Big Bang Theory S12E13 – The Confirmation Polarization

Bár olyan nagyon nem üt, összességében aranyos kis epizód volt ez a heti.

Sheldon és Amy megtudja, hogy két chicagói tudós (sztárvendég Kal Penn és Sean Astin) igazolta az elméletüket, akik most Los Angelesbe is repülnek, mivel így már mind a négyen esélyesek a Nobel-díjra. Csakhogy hamarosan kiderül, hogy a díjra egy projektből csak három embert lehet jelölni, és a két vendég – akik amúgy nem is igazán értik Sheldonék elméletét – ki akarják hagyni Amyt a dologból. Mindeközben piacra kerül az egyik Bernie által kifejlesztett gyógyszer, ő pedig azt szeretné, ha Penny vezetné a szer marketingcsoportját, amire azonban barátnője elsőre nem nagyon mutat hajlandóságot.

Azt hiszem, igazából itt érződik csak igazán, hogy öregszik a sorozat: tulajdonképpen mindkét történetszál egészen jó, szépek a karakterívek, és végül is a humor is működik, valami azonban mégis hiányzik – a frissesség. Fárad a narratíva, és így bár hiába kuncogtam többször is jókat, maga a teljes epizód biztos, hogy nem fog bennem mély nyomot hagyni hosszú távon.

Na, de nézzük csak sorjában! Alapból nagyon tetszik, ahogy az írók tovább viszik Amy és Sheldon kutatásának történetét, már csak azért is, mert már nagyon megérdemelték ezt a sikert. A két chicagói tudós is szórakoztató, az pedig külön jó, hogy ilyen viszonylag nagy neveket szerveztek be a szerepükre – arról nem is beszélve, hogy Sheldonékhoz mért tudatlanságuk, és a hozzá kapcsolódó nagyravágyás és felületesség (igazából nem is értjük az elméletet, de díj lehet belőle, meg aztán ma megyünk az Ellen felvételére) gyönyörűen bemutatja, mi is zajlhat a háttérben az akadémiai körökben. És mindezt csak tetézi, hogy a két pasas persze, hogy Amyt akarja kihagyni az egészből – persze a narratív (és logikus) ok erre az, hogy Amy biológus, de a dologban meta-szinten bizony az ilyen körökben jelen lévő szexizmus is ott van, ami egyfelől ugyan dühítő, másfelől viszont tetszik, hogy az alkotók nem zárkóztak el ettől. Mindehhez jön még az, hogy szerény véleményem szerint Sheldon nagyon szimpatikusan viselkedett (itt látszik csak, mennyit fejlődött már a karakter), Siebert is jó volt, meg úgy a humor is feküdt – főleg az epizód elején az a bizonyos félreértés.

Bernie és Penny szála tetszett is, meg nem is. A történet nagyon szépen feldolgozta Penny félelmeit, a kisebbségi komplexusát, azt, hogy úgy érzi, nem elég jó ehhez a munkához, és a végén mindezt, tulajdonképpen, nagyon szépen, karakterfejlődéssel oldotta fel. A humor itt is működött, és Bernie sziporkázott, viszont… Nem voltam mindig kibékülve a manipulatív lépéseivel. Persze, vicces, meg minden, de nem néha egy kicsit túl messzire: Nem volt túl sok? Szóval itt azért vacillálok azon, hogyan is akarom értelmezni a történteket, bár igazából, mondom, élveztem a sztorit.

Összegzésként tehát mindössze csak azt tudom mondani, amit már a cikk elején is kifejtettem: bár az epizód egészen korrekt, vicces, van benne karakterfejlődés, meg minden, valahogy mégis kicsit ingatag lábakon áll – valami hiányzik, valami, ami a régi epizódokat klasszikussá tette. Valami, amiből az Agymenők, sajnos, kezd kifogyni – bár én hiszek benne, hogy maradt még a bandában spiritusz.

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Könyvjelző ehhez: Közvetlen hivatkozás.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..