The Haunting of Hill House (2018), első évad

Valamiért most hirtelen divat lett szidni a Netflixet, és a sorozatait – nem mondom, hogy nincs kevésbé jó munka némelyikben, de azért általánosságban elmondható, hogy igen magas minőségű szériákat készítenek. Nincs ez másként a Carla Gugino nevével fémjelzett szériánál, a The Haunting of Hill House-nál sem, ami egyszerre fagyasztotta meg az ereimben a vért, és mégis úgy pörgetett fel, mint egy liter kávé!

1992-ben Olivia (Carla Gugino) és Hugh Crain (Henry Thomas) öt gyermekükkel beköltözött egy hatalmas kúriába, hogy felújítsák, majd nagyon szép összegért továbbadják azt. Azonban a renoválás során egyre több borzalom történik a családdal, és végül egy szörnyű este után elmenekülnek a házból. Évtizedekkel később az öt gyerek felcseperedett, sikeresek lettek, családot alapítottak, de a múlt árnyai ismét kísérteni kezdik őket. De vajon meg lehet oldani egy több évtizedes rejtélyt, miközben évszázados lelkek sanyargatják az embert?

Ismét nehezen jöttek a szavak, de nem azért, mert rossz lett volna a széria, sőt, egyenesen kiváló munka, amiről szinte csak szuperlatívuszokban lehet értekezni. Bár az első két epizód kissé csapongó, és olykor nehezen találjuk a fonalat, ez nem hiba, hanem eszköz a készítők kezében, és remekül ki is használják. Két fő idősíkon fut a történet, egyszer a beköltözés kori hónapokat látjuk, máskor pedig a felcseperedett gyerekek életét, és hogy minderre hogyan hatott ki a Hill ház, és az, ami ott zajlott.

Öt gyerek öt különböző módon dolgozta fel (vagy éppenséggel nem) a gyermekkori traumákat: Steven (Michiel Huisman) híres horror regényíró lett, aki a Hill házban látottakat vette alapul; Shirley (Elizabeth Reaser) temetkezési vállalkozást indított, Theo (Kate Siegel) gyermekpszichológusként tevékenykedik; míg a legkisebbek, az ikrek, Luke (Oliver Jackson-Cohen) és Nell (Victoria Pedretti) egyszerűen szétcsúsztak.

A történetben egymást váltja a két idősík, és ahogy haladunk előre a jelenben, úgy látjuk egyre tisztábban a múltat, és úgy derül fényre egyre több jelenségre magyarázat. A készítők az évad elejében fenntartják bennünk a hitet, hogy amit látunk, az a képzelet szüleménye, és amit a sötét, és a gyermekkori fantázia változtatott borzalommá. Az évad második felében azonban magyarázatokat kapunk, és ezzel el is oszlik minden kétsége a nézőnek.

További epizodikus réteget ad, hogy minden részben egy-egy személyre koncentrálunk, és az ő történetén át ismerhetjük meg a Hill házat. Ebből kifolyólag olykor történik valami, amire nem kapunk magyarázatot, mivel az adott szereplő csupán addig ismerte a történetet, de nem kell aggódni, az öt gyerek közül valaki majd felveszi a fonalat és továbbviszi.

A színészek elképesztő munkát végeztek, nehéz kiemelni akár egyet is, mert mindenki a maximálisat nyújtja, hiteles és igazi, amihez persze nagyban hozzájárul, hogy az írók nagyon-nagyon jó karaktereket írtak – a testvérek néha veszekednek, néha szeretik egymást, olykor beszólnak vagy hibáznak.

Az évad alatt nem egyszer kaptam szívrohamot, és bár igen kerülték a durvaságot a készítők, azért akad pár csúnya megnyilvánulás – vagyis lesznek olyan jelenetek, amikre én sem mertem odanézni – de összességében a horror igazi stílusát hozzák vissza: a sötétet, az ismeretlent, a mozgást, és a rejtélyt, és ez tesz egy horrort igazán naggyá!

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..