The Gifted S02E08 – the dreaM

Egyfelől dühös vagyok, mert az a jelenet, ami leginkább felcsigázott – Lorna a nagyon képregényes fejdíszében – szó szerint az epizód legutolsó pillanata, másfelől pedig egek, hogy ez a rész milyen jó volt!

A Belső Kör nagyon nem így tervezte a dolgokat – miután Rebecca megöl harminchét embert a bankban, kitör a káosz: a mutánsellenesek mutáns árvaházakat gyújtogatnak, a mutánsok tűntetnek és lázonganak, miközben Andyéket üldözi a rendőrség. Rebecca úgy dönt, neki nem itt a helye, és ezért magára hagyja a csapatot, de ez nem sokat segít a többiek helyzetén. Lorna rádöbben, hogy többé már nem képes garantálni lánya biztonságát, ezért elkezd alternatívákat keresni. Sophie talál is egyet: egy elszigetelt mutáns-iskolát Svájcba, Lorna pedig hajlana is rá, hogy elküldjék oda a babát, ám előtte szeretné, ha Marcos is elbúcsúzhatna tőle – mindezen események miatt azonban kénytelen újraértelmezni a saját apjával való kapcsolatát. Mindeközben a Strucker-család felkeresi Reed apjának régi munkatársát, aki úgy tűnik, segíteni is tud nekik Reed rohamainak megszüntetésében, de lehet, hogy a nőnek más motivációi is vannak, míg John és Clarice Rebecca után kutat.

Szóval bár nyűgös vagyok, amiért az a jelenet, ami annyira feltüzelt a trailerben, végül a vicc poénja lett (értsd: a záróakkord), nem pedig a felvezetés, mégis tudom, nincs jogom panaszkodni, mert összességében az epizód nagyon jó lett. Ahhoz kétség sem férhet, hogy most Polaris volt a sztár, aki tündökölt is rendesen. A megszokott formátumhoz képest – az epizód elején egy kis flashback – most több visszatekintést is láthattunk, hogy jobban megérthessük, honnan is jött, mi élete is volt a zöld hajú mutánsnak. Láthattuk tizenhárom évesen, szomorúan, dacosan; tizenkilenc évesen, dühösen, tombolva, a határokat feszegetve; miközben többször

visszatértünk egy mindössze hét hónappal korábbi jelenethez, mikor is Lorna és Marcos együtt feküdt az ágyukban az Underground korábbi főhadiszállásán, és a babáról, a jövőről, valamint Lorna apjáról beszélgettek. És ezek a flashbackek – leszámítva a kiskamasz Lornát, ahol szerintem kicsit félrement a casting –egyszerűen remekül sikerültek.

Az írók gyönyörűen összefűzték a múltat a jelennel: a múltbéli Lorna kétségei és a Magneto iránt érzett dühe (tényleg ő lenne a vérszerinti apja? Akarja őt? Merre jár, miért nincs itt?) gyönyörűen összefonódott a jelenkori Lorna kétségeivel és fájdalmával (mi legyen a lányával? Rossz szülő, ha magára hagyja, akkor is, ha a biztonsága érdekben teszi?), hogy aztán együtt érjen célba. Polaris csodaszép és szívet szaggató jelenetsor nyomán döbben rá, hogy mindent, amit az apja tett érte, szeretetből tette, és az, hogy megbocsát neki, lehetővé teszi a számára, hogy az örökségét is elfogadja. Annyi biztos, hogy érdekes dolgok várnak most Lornára, aminek már csak azért is örülök, mert minden, ami ebben a részben történt, azt jelzi, hogy az írók rájöttek, hogyan fűzzék egybe Lorna karakterének két pólusát, a harcost és az anyát.

Persze az érzelmek eme katartikus táncához Marcos is hozzájárult: közös jelenetük Lornával és a picivel, és főleg az, amikor az utóbbi kettő már elhagyta a lakást, egészen elemi erejű, fájdalmas és gyönyörű. És ezek után aztán tényleg kíváncsi leszek rá, hogy mi lesz Lornával és Eclipse-szel – baj, ha azt szeretném, hogy visszataláljanak egymáshoz?

Mindeközben persze Reedékkel is történtek dolgok: Dr. Risman látszatra nagyon rendes, segítőkész, és persze, hogy jót akar, és ez természetesen az asszisztensére (aki egyben volt páciense is, egy mutáns, akinek destruktív erejét megfékezte), Noah-ra is igaz, de a kétely akkor is ott van bennünk. Tudunk meg bizonyos dolgokat, amik arra utalnak, hogy a jó doktornő bizony arra használná a tudását, hogy magát a mutáns fajt szűntesse meg (nem gyilkolászna, csak mindenki erejét elnyomná), akkor is, ha ő maga jelenti ki az epizódban, hogy van olyan mutáns, akinek az ereje áldás. Szóval igen, itt is lesznek még érdekes dolgok, akkor is, ha ez a témakör az X-Men világán belül egy kicsit már lerágott csont. Végezetül pedig ott van Clarice és John, akik… nos, akik kicsit idegesítenek. Az íróknak szeretném üzenni: egy egymás mellett kiálló pár, aki együtt néz szembe a nehézségekkel, sokkal érdekesebb, mint egy folyton rosszul kommunikáló, állandóan a szakítás peremén táncoló párocska. Más szóval: légyszi, játsszatok már nyílt lapokkal és próbáljátok megérteni egymást.

Összegzésként tehát csak annyit szeretnék mondani, hogy az eheti epizód élt némi beetetéssel, meg volt pár kicsit gyengébb pillanata, de összességében nagyon ott volt a szeren, hála leginkább Lorna gyönyörű és fájdalmas érzelmi utazásának.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..