Amira, Drapos Fanni, Engel-Iván Lili Rebeka, Federico Calderale, Fülöp Fanni Ajándék, Halász Dávid, Halász Hanna, Hámori Dalma, Harsányi Márk, Haszonics Anett, Havasi Tamás, Lucza Gergő, Majer Jázmin, Mikes Zsüliett, Náray-Kovács Zsombor, Neuhauser Emil Béla, Pálinkás Márton, Papp Horváth Levente, Rohonczi Elina, Sabjanyi Isabella, Sebők Dóra Anna, Sütő Zalán, Tóth Ákos, Vass Gellért Áron, Vass Torda Nemere, Zádor Nina, Zöldi Lara Johanna), továbbá a szülők, tanárok, együttes szerepében (Balog Tímea, Barát Attila, Berényi Dávid, Borbély Brigitta, Galbenisz Tomasz, Kádár Szabolcs János, Lóránt Enikő, Magyar Krisztina, Miklós Eponin, Miskovics Róbert, Nagy Attila, Németh Ádám, Németh Gábor, Nyári Darinka, Pethő Dorottya, Porzsolt Éva, Sándor Dávid, Szumelidisz Krisztina, Veress Zsuzsanna, Zsitva Réka), valamint közreműködik a Madách Színház zenekara és kórusa.

Alkotók:
Forgatókönyvíró (Mike White), Zene (Andrew Lloyd Webber), Dalszöveg (Glenn Slater), Szövegkönyv (Julian Fellows), Fordította (Bárány Ferenc és Puller István), Koreográfus (Tihanyi Ákos), Zenei vezető (Kocsák Tibor), Karmester (Kocsák Tibor, Köteles Géza, Zádori László), Díszlettervező (Rózsa István), Jelmeztervező (Rományi Nóra), Animáció (Vízvárdi András), Játékmester (Bencze Ilona), Szcenikus (Szűcsborus János), Világítástervező (Madarász „Madár” János), Hangmérnök (Ditzmann Tamás, Farsang Áron, Kálmán Sándor), A rendező munkatársa (Vaszilenko Eugenia), Koreográfus-asszisztens (Molnár Ferenc, Váradi Éva), Zenei asszisztens (Kutschera Éva), Rendező (Szirtes Tamás)

Források:
Fotók, szereposztás és az alkotók névsora: www.madachszinhaz.hu

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..