Klisé, nem klisé, év végén olyan jól esik kis összegzéseket írni – mi volt jó, mi volt rossz ebben az évben? Mi az, aminek a legjobban örültünk, amin a legjobban kiakadtunk? Hát, én is kaptam az alkalmon, és összehoztam egy kis listát 2018 legjobb képregényeiről – mármint azokról, amik szerintem a legjobbak voltak. Meg sem próbálok úgy tenni, mintha ez egy teljesen előítéletektől és fangirli rajongástól mentes lista lenne – mert hogy messze nem az –, azonban igyekeztem olyan darabokkal benépesíteni, amik valóban valami elgondolkodtatót, valami marandandót, valami nagyon menőt alkották. Más szóval: következzenek a kedvenc képregényeim 2018-ból.

10. Exorsisters
Az Image újonca két ikernővér – pontosabban egy lány és az ő külön életet élő lelkének – története, akik egyszerre próbálják megakadályozni az apokalipszist és intézik el igazi lúzerek apró-cseprő természetfeletti problémáit. Az Exorsisters gyönyörűen keveri a pokollal és a különböző démonokkal együtt járó, sötétebb hangvételt a könnyed, szinte már gyermeki humorral, valami egészen egyedi, szarkasztikus, egyszerre laza és elgondolkodtató elegyet alkotva.

9. Fantastic Four
Miután a csapat felének nyoma veszett a Secret Wars event során, a Fantasztikus Négyes, mint cím, pár évre eltűnt a Marvel világából. A nyáron azonban visszatértek Dan Slott tolmácsolásában, méghozzá nem is akárhogyan: az első nagy történetszál egyszerre volt megható, ahogy bemutatta, hogyan is dolgozza fel Reed, Sue, és a gyerekek elvesztése okozta gyászt Ben és Johnny, és végtelenül badass, ahogy a Reedék és a Fantasztikus Négyes valaha volt összes tagja felvette a küzdelmet az alakot öltött pusztulással – ez a kettő együtt pedig bőven elég volt ahhoz, hogy az új széria felkerüljön a listámra.

8. Domino
Gail Simone neve egyet jelent a jól megírt női karakterekkel, és ennek a Domino is mintapéldája: a zsoldos Neena Thurman két barátnőjével, Crazy Inezzel és Diamondbackkel, vált válnak vetve veszi fel a küzdelmet néha a saját múltjával, néha vámpírokkal, néha meg… nos, ki tudja, mi vár még ránk a jövőben. Annyi biztos, hogy Simone figurái annyira élettel telik – egyszerre magabiztosak és bizonytalanok, szexik és kétbalkezesek, hűségesek és idióták –, hogy lehet, akkor sem lepődnénk meg, ha egyszer csak lelépnek a képregény lapjairól.

7. Marvel Rising
Miután a DC Super Hero Girls már egy ideje elég jól fut, idén a Marvel is előállt egy új franchise-zal, amivel a kislányokat célozták meg, ez pedig nem más, mint a Marvel Rising, amiből eddig nem csak egy animációs filmet, hanem egy képregény-minisorozatot is kaptunk. És bár tény, hogy a mini az idióta számozás miatt nem könnyen követhető, a történet, amiben többen közt Ms. Marvel és Squirrel Girl veszi fel a küzdelmet Arcade, és átvitt értelemben a bullying ellen, mindenképpen megéri az erőfeszítést.

6. The Life of Captain Marvel
Valamiért nagyon sokáig nem voltam jóban Carol Danversszel – anno nekiestem az egyik sorozatának, de képtelen voltam pár lapszámnál többet elolvasni. Egyszerűen nem tudott lekötni. Aztán megtaláltam a The Life of Captain Marvelt, aminek hála aztán gyakorlatilag együltömben bedaráltam hatévnyi Captain Marvelt. Margaret Stohl ötrészes minije, minden bizonnyal a márciusban érkező filmre készülve, újraírja Carol eredettörténetét, miközben a szuperhős családjának múltjába és bonyolult kapcsolatrendszerébe is alaposan beleássa magát.

