Az előző évad meglepően erős nyitánya után az idei szezon kezdete eléggé… lapos. Nem rossz, nem kapom fel rajta a vizet, csak éppen olyan semmilyen.
Amelia és Owen köszöni szépen, nagyon jól elvan újraéleszett kapcsolatával, ám Maggie, tudva Teddy titkáról, mindent megtesz, hogy összehozza valaki mással fogadott nővérét – miközben az ő magánéletében sincs minden rendben, hiszen Jackson szó nélkül lelépett, hogy visszataláljon önmagához. Meredith kétszeresen is megküzd páciensével: egyfelől problémákba ütközik a kezelést illetően, másfelől pedig egyre kevésbé tolerálja a társkereső hölgy folytonos kérdéseit. Alex túláradó önbizalommal indul neki ideiglenes sebészeti vezetői állásának, azonban hamar kétségek merülnek fel benne azt illetően, hogy Bailey miért őt választotta. Közben Bailey sem viseli túl jól, hogy nem az ő kezében van a gyeplő, aminek a levét leginkább Jo issza meg, akit nem vesz komolyan. Erre az alaphelyzetre érkezik a hét nagy esete: egy technikatanár elájul az órája közben, ráadásul úgy, hogy egyik diákját belelöki a körfűrészbe. Az eset Richardot érinti meg a leginkább, mivel úgy tűnik, a tanár ájulásának oka az alkohol volt.
Azt hiszem, talán az a mondás illik a legjobban erre az epizódra, hogy „aki sokat markol, keveset fog”. Vagy hogy „sokat akar a szarka, nem bírja a farka.” Mert tényleg ez a helyzet: a történet, hála a számos szereplőnek, észvesztő mennyiségű szálon folyik, méghozzá különösebb fókusz nélkül, így bár sok minden történik, ténylegesen semmi sincs kifejtve. Tehát hiába az érdekes felvetések, ha egyszer nincs idő foglalkozni velük, akkor nem is lesz nagyon hatásuk.
Mert amúgy tényleg érdekesek a felvetések. Richard esetében foglalkozunk kicsit az alkoholizmusával, azzal, hogy most nincs sponzora, és hogy ez milyen nehézségeket jelent számára. Jo estében feltűnik az, hogy nehezen illeszkedik be újra, most, hogy új helye van a hierarchiában, és még nincs vele tisztában, hogy ez mit is jelent. Alex új pozíciójából is érdekes dolgok sülnek ki – nála meg most kb. az a szólás játszik, hogy a „a pokolba vezető út is jószándékkal van kikövezve.” Meredith… már a múlt héten is írtam, hogy igen, tudjuk, Meredith románcot akar, meg sokat fogunk ezzel foglalkozni, de már az előző évadban is sokat foglalkoztunk ezzel. Meg az azelöttiben is. Szóval itt nincs új a nap alatt, bár ez még nem jelenti azt, hogy nem lesznek itt érdekes dolgok – például kíváncsi leszek rá, hogy mi lesz Helmmel, pontosabban azzal, hogy mihez kezd majd a széria a csaj szexualitásával. Maggie… nos, egyfelől örültem volna neki, ha Teddy visszatér ebben az epizódban, mert az ő sztorija aztán tényleg érdekes, meg karakterként is menő, de másfelől be is látom, hogy még kicsit távol kell lennie. Viszont amit Jackson művelt, arra felkaptam a fejemet. Eskü, az első reakcióm az volt, hogy csekkoltam, nem rúgták-e ki hirtelen a színészt (nem találtam ilyet), mert ez a távozás baromi hirtelen volt. Gyanúsan hirtelen. Azonban ha az írók alapból így is tervezték, akkor is haragszom, mert Jackson eddig mindig a józan ész megtestesítője volt számomra, és ezzel a lépésével elérte, hogy egy kicsit verjem a fejemet a falba.
És akkor még egy-két szó az újoncokról. Először is: jaj. Linknek legalább van némi jelleme, akkor is, ha ránézek, és egy sztereotipikus szörfössrác jut róla az eszembe, egy olyan igazi dudebro: szőke, izmos, magabiztos, szívdöglesztő mosollyal, és első blikkre kicsit ellenszenves, mert fél tőle az ember (hogy jaj, biztos bunkó lesz), de aztán kiderül, hogy egészen jó fej. Eskü, csak a szörfdeszka hiányzik a hóna alól. Szóval ő egyenlőre csak kiforratlan, de van benne potenciál. Na de Kim… Dupla jaj. A pasi jelleme továbbra is csak abból áll, hogy ő meleg. És szexi. Szövege nincs, szerepe meg általában csak annyi, hogy álljon a háttérben és legyen szexi. És még abban sem túl eredményes, mert esküt, totál a kinézete miatt választották ki, nem azért, mert tudna színészkedni. Szóval rá nagyon haragszom – és ismétlem, nem azért, mert meleg, hanem azért, mert az a teljes karakterizációja, hogy ő meleg.
Kedves Grace Klinika! Láttam tőled ennél már jobbat is – tudom, rosszabbat is, de a lényeg az, hogy elvárásokat ébresztettél bennem magaddal szemben. Most pedig szeretném, ha meg is felelnél ezeknek az elvárásoknak.
Szerző
