A végtelenbe és ott meg is kéne állni – Family Guy 16.évad

Bár a korábbi évadok fényében nagyon nehezen vettem rá magam arra, hogy újra elővegyem a Family Guy-t, a 16. évad koránt sem volt olyan rémes, mint azt elsőre gondoltam. Közel sem olyan jó, mint a kezdetiek, de legalább beletekerés nélkül végig lehetett nézni az epizódokat.

A szokásostól eltérően itt van egy több epizód történetét is összekötő szál: mégpedig Brian. Pontosabban az eddig sem szimpatikus tulajdonságainak megnyilvánulása olyan szinten készítette ki a város lakóit, hogy miatta az egész családot megbélyegezték. Így az nem is volt kérdés, hogy Brian nem maradhat a házban – de persze pár epizód alatt lecsengett ez a vonal, és ismét átvették az uralmat az egy epizódos történések. Bár voltak benne azért oktató jellegűek, mint Crimes and Meg’s Demeanor ahol meg – kvázi követve apja példáját – az ivásban kezd örömet lelni, vagy a kötelező karácsonyos epizód, ahol Peterbe kell visszarázni a karácsony értelmét.

Ezek miatt még simán mondhatnám azt, hogy ez az évad is inkább csak “elmegy” kategória, mert semmi érdekes nincs benne – de akkor meg hazudnék. Ugyanis volt két olyan epizód az évadban, ami nagyon is szórakoztatónak hatott. Az egyik a Három rendező epizód volt, ahol három ismert filmgyáros stílusát mutatták be/figurázták ki, egyazon jelenetet alapul megadva – különösen tetszett  a Michael Bay-re vonatkozó részlet.

A másik pedig a Family Guy Through the years, ahol a különféle évtizedek szokásait, akkori álláspontokat és eseményeket mutattak be, a kis családdal a központban – az ötvenes évek jelenetének nézése közben Fallout-hangulatom lett teljesen. Tökéletesen bemutatta az akkori társadalmi helyzeteket, felfogásokat – amiket ma már csak kifigurázni lehet -, de nem lehet elfelejteni azt sem,hogy ezeket a dolgokat annak idején teljesen komolyan vették.

Azonban, bár ezek az epizódok jól sikerültek, nem szabad elfeledkezni az árny-oldalról sem:  Az Emmyért folytatott folytonos harcot bemutatni kívánó rész valami siralmasan pocsékra sikeredett, és nagy összeségben is az összes többi epizód is megmaradt az egyszer nézős kategórián belül. Még annak ellenére is, hogy voltak bennük  szerephető egy epizódos karakterek, úgy mint az extrém szuperdadus Natalia, vagy Stryker, a régi jóbarát.

Bár azért voltak érdekesebb és kevésbé érdekes dolgok, azért látszik, hogy a korábbi évadok problémái után Macfarlane végre valamennyire észhez kapott, és képes volt még értelmet csempészni a sorozatába, ha csak pár epizód erejéig is.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..