Supernatural S14E08 – Byzantium

Így kell ezt csinálni, kérem szépen! A múlt héten történt események kissé aggodalomra adtak okot a sorozat jövőjével kapcsolatban, ám ezúttal minden kételyemet sikerült egy pompás epizóddal elfeledtetni. A Byzantium eleinte picit nehezen indul be, ám amikor elérkezünk a fordulóponthoz, hirtelen felpörögnek az események, és csak a legutolsó jelenetnél lélegezhetünk fel igazán. Mivel közeledik a téli szünet, valamilyen szinten nem meglepő, hogy hirtelen sebességet váltottak az alkotók, de egyébként is szükség volt már erre.

A múltkori eset után Jack (Alexander Calvert) állapota súlyosabbra fordul, annyira, hogy meg is hal. Dean (Jensen Ackles), Sam (Jared Padalecki) és Castiel (Misha Collins) mindent megpróbáltak, hogy életben tartsák, ám hiába. Samnek azonban eszébe jut, hogy lehetőség elkerülte a figyelmüket, ez pedig nem más, mint a korábban az angyalokkal szembeszálló, enochi mágiában jártas Lily Sunder (Veronica Cartwright). A srácok el is hívják őt a bunkerbe, ám az együttműködés nem megy olajozottan, hiszen Dean kételkedik a nő szándékaiban, valamint magában a varázsigében is, hiszen Jack lelkére nézve negatív hatással van a procedúra. Ám ahhoz, hogy egyáltalán hozzáférjenek Jack lelkéhez, Casnek el kell azt hozni a Mennyországból, ahol totális káosz uralkodik egy ismeretlen entitás támadását követően. Vajon sikerül-e a srácoknak véghezvinni a tervüket, és mi lesz végül a Menny sorsa?

Hirtelen nem is tudom, mivel kezdjem, annyi zseniális pillanat volt ebben a részben. Végre visszatértünk a Mennyország problematikájához, amit korábban már párszor pedzegettek. Ugyan nem ugyanahhoz az ívhez kanyarodtunk vissza, mégsem tudok panaszkodni, mert egyrészt remekül illett a sztoriba, másrészt pedig azért szóba került a korábbi probléma is, ami a mai napig megoldatlanul áll, de remélhetőleg fel-felbukkan még később. Ha már a Mennynél tartunk, imádtam azt a tömérdek mitológiát és visszautalást, amit felhoztak az epizódban, nem csak az említett hellyel, hanem már ismert és még nem látott helyekkel és lényekkel kapcsolatban is.

A karakterdráma is szuper volt – tudom, ez mindig is a széria erőssége volt, de akkor sem lehet nem elismerni az ebbe fektetett munkát. Jack elvesztése, majd a harc, hogy újra megszerezzék őt, megviselt minden szereplőt, és mindnyájukat másként. A srácok rég értek el ekkora mélypontot, mint most, azonban az összefogás – mint mindig – ismét segített abban, hogy talpra álljanak. És te jó ég, kifejezetten pozitív hangnemben zárult ez az epizód, nem is tudom, hogy volt-e egyáltalán ilyen a sorozat történetében!

Tudnám még ragozni, de úgy érzem, felesleges jártatnom a számat. A Byzantium úgy volt tökéletes, ahogy azt elénk tárták, és igazi felüdülést hozott a midseason finálé előtt.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..