Szóval két hete kaptunk egy nagyon jó epizódot, a múlt héten egy nagyon rosszat, most meg, az őszi finálé képében, valamit, ami úgy igazán a kettő közé esett.

Hatalmas szélvihar támadja meg Seattle-t (mert már régen volt természeti katasztrófa, na), ami természetesen felpezsdíti a kórház életét is: feltűnik például egy nő, akinek egy szelfi bot állt a fejébe, és egy a feleségével folyton vitázó, idősebb férfi, akit meg egy karácsonyi dekoráció – egy hatalmas nyalóka – nyársalt fel. Azonban hogyha a rengeteg páciens nem lenne elég, a dolgozók magánéletében is hatalmas a tumultus: Bailey (mint utóbb kiderül) éppen „szüneten” van Bennel; Betty előkerül, gyakorlatilag pont akkor, mikor Teddy végre bevallja Owennek, hogy várandós; Cece kitalálja, hogy összehozza Meredith-t Linkkel, azonban mindeközben DeLuca is Meredith után epekedik; Richard kikerül a fogdáról, és tisztában is van tetteinek súlyával, azonban még nem tudja, hogy felesége súlyos beteg; Schmidt a klinikán ragad Dr. Kimmel. Mindeközben pedig Alex és Jo, akik elaludtak, otthon ragadnak, és úgy döntenek, kinevezik ezt a második nászútjuknak.

Igazából az a baj az őszi/téli finálékkal, hogy nem az a céljuk, hogy leadjanak egy jó sztorit – hanem az, hogy feltüzeljék a nézőt, hogy az alig várja a januárt, mikor a sorozat (két hónap szünet után) visszatér. Emiatt ezek az epizódok rettentő frusztrálók, hiszen tulajdonképpen nem is a függővégre mennek rá, hanem arra, hogy kettévágjanak egy nagy volumenű történetet, amiből először igazából csak a felvezetőt adják le, ami már önmagában is próbál nagynak tűnni – pontosabban az is. Emiatt azonban bármilyen jó is lenne az alapfelvetés, nagy rá az esély, hogy magában az epizódban csalódni fogunk, hiszen az egyfelől nagyon hatásvadász akar lenni, másfelől viszont nem sokat ad.

Hát, így állok most én is a szóban forgó őszi fináléval: nem akarom azt mondani, hogy rossz volt, mert voltak benne jó dolgok, a végére viszont nem tudok mással felelni, mindössze csak egy fásult, beletörődő, „hát perszé”–vel. De nézzük csak sorjában!

Meredith-szel a kezdetektől fogva amolyan „se veled, se nélküled” kapcsolatot ápolok: egyszer elvagyok vele, egyszer idegesít, egyszer nagyon utálom, aztán újra nézem a szériát, és minden egyes évadban, az új élettapasztalataim fényében, máshogy értelmezem a karaktert. Idén eddig még az „elvagyok vele” kategóriába esett a nő, mostanra viszont kezd átesni az „idegesít” mappába, bár igazából nem is kifejezetten önmaga miatt, hanem azért, ahogy az alkotók mostanában a körülötte levőket írják. Mert azért tisztázzuk: Meredith egy háromgyerekes özvegy, munkamániás, ráadásul nem is az a könnyen szerethető fajta ember (attól függetlenül, hogy ő a de facto főszereplőnk, vagyis elvileg szeretnünk kéne); emellett Elen Pompeo lassan ötven, és évről évre veszíti el a mimikáját. Jó, persze Meredith nagyszerű sebész is, meg miden, ezért azt mondom, hogyha Koracick, vagy akár az a transzplant sebész a múlt szezonból ráhajt, azt mondom, oké. Na, de hogy most egyszerre van oda érte De Luca (Giacomo Gianniotti huszonkilenc és szexi) és Link (Chris Carmack harminchét – bár a sztori szerint ugye Jóval egykorú – és szexi), az azért már egy kicsit (nagyon) túlzás. Azért maradjunk már a realitások talaján, emberek! Már csak az kéne, hogy ezek után Jackson is rámásszon…

Kimre és Schmidtre nem akarok több leütést pazarolni. Schmidt coming outját tudom támogatni (bár örülnék neki, hogyha – a pasas korábbi megnyilvánulásait figyelembe véve – nem azt erőltetnék, hogy ő hirtelen 100% meleg, hanem mondjuk inkább dolgoznának a biszexuális-témával), viszont Kim továbbra is lapos, unalmas, a megformálója pedig borzalmas színész. Nem több, mint egy szexi, lélegző díszlet. (Na, tessék, mégis pazaroltam rájuk leütéseket.) A Teddy-téma is kezd már egy kicsit öreg lenni, nagyon elhúzták ezt a dolgot, és természetesen megint várnunk kell, hogy megtudjuk, mi is lesz ezzel a hármassal. Viszont – hogy végre valami jót is mondjak – nagy, nagyon tetszett, ahogy Amelia Bettyvel viselkedett. Igen, szeretnék még több ilyen érzelemnyilvánítást látni. Az, hogy Bailey most szünetel Bennel – ami amúgy azt hiszem a Station 19-ben történhetett – nettó hülyeség, de Richard legalább ezt szépen ki is fejtette. Másfelől viszont Alex és Jo végtelenül cuki volt, nagyon élvezem a kapcsolatukat, és a két beteg, aki nagyobb fókuszt kapott az epizódban, is jól szuperált.

Összességében tehát megvoltak az epizódnak a jó és a rossz oldala is, bár a mérleg végeredményben számomra az utóbbi felé dőlt, amihez nagyban hozzájárult a zárójelenet – ami miatt most nem tudom, hogy morgolódja, vagy tűkön ülve várjam a folytatást.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..