Doctor Who S11E04 – Arachnids in the UK

Úgy látszik, egyelőre nem sikerült ennek az évadnak igazán megtalálnia a hangját, hiszen folytatódik az egy remek, majd egy kevésbé jó sorozat, ami a Ki vagy Doki tizenegyedik felvonását illeti. Egy minden szempontból tökéletes, rendkívül tanulságos és felemelő rész (link) után most egy felemásra sikeredett ötven percet ülhettünk végig. Kár érte, mert az alapanyaggal nem lett volna probléma, sőt, az időzítés is remek volt, ám a kivitelezés már hagyott némi kivetnivalót maga után.

Két véletlenszerű időutazásos kaland után a Doktor (Jodie Whittaker) és csapata végre ismét a jelenkori Sheffieldben landol. Egy hirtelen ötlettől vezérelve Yaz (Mandip Gill) meghívja a többieket teára, amit Grahamen (Bradley Walsh) kívül mindenki el is fogad, ő inkább hazamegy. Ám a TARDIS team nem sokáig élvezheti a kikapcsolódást, hiszen Yazék lépcsőházában ijesztő dologra találnak: a szomszéd hölgy lakását konkrétan ellepte a pókháló, és magát a lakót is bekebelezte az állat. Mint kiderül, nem akármilyen pókról van szó, hiszen több hatalmas egyed lepte el egész Sheffieldet, ám leginkább a városhatárban fekvő, újonnan épített hotel felé irányulnak tevékenységeik. A Dokit és társait a hotelben dolgozó Najia (Shobna Gulati), Yaz édesanyja, egy pókkutató biológus, Dr. Jade McIntyre (Tanya Fear), valamint a szálloda tulajdonosa, Mr. Robertson (Chris Noth) segíti, illetve időnként hátráltatja az ügy felderítésében.

Korábban csak dicsérni tudtam Chibnallt és társait a rengeteg karakter összehangolásában, ám most először úgy éreztem, hogy túl sok szereplőt zsúfoltak be a képernyők elé. Egy bizonyos szinten kell hátráltatni a főszereplőket, nem is arról van szó, ám a hirtelen behozott, fél focicsapatnyi mellékszereplő túlságosan is széttördelte a cselekményt, és nem mindnyájuk tette meg a magáét az előrehaladás irányába. Ha például Yaz családját egy másik epizódban mutatták volna be, feleannyi időt szánva rájuk, mint az ehetiben, akkor most nem lenne okom panaszkodni. Robertson pedig egy katasztrofális kiegészítése a sztorinak – értem én, hogy a fegyvermániás, pénz- és hataloméhes amerikaiakat akarták vele kifigurázni, de sajnos olyan szinten izzadtságszagú lett a végeredmény, hogy fájdalmas volt nézni és hallgatni. Könyörgöm, ez a sorozat tud ennél jobbat is!

Na, de akkor essék pár szó arról is, ami jó volt, mert nem volt azért komplett katasztrófa ez a felvonás sem. A „főgonosz” pókok zseniálisak voltak: először kiráz tőlük a hideg – főleg ha valaki alapból retteg a nyolclábúaktól –, ami főleg a Halloween közeledtével egy remek időzítésnek számít. Viszont, a háttérsztorijuk ismeretében már együtt lehet érezni ezekkel a lényekkel is, az utolsóelőtti jelenet pont emiatt válik szívfacsaróvá. Ami pedig a fő tervet illeti, abból is leginkább az, ahogy Ryan (Tosin Cole) az ő részét kivitelezi – na, az egyszerre volt fenomenális, kreatív és a lehető legvéletlenebb pillanatban még vicces is.

Kicsit azért aggasztó, amikor az Odaát majdnem hogy jobban szuperál eddig, mint a Doctor Who – nyílván nem akarom elszólni magam, és még nagyon az elején járunk mindkét évadnak, azonban tény, hogy szokatlan tendenciát mutat mindkét széria.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..