Bár nem vagyok kifejezetten oda a kalózos témákért, a Fekete vitorlák valahogy mindig ott mozgott a perifériámon, és várta, hogy egyszer elszánjam magam, és végigpörgessem – és négy évad után azt kívánom, bár ne tettem volna.
A 18. század elején virágzott a kalózkodás a Karib-térségben. A korábban brit gyarmat, New Providence sziget pedig az egyik ismert központjuk volt, ahol a kalózok megpihenhettek, szórakozhattak, és az elrabolt kincseket pénzzé válthatták, miközben a szigetet vezető Eleanor Guthrie (Hannah New) kapcsolatai lévén eladta azokat. De miközben mindenki csak a maga hasznát, és az egyre nagyobb zsákmányt leste, a rettegett Flin kapitány (Toby Stephens) olyan tervet eszelt ki, ami megváltoztathatja a sziget sorsát.
Azonban egy olyan világban, ahol mindenki gazfickó, semmilyen terv sincs biztonságban, ahogy semmilyen nő vagy férfi sem – állandó árulás, erőszak, körmönfont adok-kapok játszmák és végeláthatatlan öldöklés kövezi a kalózok útját, mind a tengeren, mind a szárazföldön.
Nagyon-nagyon sok esélyt adtam a sorozatnak, hogy kicsit ráncba szedje magát, legyen értelme, vagy úgy bármi, de azt kell mondanom, a Fekete vitorlák egy rossz széria, annak ellenére, hogy rengetegen ajnározzák – és csakúgy mint anno a Spartacusnál, itt is mindent az erőszakkal és a szexszel adnak el, de ezek csupán füst és zaj, miközben a valódi lényeg, a történet annyira gyenge, hogy nem is értem miért csak kevesen látták meg benne a hibát.
Ugyanakkor az az igazán szomorú, hogy a Spartacus minden arcunkba tolt véres jelenet és állandó szex közepette volt értelme, mondanivalója, és rendkívül összetett karakterekkel operált, akik ha változtak is, személyiségüknek megfelelően tették. Ellenben a Fekete vitorláknál mindenki mindenkivel és kvázi ellene van, és valahol értem, hogy a hűség hiányával és a kapzsiság állandóságával akarják megmagyarázni az állandó köpönyegforgatást, miközben számos olyan karaktert vonultatnak fel, akiknek a személyiségéből nem ez jönne le, de a már megszokott és agyonszidott írói önkénynek köszönhetően mégis.
A sorozatban szó szerint semminek sincsen súlya, mindenki minden sérelmen azonnal tovább lép, nem számít, hogy gyilkosság, erőszak, vagy árulás – nincs éréke, nincs haszna, nincs hozadéka, sem a történetben, sem a karakterek szemében, és ez nemcsak bosszantó, hanem indokolatlan, és pont ezáltal válik az egész történet is súlytalanná, ahogy a benne szereplők is!
Talán Flint kapitányban van némi érdekesség – különösen az indítékai mögött megbújó titok tetszett, ami amúgy a széria egyetlen igazán ütős csavarja volt –, benne valóban volt némi lehetőség, ellenben a körülötte levőkben semmi, nulla, nyista. Egyszerű, kétdimenziós karakterek, akiket az állandó gyilkolással, erőszakkal és szexszel adtak el a nézőknek, és mint látható indokolatlanul sokan be is vették.
Rendkívül hálás vagyok, hogy az alapból sehova sem tartó történetszálakból csupán négy évadnyi született, így nem kellett tovább néznem ezt az indokolatlanul dicsért sorozatot, aminél ezerszer jobbak vannak, csak hát abban nem erőszakkal és szexszel akarnak mindent eladni, és hát a mélyebb mondanivaló megértéséhez értelem is kell.
Szerző
