Ismét mozivásznon az Egri csillagok

50 évvel az eredeti bemutató után ismét mozivásznon látható minden egyik legnépszerűbb magyar filmalkotása, az Egri csillagok. Várkonyi Zoltán 1968-ban készült klasszikusa felejthetetlen színészi alakításokkal és monumentális csatajelenetekkel állít emléket Dobó István és az egri várvédők végsőkig kitartó harcának a sokszoros túlerőben lévő török sereg ellen.

A Magyar Nemzeti Filmalap – Filmarchívum Igazgatóság digitális restaurálási programjában 4K minőségben felújított történelmi kalandfilm elsőként október 14-én a 3. Európai Art Mozi Nap vetítésein látható, országszerte 11 helyszínen, majd október 25-től további filmszínházakban is bemutatják.

A Gárdonyi Géza azonos című történelmi regényét alapul vevő Egri csillagok az 1500-as években játszódik, amikor a hódító török csapatok feldúlják Magyarországot. Bornemissza Gergely és Cecey Éva gyermekként esik a félszemű Jumurdzsák fogságába, aki foglyait rabszolgának kívánja eladni. Ám a gyerekek megszöknek, és magukkal viszik a babonás férfi talizmánját, akit ezt követően elhagy a szerencséje. Harminc esztendő telik el. 1552-ben járunk, Eger várát teljesen körülzárta a török sereg, Gergely és Éva sorsa pedig ismét összefonódik egykori fogvatartójukéval…Várkonyi Zoltán valós történelmi alapokon nyugvó klasszikusában tanúi lehetünk az egri várvédők Dobó István vezetésével folytatott, kilátástalannak tűnő harcának. Az alkotás egy lebilincselő, kalandos történet keretén belül állít emléket azon bátor, a végsőkig kitartó nőknek és férfiaknak, akik vállt vállnak vetve küzdöttek a várat körülvevő, sokszoros túlerőben lévő török sereg katonái ellen.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..