Jim Morrison emlékvetítés két nap múlva

A The Doors ikonikus énekes-dalszerzője december 8-án lenne 75 éves. Az évforduló előtt tisztelegve a XV. kerületi Pólus Mozi Rock Filmklubjában december 7-én egyszeri alkalommal levetítik az együttes legutolsó, filmre rögzített koncertjét, amit 1970 augusztusában adtak az angliai Isle of Wight fesztiválon.

Jim Morrison egyszerre volt látnoki költő, karizmatikus énekes-dalszerző és kiszámíthatatlan frontember. Ray Manzarek billentyűssel, John Densmore dobossal és Robby Krieger gitárossal közös zenekara, a Doors fellépései „igazi sámánisztikus utazások voltak a rock and roll pszichedelikus színpadán. A zene, költészet és dráma zabolátlan zenei virtuozitással örvénylett bennük” – írta Jeff Jampol, a zenekar egykori menedzsere. Az 1965-ben alakult és kezdetben kisebb Los Angelesi klubokban fellépő együttes The Doors című, 1967 januárjában megjelent debütáló nagylemeze a rocktörténet egyik legjobb és legnagyobb meglepetését jelentő bemutatkozása lett.

A Morrison ars poeticájának is felfogható Break On Through (To The Other Side), az örökzöld slágerré vált, Billboard-listavezető Light My Fire, a zenekar legösszetettebb és legbotrányosabb munkájának számító The End és a többi klasszikus dal megalapozta a zenekar máig tartó elismertségét. A még ugyanabban az évben megjelent Strange Days lemez után Amerika végleg a Doors (és mindenekelőtt Morrison) lábai előtt hevert. A csapat szűk egy év alatt eljutott oda, hogy lemezeit milliók vásárolták, a mindenhová rajongók hada kísérte őket, énekesük pedig – bár sokáig küzdött ellene – rocksztárrá és a korszak egyik legnagyobb bálványává vált. 1971-ben bekövetkezett, tragikusan korai halálát követően – Jimi Hendrixhez és Janis Joplinhoz hasonlóan mindössze 27 évesen hunyt el – Jim Morrison igazi popkulturális ikon lett.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..