Körülbelül úgy egy hónapja történt meg, hogy elkapott engem is a POKET könyvek iránti rajongás. Ennek folyományaként pedig megszereztem több kötetet is. Az egyik ilyen Karinthy Frigyes: Utazás a koponyám körül című műve, amelyet a napokban el is olvastam.

„A dolgok azáltal lesznek, hogy nevet adunk nekik, és ezzel lehetségesnek tartjuk őket, minden, amit lehetségesnek tartunk, meg is történik.”
Karinthy Frigyes

Aki nem hallott még a POKET könyvekről, azoknak nagyon röviden elmondom, hogy ez a dolog úgy működik, hogy automatából – régi italautomatákat alakítottak át – lehet könyveket vásárolni. Klasszikus és kortárs szépirodalmi művek szerepelnek a repertoárban. Vigyázat, nagyon könnyen függővé lehet válni!
De ennyit erről, jöjjön ez a Karinthy kötet, amit nagyon megszeretettem.

Először is biztosan sokan tisztában vagytok vele, hogy Karinthy Frigyest 1936-ban agydaganat miatt megműtötték, s az operáció sikeres volt. Aki esetleg nem tudta eddig, most már ő is gazdagodott ezzel az információval.

Eme kötet pedig, az Utazás a koponyám körül nem másról szól, mint arról, ahogy az író megélte betegségét, a kezdeti tünetektől egészen a műtét utáni hazaindulásig. Mesél a láthatatlan vonatokról, melyeknek zakatolását hallja, a rosszullétekről, a vizsgálatokról, diagnózisokról – igen több, különböző diagnózist is felállítottak az orvosok –, az ismerősök, barátok és rokonok reakcióiról, a műtétről, amelyet éber állapotban végeztek és a gyógyulás folyamatáról is.
Karinthy ezzel a regényével elérte, hogy közelebb érzem magamhoz őt, mint embert, mint irodalmárt és valahogy sikerült elűznie belőlem azt a misztikus ködöt is, amellyel e betegség iránt viseltettem. Olyan ismerettel, tudással gazdagított, amelyet valószínűleg csak akkor szerezhettem volna meg, ha én magam igazán közeli kapcsolatba kerülök e kórral. Kifejezetten örülök, hogy Karinthy szívén és szavain keresztül ismerhettem meg, hogy volt lehetősége megírnia tapasztalatait.

Múlt hónapban olvastam Karinthy fiának egyik könyvét, a Budapesti ősz című regényt. Ferenc – vagy ahogy apja említi regényében –, Cini stílusát is kedveltem, hiszen szép magyarsággal és érthetően fogalmaz, de az apja által átadott stílus és hangulat sokkal jobban megragadott. Ugyan az első oldalakon többször is inkább öntömjénezőnek tűnt, én pedig emelgettem a szemöldököm, hogy ez most mi, de ahogy haladtam előre az eseményekkel ez teljesen elmaradt, s helyét átvették a tényszerű és sokszor humorral fűszerezett mondatok, mint például ez is:

„Odafelé – felelem – elég drága, de visszafelé apró dobozban hoznak – az urna, úgy tudom, vámmentes.”

Azt kell mondanom, hogy Karinthy egyszerűen zseniális. Szépen, választékosan fogalmaz, stílusát tekintve szórakoztató, az olvasó valahogy képes elfelejteni, hogy egy rettentően komoly dologról olvas éppen.

Valahol azonban a sors iróniájának tartom, hogy az 1936-ban elvégzett sikeres operáció után csupán két évet élt még az alkotó, ugyanis 1938. augusztusában agyvérzésben elhunyt. Egy fantasztikus alkotót veszített ezzel a magyar irodalmi élet, a család, a barátok és az olvasók egyaránt. Én azonban szívembe zártam és biztosan nem ez volt az utolsó könyv, amelyet Karinthy Frigyestől olvastam.

Ezt a történetet bárkinek ajánlom, aki felnőtt egy ilyen súlyos betegség és gyógyulás történetének megértéséhez, hiszen a magyar klasszikus irodalom egy kifejezetten értékes darabja.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..