5. You Are Deadpool
A You Are Deadpool egy egészen egyedi kiadvány, hiszen a „choose your adventure” (vagyis „válaszd ki a saját kalandodat”) sémára épül: az ötrészes mini alatt Deadpoollal utazgatunk a múltban, miközben az ő nevében kell döntéseket hoznunk, amik erősen befolyásolják, hogyan is alakul kalandunk. De nem csak a formátum az, ami különlegessé teszi ezt a szériát, hanem a mondanivalója – a „tanító jellege” – is: az egyes lapszámok ugyanis a képregénytörténelem egyes évtizedeinek jellegzetességeit mutatják be, igencsak vicces, csipkelődő stílusban.

4. Heroes in Crisis
Aki egy ideje már olvassa a blogot, az tudja, hogy nagyon nem vagyok DC-s (főleg azért, meg utálom Batmant, Superman meg hidegen hagy, és így nehéz elindulni a DC világában), de ettől függetlenül még figyelem az új megjelenéseket, és ha gyöngyszemre bukkanok, akkor bizony nem eresztem. Márpedig Tom King Heroes in Crisisa (amit ráadásul Clay Mann rajzol, akit eddig is imádtam) is egy ilyen gyöngyszem: valaki mészárlást rendez a Sanctuaryben, a szuperhősöknek fenntartott terápiás központban, és a nagy hármasra hárul a feladat, hogy kiderítsék, ki is az elkövető. A felszíni nyomozás szál mögött azonban sokkal mélyebb mondanivaló bújik meg: bizony a szuperhősöknek is vannak mentális problémáik, akkor is, ha ők ezt félnek beismerni.

3. X-Men Red
Az X-Men mindig is az elnyomott rétegek metaforájaként működött, legyenek azok feketék, homoszexuálisok, vagy éppen HIV-fertőzöttek – mindig az, ami éppen a legrelevánsabb. Nem meglepő tehát, hogy a Jean Grey visszatértét követő széria egy nagyon is fontos és mai problémát vett górcső alá: ez pedig nem más, mint a menekültválság és az interneten terjedő gyűlölet, ami európaiként minket talán még jobban is érint, mint az amerikaiakat (ami hatást csak erősít, hogy a történet van, hogy szó szerint Magyarországot is említi). Azért pedig külön pont jár, hogy a végén a szkript gyönyörűen kiemeli, hogy az erőszak, a vérrontás, nem feltétlenül megoldás.

2. Man-Eaters
Chelsea Cain és Kate Niemczyk alkotópárosa már a 2016-os Mockingbirddel lenyűgözött, és erre most aztán rátettek még egy lapáttal. A Man-Eaters egy tizenhárom éves lány, Maude nővé érését követi nyomon egy olyan világban, ahol a menstruálni kezdő lányok néha vérszomjas nagymacskákká változnak. Igen, a széria éppen olyan abszurd, mint amilyennek hangzik, de ez a tónus kell is ahhoz, hogy megfelelőn tudjunk kritizálni (és parodizálni) olyan dolgokat, mint például a begyöpösödött szexizmus és a férfiak a menstruációtól való félelme.

1. Rogue & Gambit
Na, ki lepődött meg, hogy ez a széria került a listám élére? (Senki, gondolom.) De esküszöm, nem repült ki minden pártatlanságom az ablakon – a Rogue & Gambit megérdemelten került ide. Kelly Thompson remekül dolgozta bele a narratívába a tipikus fanfic-kliséket (megjátszott kapcsolat, csak egy ágy van, stb.), miközben úgy vitte előre történetet, hogy az egyszerre tisztelgett a karakterek múltja előtt és értelmezte újra azt. Meg hát mellesleg olyan szexi és romantikus és cuki volt az egész (igen, ezen a ponton már a fangirl beszél belőlem).

És nektek melyik idén megjelent képregény volt a kedvencetek?

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..