Egy nyúlfarknyival kevésbé volt vicces az eheti epizód, cserébe megtanított minket arra, hogy az alkotóknál semmi sem szent, és hogy semmi sem az, aminek elsőnek tűnik!

A Legendáknak ezúttal a 70-es évek Londonjába kell utazniuk, mivel valami mágikus erő hatására az angol uralkodó egy rock koncerten köt ki, után pedig elmegyógyintézetben, amire az ország lakosai anarchiával válaszolnak. Sara terve szerint megpróbálnak közel férkőzni a rock bandához – mivel Constantine szerint az egyikük egy ír kobold –, de a megszokottnak megfelelően ez az akció ismét nem úgy sül el, ahogy eltervezték. Ennek hatására John úgy dönt, lelép kicsit a Legendáktól és jól kibulizza magát, ha már a városban jár – persze Sara utasítására Zari azért rajtatartja a szemét.

Eközben Nate igyekszik „megreformálni” az időhivatalt, vagyis minden igyekezete ellenére nem képes elvergődni a papírmunka és az engedélykérések tengerében, így hát kezébe veszi az irányítást, és Gary segítségével elindul, hogy egy újabb mágikus szökevényt kapjon el.

Mint említettem, ezúttal nem nevettünk annyit a srácok hülyeségén, azonban az új szereplőink lelkébe, vagyis John és Gary lelkébe ezúttal mélyebben beleláttunk, és bizony ebből is kitűnt, hogy mennyire összetett személyiségeket is alkottak meg az írók. Gary nemcsak egy butuska srác, akinek kábé bármit elnéz az ember, hanem hatalmas szíve is van, és bár többnyire nem jó abban, amit csinál, nincs az a kudarc, ami letörné a kedvét, vagy megakadályozná őt abban, hogy ismét megpróbálja – a srác kitartása példaértékű.

Eközben a kíméletlenül őszinte John – úgy kibökte, hogy rasszista, mint a pinty – mégsem képes igazán őszinte lenni, ha saját magáról van szó, és minden bunkó és seggfej megjegyzés mögött ott van egy rettegő fiú, akivel születése óta rosszul bánnak, és aki annyira elkeseredett, hogy akár saját magát is törölné a történelemből!

Bár nem nevetem annyit, ezúttal a történet ragadott magával, ami egyszerre volt sokatmondó, kíméletlen, és közben ismét egy komoly társadalomkritikát fogalmazott meg.

Szerző

Avatar
Catleen
Alapító és főszerkesztő

Mindig online kütyüfüggő, “csak még egy epizód” suttogó, űrhajó gyűjtögető kocka, digitális bennszülött. Igazi fangirl és PR munkatárs a Serenityn.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Hozzászólások

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .