“Valamennyien a vér és a csont gyermekei vagyunk.”

Tomi Adeyemi debütáló regénye világszerte elsöprő sikert aratott. Én is lelkesen csatlakozom a rajongóihoz.

Megölték ​az anyámat.

Elvették a mágiánkat.

El akartak temetni bennünket.

Itt az ideje a felkelésnek.

Zélie Adebola még emlékszik arra az időre, amikor Orisa földje zsongott a mágiától. Égetők gyújtottak tüzet, Árasztók terelték a vizet, és Zélie anyja, aki Arató volt, a lelkeket idézte.

Ám minden megváltozott azon az éjszakán, amikor eltűnt a varázslat. Saran király hatalomvágyból megölette a mágusokat, megfosztva Zélie-t az anyjától és a népét a reménytől.

A mágusok sötét bőrű, fehér hajú leszármazottait azóta is könyörtelenül elnyomják, de most lett okuk a reményre. Hála a király lányától, Amaritól megtudott titoknak, Zélie kap egy esélyt, hogy visszahozza Orisába a varázslatot, és felélessze a mágusok új nemzedékét. Ám tervének

megvalósításában útját állja a kegyetlen trónörökös, Inan herceg, aki mindenáron be akarja fejezni, amit az apja elkezdett, és örökre el akarja tüntetni a mágiát.

Zélie, bátyja, Tzain és Amari együtt menekülnek Orisa félelmetes vidékein. Ám a legnagyobb veszélyt nem Inan vagy a zord vadon jelenti, hanem maga Zélie, akinek nehéz megtanulnia, miként fegyelmezze az erejét – és egyre erősebb vonzalmát egy ellenség iránt.

 

A vér és csont gyermekeire elsőként a szép borítója hívta fel a figyelmemet, aztán mindenféle reklám szembejött velem, és szerencsére nem is kellett megbánnom, hogy elcsábultam. Nagyon ígéretes sorozatkezdés, első könyvnek pedig egyenesen zseniális.

Rögtön beszippantott a különleges hangulata és az egyedi világfelépítése, nekem nagyon bejött ez az afrikai, fantasys vonal. A szereplők is kidolgozottak, tetszett, hogy senki sem fekete-fehér jellem, és nagyon sokat változnak a történet folyamán. Szerintem kimondottan jó ötlet volt, hogy nem Zélie az egyetlen főszereplő, na meg hogy nem lehet őket könnyen beskatulyázni. Ráadásul mind a négyen nagyon tökösek, de közben megvannak a gyengeségeik és a sebezhető oldaluk is, szóval igazán életszerűek. Érdekes volt látni, hogy a király mindkét gyermekére mekkora hatást gyakorolt, és hogy milyen irányba indították el őket az apjuk különböző elvárásai. Sőt, ha nem lett volna akkora szemét, talán még a királyt is megérteném valamennyire.

De nem csak a karakterek ábrázolása ötcsillagos, hanem az is, ahogy megküzdenek a különböző traumákkal, legyen az lelki vagy testi eredetű.
A kapcsolatok alakulásával is elégedett vagyok, és elsősorban nem is a szerelmi szál(ak)ra gondolok, hiszen azok inkább mellékesek, hanem a két lány, Zélie és Amari barátságára, ahogy a kezdeti ellenszenv után igai támaszai lettek egymásnak. Egyébként is nagyon erősek a női karakterek, de így együtt igazi öröm volt olvasni róluk.

A történet végig pörgős és izgalmas, sok csavarral, ráadásul az üzenete is figyelemre méltó, nem csodálom, hogy ilyen sikeres lett. Nem titkolt tény ugyanis, hogy Toni Adeyemit az afroamerikaiak ellen elkövetett rendőri erőszak és elharapózó gyűlölet inspirálta a történet megírására. Meg egy Brazíliában látott szobor, ami egy fekete istennőt ábrázolt, de ez már egy másik történet.

Azért durva belegondolni, hogy az írónő csak két évvel idősebb nálam, és már írt egy ilyen bestsellert. Össze kell kapnom magam. Addig is lelkesen várok a folytatásra, hiszen trilógiáról van szó. Egy ilyen erős kezdés után nagyon kíváncsi leszek a második részre, már látom is magam, amint lelkesen ugrándozok a könyvesbolt felé.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..