Hát eljött ez a nap is, hiszen nagyjából másfél évnyi várakozás után végre a képernyőnkön láthatjuk a Tizenharmadik Doktort és útitársait is, bár az előbbi iránt kétség kívül nagyobb volt az érdeklődés. A Doki személyére adott reakciók – mint az ilyenkor lenni szokott – vegyesek voltak, komolyabb véleményt én is csak az új évad eljövetelével mertem formálni. Az első epizód láttán szerencsére nem kellett csalódnom, hiszen egy tipikus Doctor Whos kalandot kaptunk, fura lényekkel, izgalmas nyomozással és pár érdekes szereplővel, ráadásul ezúttal egy órában.
Egy észak-angol kisvárosban járunk, ahol furcsa dolgok történnek: először egy majdnemcsak hagyma alakú, tapintásra fagyos izé jelenik meg az erdőben, éjszaka pedig egy, az elektromosságot manipuláló, csápokkal rendelkező lény csap le egy majdnemhogy üres vonatra. A frissen regenerálódott Doktor (Jodie Whittaker), valamint a szemtanúk, Ryan Sinclair (Tosin Cole), Grace (Sharon D. Clarke) és Graham O’Brien (Bradley Walsh), valamint a rendőrségtől Yasmin Khan (Mandip Gill) közös erővel próbálják feltárni, mi illetve ki lakozik a történtek mögött, ám sietniük kell, hiszen ez a bizonyos valaki holttesteket hagy maga után. Mint kiderül, a csapat egy földönkívüli vadásszal néz szembe, aki meglehetősen érdekes módszerekkel dolgozik.
Ezúton szeretnék megnyugtatni mindenkit, akiben még bújkál némi kétség: igen, Tizenhármas jó, méghozzá nem is kicsit. Nekem egyelőre olyan érzésem volt, mintha Tizes és Tizenegyes szerelemgyerekét nézném a képernyőkön, ám szerencsére már most kiütköztek azok a jellemvonások is, amik egyedivé fogják őt tenni – és nyílván senki sem várta el, hogy rögtön a premierben egy komplex jellemrajzot kapjunk az új Doktorunkról. Tizenhármas egyelőre tele van energiával, olykor ügyetlenkedik, ám ugyanakkor a semmiből képes összeeszkábálni egy sonicot. Ami pedig még fontosabb: az epizód közepén és végén is lenyom egy olyan szónoklatot, ami után kétség sem fért hozzá, hogy bizony ő a Doktor.
Ami az új útitársakat illeti, úgy tűnik izgalmas felállásnak lehetünk majd szem- és fültanúi. Először is rendkívül tetszett az, ahogy az új showrunner, Chris Chibnall összekötötte a három szereplő életét és egyben a Tizenhármassal való találkozásukat is. Ez még mind nem lenne elég, ha Chibnall nem tudná koordinálni ezt az egyébként nem kevés karaktert, ám a The Woman Who Fell To Earth-ben ez egyáltalán nem jelentett problémát – mindenki egyformán kapott a rivaldafényből, és remélem ez így is marad a szezon hátralevő részében. A másik nagy piros pontot azért kapja az alkotó, mert – még a legjelentéktelenebb extrákat is beleértve – egyáltalán nem erőltetett a reprezentáció. Egyszer sem volt olyan érzésem, hogy azért van színesbőrű, testi fogyatékkal élő vagy éppenséggel mentális betegséggel küzdő szereplő a sztoriban, hogy meglegyen a kvóta, hanem azért, mert ez a valóság, és egyikőjük sem kevésbé fontos a bőrszíne, neme vagy éppen egészségügyi állapota miatt.
Nagyon ígéretes kezdéssel robbant be a Ki vagy Doki tizenegyedik évada, és vele együtt a Tizenharmadik Doki is, úgyhogy innentől kezdve van okom várni a vasárnap estéket!
Szerző
