A héten egy kicsit azért lelkiismert-furdalásom van, mert nem minden újdonságot olvastam el – volt olyan, ami egyszerűen annyira nem az én stílusom –, de ettől függetlenül természetesen most is, mint mindig, van mondanivalóm.

Elsőként rögtön itt van nekünk egy új Black Widow mini, amit ráadásul egy testvérpár, Jen és Sylvia Soka írt, ami első blikkre nekem nagyon pozitív jelnek tűnt. Csakhogy aztán… nos, maradjunk annyiban, hogy elég vegyesek az érzelmeim ezzel a szériával kapcsolatban, kezdjük talán ott, hogy maga a történt egy nem túl szerencsés pontról indul: Natasha meghalt a Secret Empire alatt, aztán tavaly a Tales of Suspense keretein belül visszatért, ahol Clint és Bucky nyomozott utána. Csakhogy ez a „Natasha” tulajdonképpen egy klón, akibe beleültették az eredeti Özvegy emlékeit, amivel nem is volt egyedül (több ilyen női, csakis női klónt is láttunk a Tales mini alatt, akik közül sokan meg is haltak, de ez a narratíva szerint nem számított), és ez azért egy eléggé negatív üzenetet közvetít: a nő nem fontos, lecserélhető, pótolható. Na, és innen indul az új Black Widow, méghozzá nem is sokkal jobban: az első lapszám első felében Natasha Capnek segít megakadályozni egy terrotámadást, míg a második felében Madripoorba megy, ahol aztán fehér öltönyben és szemfedővel – lásd: Wolverine itt töltött ideje a Patch név alatt –, hogy ott keressen magának valami gyilkolnivalót, mivelhogy nyughatatlan, és a gyilkolási vágyát szeretné valami rosszfiún kiélni. Vagyis máris van két problémánk is: az első az, hogy Natasha alakját az elején és a végén is egy-egy férfi ikonográfiája keretezi: az elején Cap alatt dolgozik, a végén Logan kapcsolatait használja ki, vagyis gender-szempontból kicsit necces a dolog. Aztán ott van az, hogy Natasha teljes egészében magához öleli azt a koncepciót, hogy őt bizony egy gyilkosnak alkották meg, tehát gyilkos is, se több, se kevesebb. Na, itt jönnek csak be igazán a vegyes érzelmeim: egyfelől próbálok úgy lenni vele, hogy kell a reprezentáció, kellenek a sokféle történetek, az olyan hősök, akik más utat választanak, és ilyen szempontból pozitív, hogy Natasha így gondolkodik. Másfelől viszont nem tudom kiverni a fejemből, hogy Buckyt és Laurát és Gabbyt is gyilkosnak képezték ki, és Nadia is a Red Roomban tanult, ők mégis képesek voltak hátat fordítani ennek, előrébb jutni, és elérni, hogy többek legyenek egy gyilkosnál. Arról nem is beszélve, hogy nem is olyan régen Natasha még pont azon dolgozott, hogy jóvá tegye régi bűneit – ezt persze sosem jelentette azt, hogy megtagadta volna azt, hogy öljön, viszont nem is jelentette ki, hogy márpedig ő most gyilkolni megy. Szóval ilyen szemszögből, úgy érzem, az új mini alaptétele eléggé eltévesztette a célt.

Nagyon működik viszont az új Jessica Jones, ami a Purple Daughter alcímet kapta. Tudjátok, hogy odavagyok Kelly Thompson írásáért, úgyhogy higgyétek el, amikor azt mondom, most még a szokottnál is jobban kitett magáért. A történet ott kezdődik, ahol az előző „évad” véget ért: Dani, Jessica és Luke kislánya, valamiképpen lilává változott, ami rögvest előhívja Jessica legnagyobb ellenségének, a Purple Mannek az árnyékát. Az egész történet egy gyönyörűen megkoreografált pszichológia dráma, ahol semmi sem biztos, és ahol minden vagy pont az, aminek látszik, vagy semmi az, aminek látszik – de sosem tudhatod, mi a valóság. Jessicát és Luke-ot borzalmas kérdések kínozzák: mi van, ha Dani valójóban Kilgrave lánya? Kilgrave halott, Carol Danvers a napba dobta – de mi van, ha él? És ha él, akkor Carol kit dobott a napba? És ha él, akkor mire készülhet? Miért pont most? Miért, miért, miért? Az egész történet csontig hatolóan fájdalmas, és olyannyira feszültséggel teli, hogy az embernek futkározik tőle a hideg a hátán. Na, szóval zseniális az egész, ennyi.

És akkor még pár rövidebb véleményecske: a Marvel kihozott még egy új Invaders szériát, benne Namorral, Cappel, Buckyval, az eredeti Human Torch-csal, meg egy adag második világháborúval és… Na, ez volt az, amit nem volt gusztusom elolvasni. Bocsi, srácok, ez tényleg nem az én világom. Amit el tudok mondani, az, hogy maga a széria a Marvel közelgő nyolcvanadik születésnapja miatt került a polcokra, és a jelenlegi Avengers-sztorit (amivel le vagyok maradva) meg a The Best Defense (amit szintén nem bírtam elolvasni) történetét viszi tovább. Ehhez tartozik még valamilyen szinte a Marvel Comics Presents #1, benne egy-egy kisebb sztorival Rozsomák, Cap, és Namor szereplésével. Ebbe azért beleolvastam: a Namor-sztorihoz nem nyúltam, a Rozsomák-sztori elég hatásvadász, de lehet benne potenciál, a Cap-sztori meg kicsit felszínes, de pozitív üzenetet közvetít. Végezetül pedig elindult egy olyan nagyobb hangvételű sztori a Fantastic Four oldalain is, benne Doctor Doommal, Galactusszal, meg egy új latveriai hőssel, Victoriusszal, ami nekem egyelőre elég sok füst és kevés tűz, de a Marvelnek nagy reményei lehetnek benne, mert kiadták director’s cut verzióban, szóval majd meglátjuk.

Én ennyi lettem volna most – és nektek mik voltak a kedvenceitek a héten?

Ha tetszett a cikkünk, itt azonnal megoszthatod másokkal:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..