Második hete legyőzhetetlen a Halloween című horror az észak-amerikai mozikban – írta a Variety.com a jegyárbevételek iparági becslései alapján.

A Universal és a Blumhouse produkciója, melyben a főszerepet Jamie Lee Curtis játssza, második hétvégéjén 32 millió dolláros (9,1 milliárd forintos) jegyárbevételt hozott, ami 58 százalékkal kevesebb a parádés nyitásnál.

A film már pénteken átlépte a 100 milliós határt, ehhez járult az Amerikán kívüli forgalmazás, így összesen 172 milliónál jár.

A második helyen a Warner Bros. Csillag születik című remake-je végzett 14 milliós jegyárbevétellel. Lady Gaga és Bradley Cooper musicalfilmjére a debütálás óta Észak-Amerikában már 148 millió dollárért váltottak jegyet, Amerikán kívül is több mint százmilliót fizettek a pénztáraknál, így a film bevételei elérték a 148 milliót.

A Venom, a Sony szuperhősfilmje 10,8 millióval a harmadik helyen végzett, észak-amerikai jegyárbevétele ezzel 187 millióra, globálisan 508 millióra nőtt.

Halloweenre készült családbarát ijesztgetős film is, a Sony Libabőr 2: Hullajó Halloweenje, amelyik 7,5 milliós hétvégi észak-amerikai bevételével negyedik lett.

A nagy stúdiók óvatosak voltak az őszi ünnepek előtti filmbemutatókkal: csak a Lionsgate A Hunter Killer küldetés című, Gerard Butlerrel és Gary Oldmannel fémjelzett thrillere debütált a széles nyilvánosság előtt, az ötödik helyet sikerült is megszereznie 6,65 millió dolláros jegyárbevételével.

Szerző

Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .