Hát eljött ez is, ezen a héten lezárult Tizenhármas bemutatkozó évada, és hirtelen nem tudom, hogyan is érezzek. Korábban többször is kifejtettem, hogy nem voltam teljesen megelégedve a legtöbb epizóddal ebben a szezonban, mivel általában csak a „szódával elmegy”-szintet ütötték meg, ami azért valljuk be, nem túl szerencsés egy új Doki bemutatásánál. Mindezek ellenére én nagyon kíváncsi voltam a fináléra, és ebben végül – egy ismételten felemás részt kővetően – visszatért az a lendület, amit az első pár sztoriban láthattunk.

A Doktor (Jodie Whittaker), Graham (Bradley Walsh), Yaz (Mandip Gill) és Ryan (Tosin Cole) újfent egy alien bolygón kötnek ki, ezúttal a távoli jövőben, azután hogy kilenc vészjelzést észlelt a TARDIS ugyanarról a területről. Érkezésüket követően a bolygón pusztítás nyomait fedezik fel, ám élőlényeket sehol sem találnak. Végül egy elhagyatott űrhajóban találkoznak egy kapitánnyal (Mark Addy), aki elveszítette társait, ám nem emlékszik szinte semmire. A TARDIS csapat és a kapitány együtt próbálják összeszedni a kirakós darabjait, mígnem előkerülnek más élőlények is, akik azonban közel sem olyan barátságosak, mint az amnéziás vezető. Míg a Doki elindul, hogy szemtől-szemben tárgyaljon az ellenséges idegenek főnökével, addig a többieknek azon kell ügyködniük, hogy föl ne robbanjon a bolygó, amin épp tartózkodnak.

Nem sikerült olyan jól összefoglalnom a cselekményt, de higgyétek el, hogy ez egy fenomenális epizód volt. Meg volt benne a kötelező sci-fi adag, a remek háttértörténetek, a lenyűgöző és olykor félelmetes látvány, megspékelve egy kis akcióval, és néhol egy leheletnyi thrillerrel. Tizenhármas itt is brillírozott, és azt hiszem, nem tudom hova dicsérjem már Jodie Whittakert, de valóban megérdemli az összes pozitív jelzőt. Jutott hely még egy csavarnak is a sztoriban, hiszen ugyan bejelentették, hogy nem lesz egész évadon átívelő szál, de Chibnall mégis vissza tudott utalni a szezon legelejére, méghozzá nem is akárhogy.

A karakterábrázolás terén is remek volt a The Battle of Ranskoor Av Kolos, hiszen egyrészt a Doktort a legjobb formájában láthattuk, másrészt pedig teret adtak az alkotók ahhoz, hogy Graham és Ryan is megmutassa, milyen fából faragták őket – már csak Yaz kitörése hiányzott volna, nem csak most, hanem az egész évad során, de ebbe most inkább nem mennék bele. Ezúttal a mellékszereplők sem tűntek nyűgnek, hanem igenis kivették a részüket a történetből, ám azt is tudták, mikor kell visszalépni és hagyni a többieket érvényesülni.

Egy szó, mint száz, ez egy kifejezetten élvezetes finálé volt – azt már sajnos nem tudom mondani, hogy méltó lezárása lett volna az évadnak, hiszen jobb volt, mint a többi epizód nagyrésze. Ezúttal karácsonyi különkiadást nem kapunk, helyette újév napján tér vissza a sorozat, illetve a tizenkettedik szezont is 2019 elejére ígérték. Majd meglátjuk, én azért reménykedem benne, hogy jobb lesz, mint a mostani.

Szerző

Avatar
Misplaced
Szerkesztő

Koncertmániás detektívgyakornok, kezdő anglofil, rendkívül utópista Metal Lady. Elfogult rajongó, egyben egy leendő exkluzív kutyasziget tulajdonosa.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..